Balsafa bár

Írta: Natalie Angier
Fényképezte: Christian Ziegler

Apanamai Barro Colorado-szigeten a Balsafa Bár a legfölkapottabb éjszakai lokál. Mivel én kissé korán, délután három­negyed négykor érkeztem ide – pontosabban a Smithsonian Intézet trópusi kutató­állomására –, egyelőre még pang a bolt. Fölmászok hát az erdőben álló tíz emelet magas, hevenyészett torony tetejére, ahonnan egy hasonlóan magas, fenségesen elvadult balsafára (Ochroma pyramidale) látni. Ez a fafaj sok latin-amerikai országban megél. Pihekönnyű fájából készülnek az összerakható játék dinócsontvázak és repülőgépmodellek, sőt Thor Heyerdahl híres tutaja, a Kon-Tiki is balsafából épült.

Az előttem álló nemes példány azonban még nagyon is eleven. Ágai sok száz, a kibomlás külön­bö­ző szakaszaiban lévő virágtól roskadoznak. Itt barna, hatalmas barkákra emlékeztető bimbó­kezdemények, amott még szoros csigavonalba zárt, vaníliafagyit idéző krémszínű bimbók, de akad­nak teljes virágok is. Ez utóbbiak éjjel nyílnak, így most kezdik kitárni öt, húsos szirmukat – fölfedve virágporral teli porzójukat, amely egy szirup­szerű, dús nektárt rejtő, két centiméter mély tavacskából mered fölfelé. Mind szélesebbre tárul a csábító italt kínáló kehely…

Recseg-ropog az aljnövényzet, rikoltó-huhogó-csacsogó hangok töltik be a levegőt. Semmi kétség: megérkeztek az első vendégek, a csuklyásmajmok. Ezek az újvilági főemlősök épp olyan agyafúrtak és leleményesek, akár a csimpánzok, ezért amint a panamai bárban meg­kezdődik a „happy hour”, természetesen ők tülekszenek oda elsőként a pult­hoz. Vagy hu­szonöten érkeznek libasorban, hogy ledöntsék az első rundot: elöl a szingli felnőttek és a rámenős ifjoncok, a sor végén az anyák a tes­­tü­kön csimpaszkodó ki­csi­nyeikkel.

Pofájuk kortól vagy nemtől függet­lenül csupasz és fehér. Jókora, már-már emberi fülükkel meg keskeny ajkukkal mogorva öreg boltosra em­lé­kez­tetnek. Némelyikük megáll egy pillanatra, hogy fenyegetően rám villantsa éles fogait, legtöbbjük azon­ban nem vesztegeti efféle talmi erő­fitogta­tásra a drága időt. Megragadják az érett virágok szirmait, és – fejüket a kehelybe temetve – egy áldozata nyaka fölé hajló vámpír mohóságá­val szívják ki a nektárt, mind az utolsó cseppig.

Amikor jóllaktak és újra fölnéznek, az arcukat virágpor pettyezi. S a növénynek pontosan ez a célja: hogy addig tartsa szirmainak bűvkörében a beporzást végző állatokat, mígnem belepi őket a hímivarú virágok pora. Amelyet – ha minden jól megy – az alkalmi házasságközvetítő végül át­visz más balsafák nőivarú virágaira. Egyszerű csere­­ügylet ez: a Balsafa Bárban kapott potyaital fejé­ben a csuklyásmajmok juttatják el a címzetthez vendég­látó növényük ivarsejtjeit.

Lassan leszáll az est, lármás tukánpár röpül el fölöttünk, a nappali majmok pedig éji szállásukra vonulnak. Mohó, önfeledt dáridójuk szemernyit sem ártott a balsafának, amely egykettőre friss nektárral tölti fel az összefogdosott kelyheket, és szirombontásra ösztönzi újabb virágait. Hiszen a Balsafa Bárban csak most indul be majd igazán az éjszakai élet!

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2011. júliusi lapszámában.