A Hegyek Hegye

Fotó: Kocsis Dávid

Itt is nagy bravúrt hajtottunk végre. A nehezebb, „Oroszlángerincnek” is nevezett vonulatot követve másztunk fel a csúcsra, és a hegy túloldalán ereszkedtünk le. Ehhez Breuil Cervinia, sziklafalakkal körbe ölelt, olasz városkából indultunk el. Az első éjszakát a gerincen éppen, hogy elférő Carrel házban töltöttük, 3830 méteren. Az eddig felvezető út is már csak hegymászóknak ajánlott, mivel a 3000 méteres magasságot elhagyva, végig sziklaperemeken, majd keményen felszökő sziklafalakon kell egyensúlyozni.

A Matterhorn csúcsa. A háttérben balra leghátul emelkedik a Mont Blanc hegy masszívuma.   Fotó: Kocsis Dávid

Az épphogy fagypont feletti hőmérsékletű éjszakánk után, már kora reggel a jeges sziklákon csikorogtak mászóvasaink. A keleti fal végtelenben eltűnő meredekségén, a Pic Tyndall csúcsra felkapaszkodva éreztük csak meg, a Matterhorn 4478 méterig tornyosuló sziklatömbjének függőlegességét. A mellékcsúcsról leereszkedve kellemes, ám hosszú mászás következett még a csúcsig. A nap melegétől olvadó hó, apró erekben folyt le a sziklákon, nyirkossá téve a fal fogásait. Délután ötkor szikrázó napsütésben értünk a csúcsra, ami egy 40 méter hosszan futó hófedte, penge vékony gerinc. Innen messze láttuk a Mont Blanc hatalmas masszívumát, amely, mint egy fekvő óriás terült el a nála kisebb hegyek között, így nem csak magasságával, hanem tömegével is jelezve, hogy Ő az Alpok királya. A másik irányba fordulva letekinthettünk a Matterhorn híres északi falára, amely fentről nézve szinte derékszögben találkozott a hegy alsó talapzatával.

Középen fent, az esti menedékünk, a Solvay-ház.   Fotó: Kocsis Dávid

A csúcsfotók elkészülte után, elindultunk lefelé a svájci oldalon. Már teljesen besötétedett, amikor elértük ideiglenes menedékünket 4003 méter magasan. Ez a Solvay-bivak ház, ami maximum 8 főnek ígér kényelmes szállást. Nekünk viszont tizenhatod magunkkal kellett osztoznunk. Mivel szabad fekvőhely nem volt, így az egyetlen padon ültünk le, amin előre görnyedve, fejünket az asztal széléhez támasztva próbáltunk elaludni. Persze alvásról szó se volt, így csak vártuk a hajnalt, hogy tovább folytathassuk utunkat lefelé.

Másnap a hegy függőleges sziklalabirintusában másztunk le, míg végül egy meredekebb rész után végre vízszintes talajon álltunk. Ekkor tudtuk csak véglegesen elkönyvelni magunkban – Megmásztuk a Matterhornt!

A hosszú visszaúton csak az járt a fejemben: Sikerült! Két álmom már teljesült!

Írta: Kocsis Dávid Fotók: Geibl Ákos, Kocsis Dávid