Hiúznyomok az Északi-középhegységben

Hiúznyomra bukkantak 2012. január első hetében az Aggteleki Nemzeti Park területén. A nyomot a Magyarországi Nagyragadozókért Alapítvány és az Aggteleki Nemzeti Park munkatársai észlelték.
A macskaféle lábnyomán nincsenek karmok lenyomatai, így könnyen megkülönböztethető a farkasétól, vagy a kóbor kutyáétól. A farkas lábnyomának mérete és alakja is más.
Fotó: Szabó Ádám
„A Nemzeti Parkban évek óta folyamatosan működik a nagyragadozó monitoring, ennek a munkának a végzése során találtuk a szóban forgó nyomot. Ez frissnek volt tekinthető, mivel az éjjel esett kevés hóban reggel találtuk meg, mérete alapján fiatal állatról van szó, sajnos csak rövid távon lehetett követni. ” – mondta Szabó Ádám a Nemzeti Park nagyragadozókkal foglalkozó kutatója.
A szakembertől megtudtuk, hogy a hiúz, hasonlóan a farkashoz rejtett életmódot folytat, ritkán lehet látni. „Ez az életmód számos kérdést vet fel a kutatók és természetvédelmi szakemberek körében. Hogy ezekre a kérdésekre pontos válaszokat kaphassunk, kutatási programot indítottunk. E program során fajonként egy-egy egyed befogását, és műholdas nyomkövetővel való ’felszerelését’ tervezzük, így az állatok konkrét adatokat szolgáltatnak majd, mely adatokat nemcsak a természetvédelmi szakemberek tudnak hasznosítani.”
Forrás: ng.24.hu