Szalamandrák alkalmazkodóképessége

Fotó: Steven Brady

Az út menti tavacskákban szaporodó szalamandrák egész sor, az útról lemosódó szennyező anyaggal kerülnek érintkezésbe. Ezekben a vizekben 70-szer nagyobb lehet például, a jégmentesítésre használt só (nátriumklorid) koncentrációja, mint az úttól néhány száz méterre lévő erdei tavakban.  

„Az utak evolúciós hatása nagyrészt ismeretlen, de azt már tudjuk, hogy fontos eszközei a természetes kiválasztódásnak, – mondta a cikk szerzője, a Yale Egyetem Erdészeti és Környezettudományi karának doktorandusza, Steven Brady. – Ezek az állatok zord környezetben nőnek fel, ahol szennyező anyagok sokaságával érintkeznek, s a jelek szerint úgy fejlődnek, hogy el tudják viselni azokat. Megállapította továbbá, hogy az út menti tavak szalamandráinak nagyobb a halálozási arányuk, lassabban nőnek, s több fejlődési rendellenesség figyelhető meg. A szalamandrapetéknek csak az 56 százaléka éli túl fejlődésének első 10 hetét, míg az erdei tavakban ez 87 százalék.

Ahogy az út menti tavak mind mérgezőbbek lesznek, az életben maradó szalamandrák genetikai előnyre tehetnek szert erdei rokonaikkal szemben. A szennyezett vízben évről évre életben maradó szalamandrák a jelek szerint alkalmazkodtak a nehéz körülményekhez. „A megfigyelések szerint lényegesen jobban boldogulnak erdei tavakból származó rokonaiknál” – mondta Brady.
Mindez arra utal, hogy a fajok nagyobb részénél jelentős evolúciós változások következhetnek be. Úgy tűnik, hogy még a kihalással nem fenyegetett, ezért sokkal kevésbé tanulmányozott fajoknál is módosulások történnek.  
„Természetvédelmi szempontból bíztató ez az alkalmazkodás – vélte a kutató. Modern lábnyomunkkal azonban olyan, alapvető változásokat okozunk a fajoknál, amelyeket nem is értünk – sőt, azt sem tudjuk, hogy ezen alkalmazkodások lépést tartanak-e majd a környezeti változásokkal.”

Forrás: ScienceDaily