Fadoktorok hétköznapjai Gödöllőn
A gödöllői Szent István Egyetem parkja nem csak a matuzsálemkorú őshonos és telepített díszfái miatt értékes, hanem az ott élő tucatnyi madár miatt is.
Fészkel itt többek között erdei pinty, ökörszem, rozsdafarkú, szajkó, vörösbegy, zöldike, sőt a védett nagy fakopáncs (Dendrocopos major) is. Általában 5-6 méter magasságban vájja odúját, de az egyetem parkjának egy forgalmas gyalogútja melletti fán csupán 2 méter magasra költözött. Az idén kialakított odúról árulkodik a fa tövében található forgácshalom.
A tojó áprilisban 5-7 fehér színű tojást rak, majd két hét kotlás után kikelnek a fiókák és három héten keresztül a „szülők” folyamatosan etetik őket. A pár egy nap alatt több száz, elsősorban fakéreg alól kikopácsolt férget, lárvát, kukacot hord fiókáinak, akik éles, rekedt hangon követelik az ennivalót. A zsákmányt nem messziről, pár száz méterről, maximum egy kilométerről hordják. Az odúba egyszerre csak egyik „szülő” fér el, így érkezéskor rövid kiáltással jelzik, hogy megérkezett az újabb kukacszállítmány és ekkor azonnal helyet cserélnek.
Az odúból kifelé repülve a „szülők” csőrükben kihozzák a fiókák ürülékét, amit a nevelés első pár napjában egy közeli fán el is fogyasztanak. Ennek oka, hogy a fiókák emésztése egy ideig nem teljes, így ürülékükben marad értékes tápanyag a „szülők” számára. Ezen felül ennek higiéniai oka is van.
Háromhétnyi, fáradhatatlan etetés után kirepültek a fiatalok, ez azonban nem jelenti a fiókák felnőtté válását. A család még pár hónapig együtt marad, amíg az ifjú generáció képes lesz az önálló életre.
Amíg a fakopáncs ült a tojásokon, az odúban hallható volt egy kopácsoló hang is, ennek miértjére nem leltem.
Írta, fényképezte és hangfelvételt készítette: Lenner Ádám,
természetvédelmi és tájgazdálkodási mérnök