Rákosi viperák önálló élete a Kiskunságban

Hím viperák harca                                                                        Fotó: Orbán Zoltán

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) fajvédelmi programjának köszönhetően 45 viperát új helyszínen, Peszéradacs egyik fokozottan védett területén engedtek szabadon a szakemberek, 42 kígyó pedig a korábbi kibocsátásokhoz hasonlóan a Központ közelében helyreállított gyepterületen kezdte meg önálló életét. A mostani akcióval 190-re nőtt a védelmi programban nevelt, de már szabadon bocsátott viperák száma, ami annak fényében is jelentős eredmény, hogy a munka 2004-es indulásakor a vadon élő populáció összegyedszámát 500-ra becsülték.

Péchy Tamás és Somlai Tibor a szabadtéri terráriumban egy telelőüregből „csalogatják” ki a kígyót, hogy megjelölhessék.

Fotó: Halpern  Bálint

Bár a rákosi vipera mérgeskígyó, marása egy egészséges, felnőtt emberre nem jelent veszélyt, ráadásul minimális annak az esélye, hogy valaki természetes körülmények között találkozzon vele. A rákosi vipera számos állat étlapján szerepel, ezért az MME munkatársai mindent megtettek azért, hogy a szabadon engedett egyedek túlélési esélyeit növeljék. Idén először a kibocsátott kígyók nyomon követése céljából 6 állatot rádió-jeladóval szereltek fel, amelyet a Bécsi Vadbiológiai Intézet és a Fővárosi Állat- és Növénykert segítségével fejlesztettek ki. A 200 méter adósugarú eszközök segítségével várhatóan egy éven keresztül követhetik ezeket a rejtőzködő életmódú hüllőket. A jeladó az állatok testhőmérsékletét is rögzíti. Ezek az adatok segítenek abban, hogy a tenyésztés- és tartástechnológiai körülmények minél jobban hasonlítsanak a természeteshez. A kibocsátási helyszínt felkereső egyéb állatokat az idei évtől mozgásérzékelős kamerák is figyelik, így a szakemberek pontosabb képet kaphatnak a ragadozók jelenlétének mértékéről.

A kígyók kibocsátása a Viperavédelmi-központ melletti védett területen. A kígyókat az ún. telelőüregben viszik, ami kettős célt szolgál. Egyrészt számos kígyó telel át benne a Rákosivipera-védelmi Központban, másrészt az üregeket több kétéltű- és hüllőfaj is előszeretettel használja, ezért az élőhelyekre is telepítenek belőlük.

Fotó: Halpern Bálint

A mesterséges üregeket a viperák kibocsátása során is használják, hiszen nagy előnyük, hogy tél végén a földből kiemelve – a kígyók minimális zavarása mellett – áttelepíthetők a természetes élőhelyekre, később is biztonságot nyújtva a hüllőknek.

Magyarországon a rákosi vipera 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb kategóriába tartozik, természetvédelmi értéke egymillió forint. A jelenlegi populációk mindössze két területen, a Hanságban és a Kiskunságban maradtak fenn. A rohamos térvesztés legfőbb oka élőhelyeinek átalakítása. A gyepek nagy részének mezőgazdasági művelésbe vonása, és a kígyók kereskedelmi célú gyűjtése mellett a szándékos pusztítás is azt eredményezte, hogy a faj a kihalás szélére került. Ezért volt szükség egy komplex természetvédelmi program elindítására, melynek része egy zárttéri tenyészállomány létrehozása is. Az Európai Bizottság LIFE-Nature Alapjából finanszírozott Rákosivipera-védelmi Központ szabadtéri terráriumainak kialakításakor az volt a cél, hogy optimális életkörülményeket biztosítson a viperáknak, kizárva a ragadozókat, ugyanakkor lehetőséget teremtve az egymástól elszigetelt élőhelyekről származó egyedek párosítására. A tenyésztésén kívül a Központban a rejtőzködő faj életével kapcsolatos, eddig még megválaszolatlan kérdések tisztázására is lehetőség van.

Forrás: MME