A cakók már messze járnak!
A gólyák vonulása nemzeti ünnepeinkhez kötődik: március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án indulnak Afrikába.
Idén azonban a vonulás hamarabb kezdődött. A szokásos augusztus 20-i időpont helyett nagy részük egy-két héttel korábban indult útnak Afrikába.
Rendszerint a szülők mennek el hamarabb, a fiatalok csak később követik őket. Tudják, hogy mikor és merre induljanak, de a pontos útvonalat az idősebb, tapasztalt gólyák mutatják meg nekik. Követve a rangidősöket, átkelnek a tengeren, megpihennek az oázisokban, itt enni- és innivalót találnak, majd a telet Dél-Afrikában töltik.
A korábban elengedett madarak közül néhányan még a nagyröpde tetején éjszakáztak és várták az idősebb társuk indulásra szólító jelzését.
A szárazság miatt, ezen a nyáron a vizes élőhelyek területe csökkent, a gólyák nehezebben találtak táplálékot, emiatt a fiókák fejletlenebbek, kisebbek voltak a kelleténél. „A hortobágyi Madákórházba egész nyáron folyamatosan érkeztek a fészekből kiesett, sérült, beteg madarak. Miután meggyógyultak, megerősödtek, szabadon bocsátottuk őket a Madárpark röpdéiből. 2012. augusztus 20-án engedtük szabadon az utolsó gólyát” – tudtuk meg Déri János állatorvostól, a Madárkórház vezetőjétől.
Déri János, állatorvos (balra) és Báder Gábor, önkéntes a Madárkórház kisröpdéjében ellenőrzik, valóban elengedhető-e a madár, megfelelő-e a kondíciója.
Ha rendben van a „páciens”, a Madárpark kis kunhalmáról röptetik, így nem a tömegben kell megtennie az első szárnycsapásokat. Déri András hortobágyi önkéntes engedi szabadon az egészséges gólyát.
Az elengedés előtti pillanatok Tóth Judit, nyírkarászi önkéntes karján.
A Madárkórházban, az önkéntesek lelkesen segítenek a madarak ellátásában, a takarításban, sőt a ide látogatók kalauzolásában is szívesen részt vesznek. A madarak szabadon engedése örömteli feladat számukra, különösen, ha valamelyik sérült a kedvencük közül való, de ha lehetőség van rá, megtalálója engedi útjára a gyógyult gólyát.
Forrás: ng.24.hu/ Madárkórház Alapítvány, Hortobágy
Fényképezte: Konyhás István