Zajártalom fenyegeti a tengeri emlősöket

Kardszárnyú delfin                                                                  Fotó: dreamstime

Az amerikai haditengerészet becslése szerint az általuk használt víz alatti megfigyelő berendezések – főleg a szonárok – évente több mint negyed millió tengerlakónak okoznak ideiglenes vagy tartós halláskárosodást.

Kutatók legújabb felfedezése, hogy a bálnák képesek csökkenteni hallásuk érzékenységét, és így megóvni fülüket a túl hangos zajtól. A szakemberek számára még nem egészen világos, hogy a bálnák miként védekeznek a zajártalom ellen.
„Olyasmi ez, mint amikor mi befogjuk a fülünket egy lökhajtásos gép közeledésekor” – magyarázta a The New York Times című lapnak Paul E. Nachtigall, a Hawaii Egyetem tengerbiológusa, aki a felfedezést jegyző kutató csoportot vezette.

A veszély a tengervíz alapvető tulajdonságaiból következik. A fény több száz métert képes haladni benne, mielőtt elenyészne, a hang azonban több száz mérföldet is képes megtenni a tengerben. Márpedig, ahogy a cégek és a kormányok egyre több tenger alatti tevékenységet végeznek, az óceánok évről évre zajosabbá válnak. Kimutatták továbbá, hogy mind gyakrabban fordul elő süketség, szövetkárosodás, tömeges partra sodródás és tájékozódási zavar azoknál a fajoknál, melyek hallásuk segítségével navigálnak, keresnek élelmet és gondoskodnak kicsinyeikről.

A veszély megítélését hosszú időn át a politika határozta meg. 2008-ban az amerikai legfelsőbb bíróság elé került a National Resource Defense Council nevű, a természeti erőforrások megóvásáért küzdő szervezet keresete, amelyet a haditengerészet ellen nyújtott be, a zajártalom miatt. A taláros testület akkor úgy döntött, hogy a hadihajóknak joguk van a tengeralattjárók elleni küzdelmet szolgáló hanglokátorok tesztelésére. A környezetvédők szemében azonban már az is hallgatólagos siker volt, hogy az ország legmagasabb szintű joghatósága egyáltalán vizsgálta a tengeri emlősök helyzetét egy nemzetbiztonsági kérdést érintő vitában.

A legújabb fejlemény a Hawaii Egyetem oahúi kutatási központjához fűződik, melynek tudósai azt tanulmányozták, hogyan hallanak a delfinek és a fogas bálnák. Ezek az emlősök hangokat bocsátanak ki, majd észlelik a visszhangot, és így tájékozódnak. A tudósok fogságban tartott bálnákra erősített érzékelőkkel elemezték a hallás folyamatában részt vevő agyhullámokat.

A Paul E. Nachtigall vezette csapat először azt derítette ki, hogy ezek az állatok hozzá tudják-e igazítani hallásukat a saját maguk által kibocsátott erős visszhanglokációs hangokhoz. Ezután arra voltak kíváncsiak, vajon képesek-e megvédeni fülüket az idegen robajoktól.

A csoport a Kina nevű kardszárnyú delfin (Orcinus orca) magatartását próbálta alakítani. Olyan feltételes reflexre kívánták ránevelni az állatot, amilyenhez hasonlót Ivan Pavlov orosz tudós fejlesztett ki a kutyáknál. Először egy kellemes hangot játszottak le halkan, majd ez hamarosan hangos, kellemetlen zajba ment át. Néhány ismétlés után már a kellemes hang is elég volt Kina számára ahhoz, hogy „lejjebb tekerje a fülét”, vagyis mérsékelje annak érzékenységét.

A kutatók egy hongkongi akusztikai kongresszuson számoltak be felfedezésükről, ami feltevésük szerint lehetővé fogja tenni a tengeri emlősök megóvását a haditengerészeti szonároktól és más zajkeltő eszközöktől. A jövőben ki akarják terjeszteni a kutatást más fogságban tartott tengeri emlősökre, majd a szabad tengerben élő társaikra is. Nachtigall bízik abban, hogy az állatok képesek lesznek gyorsan kialakítani a helyes reagálást az előzetes figyelmeztető hangra.

Az érintett fajok rendkívül érzékeny hallása azért alakult ki, hogy kompenzálja a rossz tengeri látásviszonyokat, és lehetővé tegye alkalmazkodásukat a tengervíz sajátosságaihoz. A hang ötször gyorsabban terjed a vízben, mint a levegőben, és jóval kevesebbet veszít az erejéből.

A bálnák és a delfinek feje akusztikai üregek és lencsék labirintusát rejti, ez nem csupán rendkívül jó hallást biztosít, de bonyolult hangképzést is. A púpos bálnák különleges énekét például csak a párkereső hímek tudják kibocsátani.

Az óceánkutatók szerint a tengeri emlősök hangkibocsátásának az utóbbi évtizedekben megfigyelt csökkenése az ember által létrehozott hangzavarral magyarázható. A mesterséges tengeri zaj miatt feltehetően rosszabbul is táplálkoznak, és főleg kevésbé táplálják kicsinyeiket. A gond a jövőben csak súlyosbodni fog: az amerikai haditengerészet nemrégiben közzétett friss becslései szerint a haderőnem tervezett bővítésével járó nagyobb aktivitás több mint egymillió tengeri emlősnek okozhat hangártalmat.

Nachtigall szerint a tudósok most azt próbálják megállapítani, vajon a Kina esetében kimutatott hallásvédelem fokozható-e. Először a palackorrú delfineket és a beluga bálnákat fogják vizsgálni, csak ezután kerülnek sorra a szabadon élő populációk. Nem kis gondot jelent viszont a finanszírozás: a tengeri emlősök kutatásának szövetségi támogatása kifejezetten zsugorodott az utóbbi években.
A magas költségek azzal magyarázhatók, hogy a fogságban élő egyedek gondozása alapos odafigyelést igényel. A kutatás vezetője szerint azonban a befektetés így is megtérül, mivel a tudósok mind jobban megértik a bálnák és a hangok rejtélyes kapcsolatát.

Forrás: MTI