Vendel, Irén, Kleopátra2020. október 20., kedd
Természet

Legendás lombkoronák, történelmi törzsek

2012.10.19.Admin
National Geographic Magyarország

Az Ökotárs Alapítvány harmadik alkalommal hirdette meg Magyarországon az Év Fája versenyt, amely része egy európai megmérettetésnek is.

Cégénydányádi platán. Fotó: Konyhás István

Lássuk, az idén mely fák közül választhatunk, hogy a 13 javasolt közül egy a legesélyesebb legyen arra, hogy a „vén kontinens” leghíresebbje legyen!

Eger
Az Egri Fürdő kívülről átlagosnak tűnő strandépületén bejutva egy parkban találja magát az ember. Debreceniként irigységgel vegyes ámulat lesz úrrá rajtam. Igen, ilyen is lehet egy fürdő. Nem pöffeszkedő, barátságos, nem túl modern, emberi léptékű. Vízköpők, mohás lovak, tavirózsák különféle színekben, kicsit kacskaringós, kicsit egyenes út vezet az öreg platánig. A leírás pontos, nem tévesztjük el az Öreg Hölgyet. Hatalmas ágaival támasztja magát a földön minden irányban, az óriási koronát nem csak a gyökerek tartják. Reggel érkezünk, alatta és körülötte éppen elkezdik kirakni a nyugágyakat. Szívesen beletelepednénk. A többi fa a matuzsálemhez képest növendék, de az öreg platán nem nyomja el szépségüket.

Budafok
Budafokon egy kis kápolnát keresünk. Valaha temető volt itt, a kápolnával a pestisjárvány halottainak állítottak emléket. Kis dombon van, mellette kálvária. A környéket járó, azt ápoló és ismerő katolikus hívek elmesélik a történetét, mi is elmondjuk a miénket, a fát fotózzuk. Nem a kopjafát, a mezei juhart. A kápolnával közel egyidős, a pestisjárványból megmenekülőknek fontos emlék mindkettő, mára már kevesen vannak. A fa és kápolna együttes képét villanyvezeték csúfítja el, ahogy a legtöbb templomét is. A szomszédos terület a kálvária mellett hol gondozott, hol gondozatlan. Kedves kis utcákon, tereken keresztül érkeztünk, lassú sétával azokon is távozunk.

Budaörs
Budaörsön, a vasútállomáson kertbarátok „bokrétafáját” keressük. Az állomáson három gesztenye áll, ebből kettő kerítés mögött. A forgalmi iroda, váróterem vasárnapi hallgatásban. Kérdezősködünk, a büfétulajdonos nem tűnik filantrópnak, de a növényeket szereti. Közel a vezetékek, közel a vasút, ezért is szeretnék megóvni a metszéstől, kivágástól. A vadgesztenye levelei sárgulnak, az őszi fényben kevéssé érezzük azt a pompát, amit tavaszi díszéről írtak, de a lassú délelőttön fel-feldereng a sokat utazók alakja, akik a fa alatt keresnek árnyékot, vagy nyugodt perceket.

Szentendre
Szentendre zegzugos kis utcáin járunk. Alsó-Izbég. A történelmi hangzású név a sűrű házak, utcák között megkopott dísz. Kevés a tér, de a három utca görbülő találkozásánál kis magaslat áll. Előtte pléhkrisztus feszül a virágágyások között. A közelben lakók közül egy férfi sejti, miért jöttünk. Mint mondja, ő is a fa ápolói közé tartozik. Ezt a hársfát már egy ideje próbálják megmenteni, letört ágait megtámasztották, volt, amit le is vágtak, odvas testén a sebek nyoma még látszik. Előtte kispad, az itt megpihenő fölé emelkedhet a napi rohanásnak. Lent vasárnap van, autók robognak, sepregetnek az utcán, de pár lépéssel feljebb a hárs alatti padon védett kis zugot talál az erre járó.

Kajárpéc
Átérünk az ország nyugati felébe. Itt mások a városok, mások a falvak, de otthon érezzük magunkat. Kajárpécen mindez felerősödik. Kedves földmérő barátunk nincs itt, hogy elkalauzoljon, elirányít a polgármesterhez. Laki Györggyel épp csak összefutunk, Horváthné Zsuzsika hívja Tankovics Győzőt. Vele vágunk neki az útnak, máskor gyalogtúra vezet nagyjából 6 kilométeres távon az erdőbe. A Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet ezután kezdődik, a szurdokvölgy útját a kirándulókon kívül erdészek, gazdálkodók mélyítik. A két oldalról fölénk magasodó fák lombja megadja az ihletett állapotot a pihenőig. Eörsi Péterről nevezték el, tábla mutatja a természeti nevezetességeket. Ahogy kísérőnk meséli, megpróbálták ezt is felgyújtani, biztosan heccből, igazán nem érti, miért. Volt a közelben egy másik hatalmas fa, nem tölgy, de határjelző, az lángra kapott. Ezt a fát ez a veszély nem fenyegeti. Nagy becsben tartják.

Becsvölgye
Zala felé vesszük az irányt, apró falvak, apró utak, apró szentek. Nepomuki Szent Jánosnak, Keresztelő Szent Jánosnak szinte mindenhol áll szobra, a pestisjárvány után emelt obeliszkek szerte az utak mellett. Becsvölgye előtt közúti igazoltatás, a rendőrök érkezésünk okát kérdezik. Amint elmondjuk, hogy a „Tőfát”, a Rákóczi tölgyet fotóznánk, útbaigazítanak. Megadnak néhány telefonszámot, ha kicsit később jöttünk volna, el is kísérnek. Először nem értjük, mire az igyekezet, de hamar kiderül, egyedül nem találnánk oda. Az erdő mélyén, ahogy a mesében, ott magaslik előttünk a bizonyosság. Ez a tölgy legalább 300 éves. Általában jó vízellátottságú a terület, akár öregebb, akár fiatalabb is lehet. Három kísérőnk is van, Magai Ágota, Császár Ferike és a sofőr, Richárd. Őt nyűgözi le leginkább a matuzsálem. Ahogy mesél, érezni, ahogy a fának, neki is erősek a gyökerei.

Balatonalmádi
Balatonalmádiban egy 350 éves körtefa nyomába eredünk. Nem egyszerű a kutatás, ahogy a balatoni kis falvakban gyakran lenni szokott, de végül megtaláljuk az Öreghegyi utat. Török Ferenc nyaralója előtt a domboldalon magasodik az úgynevezett Kálmán körte. A fa alatt szép rend, két lepottyant körtét darazsak vesznek körül, a többit már betakarították. A fa tetejét már nem érni el, ott még látunk néhány gyümölcsöt. A fa több mázsányit terem belőle minden évben. Permetezni nem kell, régi, ellenálló fajta, kalauzunk épp azt panaszolja, kereste, de nem talált a faiskolákban ilyen csemetét. A ma már megosztott telek valamikor a Szitha családé volt, a gyerekek sokat mászkáltak a fán. Hűsölünk kicsit alatta a padon, elmélázunk, kikacsintunk a Balatonra. A fa gyökerei talán végigszövik alattunk az egész kertet. Nem tudják, hol lehetnek. Amikor pincét ástak mellé, nem akadtak a nyomára. Egyet tudunk, hatalmas lehet. Ekkora lombkoronát máshogy nem tartana meg.

Nagyberény
Nagyberény ezeréves fája zavarba ejti az avatatlan látogatót. A faluszéli dombon gondozott, rendben tartott területhez érünk. Bejárt környék, innen rálátni a falura. Az ezeréves fa tulajdonképpen egy a millennium táján ültetett 20 töves tölgyfacsoport. Mivel dombtetőn van, kevés vizet kap, a helyiek szerint akár ezeréves is lehet a legidősebb kocsányos tölgy. A település határán vagyunk, a fákkal borított domb melletti úton álltunk meg. Mellettünk traktorok, kerékpárosok haladnak el, nem figyelnek ránk. Észrevétlenek maradunk, mint az idő múlása. A tölgyek között gyökeret eresztett néhány cserje, de látható az igyekezet, amivel olyannak szeretnék megőrizni a helyet, amilyen most is. Nyugalmas kis sziget, ahol lelassul az élet, lelassul benne az ember is.

Alsóbogát
Alsóbogáton a hajdanvolt kastély parkjába visz bennünket kalauzunk. A kastély, ahogy annyi másik is, állami kézben volt sokáig, majd az állami gazdaság megszűnése után német tulajdonba került. A talán romantikus, vagy üzleti megfontolás miatt vásárolt épületet most egy budapesti család birtokolja és próbálja felújítani. Az építkezés áll, ha majd egyszer megvalósul minden álom, szálloda lesz belőle, a parkot pedig megnyitják. Ha így lesz, óriási ajándékot kapunk. Az évszázados fák alatt sétálva akárhol lesek oldalra, az érintetlen természet és a kertépítő rajzainak váza mosódik össze, utak, ösvények keresztezik egymást, az egész mégis szertelen és burjánzó. A legendás odvas platán csak egyike a matuzsálemeknek, belsejében hatalmas üreg tátong, de a fa él, és meseszerűvé varázsolja a titokzatos helyet.

Szigetvár
Szigetváron építkezés folyik, ez kicsit emlékeztet a hazai terepre. Nehezen jutunk el a fürdőig. A fürdő mellett focipálya, itt keressük a gondnok által ültetett és szeretetének, állhatatosságának köszönhetően ma is megmaradt, mára már egyedül álló füzet. Találkahely. Most is várakozik ott egy biciklis, a körforgalomban, amit köré építettek, gyalogosok, autósok megférnek egymás mellett. Kicsit szomorú, kicsit vidám, a tiszteletet és megbecsülést talán érzékelheti egy idegen, de bensőségessé az itt élőknek válhat.

Szentes
Szigetvártól hosszú vágtába kezdünk át a Dunán, majdnem a Tiszáig. Szentesen forgalmas úton, térkövezett, kiépített iskola előtti téren állunk meg. Előttünk magasodik a fa, melynek életkorát mind közül a legpontosabban lehet tudni. A fa a tizenegyedik (1936-os) olimpiai játékok nyereménye, az erdélyi származású Lőrincz Márton a sportolók tiszteletére rendezett ünnepségen fogadott városának választotta Szentest, a fát pedig nekik adományozta. Jócskán átalakulhatott azóta a város képe, a termetes tölgyet körbeépítették, igazi városi fa lett belőle. Körülötte nagy a forgalom, kerékpárosok, gyalogosok, autósok mennek dolgukra, a fa hozzájuk tartozik, megszokták. Néhányan talán észre sem veszik, csak ha eltűnne, de erre valószínűleg nem kerül sor.

Dévaványa
A dévaványai „üzenő fa” sorsa megpecsételtnek látszik. Körülötte most is dolgoznak, azt rebesgetik, gyökereit elvágta egy munkagép. Egyik oldala szárad, de ki tudja, talán még regenerálódhat. Félszegen áll az út mellett, mi is, kissé összeszorul a torkunk. Nem idilli a környezet, a száraz ágak baljóslatúak, és aki jelölte, talán segítséget vár: mit tehetne érte, hogyan menthetné meg. Talány, hogy van e erre mód. A körülötte zajló építkezés ellentmondásos érzéseket vált ki az emberből, de ahogy formálódni látszik a terep, formálódni fog a fa sorsa is. Mint egy magányos térképészeti pont, ha eltűnne, az emlékezetben akkor is ott maradna a helye.

Cégénydányád
A cégénydányádi robusztus platán a Kende-Kúria egykori parkjában ékeskedik. A kúria épülete felújításra szorul, a parkkal együtt a megállt idő meséjét juttatja az ember eszébe. Távolabb kell állnunk, hogy láthassuk a teljes lombkoronát. Csend, nyugalom. Előtte ismertető tábla. Távozásunkkor egy busznyi iskolás gyerek érkezik, ők is megnézik a fát, talán még fel is másznak rá. Mások elbóklásznak a tölgyek, mamutfenyők, a maga életét élő, mára már kicsinyre összeszorult park kuszább, vadabb növényei közé.

Írta: Veres Hajni / Vagy.hu

Videó: Veres Hajni

Hozzászólások

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Úgy tűnik, az egészség számára fontos baktériumoknak jót tesz a természetes környezet.

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

Az Év Fája versenyt immár 2010 óta szervezi minden évben az Ökotárs Alapítvány. A címet idén, a július óta tartó online szavazáson izgalmas küzdelem után, a mélykúti júdásfa nyerte el.

Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

Az angolna (Anguilla anguilla), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) és a jászkeszeg (Leuciscus idus) verseng a 2021-es év hala címért - közölte az MTI-vel Magyar Haltani Társaság elnöke.

Halakat rabló madár

Halakat rabló madár

Régi nevük rablósirályok, és ezt az elnevezést nem meghazudtolva az a taktikájuk, hogy nagyobb vizeinken a sirályoktól és csérektől rabolják el a zsákmányukat.

Fürkészdarazsat neveztek el a koronavírus-járványról

Fürkészdarazsat neveztek el a koronavírus-járványról

Az újonnan leírt darázsfaj Mexikóban honos és mindössze 3,5 milliméteres.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket