Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Természet

Az Év Természetfotósa 2012

National Geographic Magyarország

Huszadik alkalommal írták ki Magyarország, és egyben a közép-európai régió legrangosabb természetfotós megmérettetését. A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2012 legjobb képeiből nyílt kiállítás, a hagyományoknak megfelelően a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Az év természetfotója: Daróczi Csaba Szeánsz (Nagyítás)

 A nemzetközi szinten is a legjobbak között jegyzett természetfotós pályázat anyagának válogatásából rendeztek lélegzetelállító kiállítást a Magyar Természettudományi Múzeumban, amely megnyitó ünnepségén, 2012. november 6-án adták át a pályázat díjait is.

Az év búvárfotósa: Pohl András Ollé

 

A nemzetközi szinten is a legjobbak között számon tartott magyar természetfotósok az idén is alaposan kitettek magukért. A 2012-es, jubileumi pályázatra 315 pályázó 3401 fotóval nevezett. Az elismert szakemberekből álló zsűri az idén használta először a pályázatot kiíró, és a versenyt szervező naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége megbízásából kifejlesztett, saját online szavazórendszert, amely a technikai lebonyolítás tekintetében is a világ élvonalába emelte a megmérettetést.

Az év ifjúsági természtetfotósa: Kurucz Ádám Hajsza

 

A beérkezett pályaműveket a zsűri három lépésben bírálta el – amelyek közül az első kettő az interneten követhető, tehát nyilvános volt –, ennek során szűkítették a legjobbnak ítélt fotók körét 104-re. Ezek a képek láthatók a Magyar Természettudományi Múzeum Kupolacsarnokában 2012. november 6-án megnyitott kiállításon, és ezek kerültek be az Alexandra kiadásában a megnyitó ünnepség alkalmából megjelenő Az év természetfotói 2012 című kötetbe is.

A pályázatra 2012. április 15. és május 11. között lehetett feltölteni elektronikus formátumban A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa hivatalos weboldalára. A beérkezett pályaművek közül a zsűri által adott pontok összessége alapján kerültek ki a díjazottak. Az Év Természetfotósa címet 2012-ben Daróczi Csaba nyerte el, akinek Szeánsz című képéért egyúttal Az Év Természetfotója díjat is odaítélték. Fődíjként átvehette Kiss Jenő makói szobrász kisplasztikáját. A 18 év alattiak versenyében a legjobb portfólió alapján Az Év Ifjú Természetfotósa címet az idén Kurucz Ádám, 1994-ben született soproni diák kapta, aki egyben az ifjúsági kategória győztese lett. A legjobb búvárfotós elismerést az idén Pohl András érdemelte ki a legjobb víz alatti fotókollekciók versenyében.

Az Év Természetfotósa pályázat névadó szponzora az idén is a GDF SUEZ, a cégnek köszönhető, hogy ezúttal is szerepelhetett a kiírásban A természet energiái kategória, amelyben ezúttal is igen magas színvonalú verseny alakult ki.

A pályázatra az idén 14 kategóriában lehetett nevezni, amelyek között most szerepelnek először külön a fekete-fehér természetfotók. A kategóriákon túl pályázni lehetett a Dr. Tildy Zoltán-díjra, amelyet annak a 24 év alatti pályázónak ítél oda a zsűri, aki a legszínvonalasabb kollekciót küldte be a „Madarak viselkedése” kategóriában. Pályázni lehetett továbbá a leginkább humoros felvételre. Azok a kategóriadíjat nyert képek, amelyek a Pannon Ökorégióban készültek, további elismerő oklevelet és a különdíjhoz járó + 1 pontot kaptak; emellett a legszebb magyarországi tájkép is különdíjat kapott.

A 20 éves jubileum alkalmából további meglepetésekkel is előrukkolt a naturArt! A hagyományos rendezvény a kor kihívásának megfelelően az idén először digitalizálódott: a kiállítás anyaga iPad-en is megtekinthető a Pameran alkalmazásban, illetve a magyar felhasználók részére ingyen letölthető az Apple iBook store-ból. A szervezők a naturArt Facebook-oldalán alkalmazással kedveskednek a publikumnak: ott is megtekinthető mind a 104 kép, amelyekre szavazni is lehet. A legtöbb szavazatot kapott fotó lesz a pályázat közönségdíjas képe.

Daróczi Csaba Szarvas utca

Fáth Péter (Még) itt is van élet

Kaszás Norbert Glória

Kerekes M. István Jin-Jang

Nagy Zoltán Gergely Téli történet

A GDF SUEZ Az Év Természetfotósa 2012 pályázat kiállítása a magyar Természettudományi Múzeum Kupolacsarnokában 2012. december 31-éig ingyenesen tekinthető meg a múzeum nyitva tartási ideje alatt.

Forrás: ng.24.hu

 

 


Rakoncátlan makákók Thaiföldön

Rakoncátlan makákók Thaiföldön

A thaiföldi Lop Buri tartományban külön rendőri egységet állítottak fel a rosszul viselkedő makákók ellen - tette közzé a hírt az MTI.

Csak ön után!

Csak ön után!

Gesztusokkal kommunikál a mi széncinegénk távol-keleti rokona, a japán széncinege.

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - tette közzé a HUN-REN Ökológiai Központ közleményét az MTI.

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Az állatmentők tapasztalatai alapján egyre korábban kezdenek születni a kiscicák, és egyre hosszabb időn át tart a szezon.

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az UNESCO Világörökség védelmét élvező sziget különleges körülményeket biztosít az itt élő állatok számára.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket