Mesebeli Plitvice

Lezero Kozjak tavon elektromos hajók könnyítik meg túránkat. A hosszú séta után jól esik egy kis üldögélés a kellemesen ringatózó hajón, miközben zavartalanul gyönyörködhetünk a körülöttünk lévő tájban.

Páratlan természeti értékeket őriz a táj, mind növény- mind állattani szempontból. 1949-ben jött létre a Plitvicka Jezera Nemzeti Park. Horvátországban hét nemzeti park működik, de a plitvicei a legnagyobb, és szerintem a legszebb.  1979 óta az UNESCO Világörökségi listáján is jelen van. A tavak Karlovactól mintegy nyolcvan kilométerre fekszenek. A Mala Kapela és a Plješivica hegyvonulatoknál több tucat patak összefolyásából jött létre a tórendszer. A Plitvicei-tavak Nemzeti Park tizenhat nagyobb és két kisebb, lépcsőzetesen elhelyezkedő tavát közel kétszáz vízesés köti össze, ezek száma a csapadék mennyiségétől változik.

A Plitvicei-tavak, a Kanadát az Egyesült Államoktól elválasztó Niagara-vízesés és a Hanakapi’a vízesés (Kauai, Hawaii) mellett az egyik legnépszerűbb. Évente több mint egymillió látogatót fogadnak. Az amerikaiak, ezekkel a szavakkal méltatják a tórendszert: „Ha a Grand Canyont zöld moharéteg borítaná, s szurdokaiban 16 tó és ezernyi zuhatag sorjázna, akkor egy kicsit hasonlítana a Horvátország délnyugati részében lévő Plitvicei-tavak Nemzeti Parkra.”

A Rječica, Matica és Plitvica folyók vizében lévő oldott mész mindent bevon, ami csak elé került. A víz a mai napig kristálytiszta, több méter mélyre le lehet látni, és ami beleesik, azt idővel mészkőréteg fedi. Tavak, vízesések, zúgók, források és barlangok mellett, felett, alatt sétálhatunk, miközben a vadregényes tájban gyönyörködhetünk. A pallók mellett barna pisztrángok lesnek az arra járókra, hátha kapnak pár finom falatot. Etetni azonban nem szabad őket sem!

A hétköznapi turista aligha találkozik medvével, farkassal, hiúzzal vagy épp vadmacskával, pedig itt élnek, de óvatosak és elkerülik az embert. Nagy szerencsének volt, amikor még éppen negyed órát töltöttünk a nemzeti park területén, máris viperába, majd később siklóba botlottunk. Tisztelettel, távolról figyeltük őket.

A vízesések kőzetének korát 4000 évre becsülik. Legnagyobb vízesése 70 méter magasból zuhan alá, mely különleges mikroklímát ad a területnek. A víz morajlása, párája és a fények magával ragadók. 
A terület első kutatóinak egyike, Ivo Pevalek botanikus, akadémikus így jellemezte a tájat: „Víz, tavak, vízesések és erdők máshol is vannak, de a Plitvice-tavakból csak egy létezik”. Igaza van!

Írta és fényképezte: Lenner Ádám