András, Andor, Andrea2020. november 30., hétfő
Természet

Győzött a menyhal!

National Geographic Magyarország

Szilveszter éjjel lezárult az „Év hala – 2013” címért folyó verseny, amelyet 2012 őszén hirdetett meg honlapján a Magyar Haltani Társaság. A választás győztese a halbarátok által leadott szavazatoknak több mint a felét kapta.

Fotó: Harka Ákos

A menyhal (Lota lota) feji részén fölülről, farki részén oldalról lapított hal. Feje aránylag rövid, de széles, orra közepesen hosszú, a szeme kicsi. Szája nagy, félig alsó állású, benne apró, hegyes fogak vannak. Szájhasítéka vízszintes, oldalról nézve a szem alá, többnyire annak hátsó vonaláig ér, alsó állkapcsáról egyetlen bajuszszál csüng. Két hátúszója közül az első rövidebb, 9-15 sugár támasztja, a második igen hosszú, sugarainak száma 68-90. Farok alatti úszója is nagyon hosszú, 63-85 sugarú. Különálló farokúszója kicsi, szimmetrikusan lekerekített. Hasúszói szokatlanul elöl, a toroktájon helyezkednek el. Pikkelyei nagyon aprók, alig észrevehetők. Oldalvonala a test elején folytonos, a farokúszó közelében szakadozott. Testének színe zöldesbarna, sötétebb márványozással.

Az élénkebb sodrású hideg vizet és a kemény aljzatot kedveli, ezért nagyobb folyókban a pér-, paduc- és márnazónában érzi igazán jól magát. Jól alkalmazkodik a jobban felmelegedő dévérzónához is, bár ott nyári álmot alszik. Fenéklakó hal, többnyire a kövek között vagy a part üregeiben búvik meg.

Fiatalabb korban fenéklakó gerinctelen állatokkal táplálkozik, a 20 centiméter fölöttiek viszont áttérnek a ragadozó életmódra, s főként halakat fogyasztanak.
Három-négy évesen válik ivaréretté, szaporodása decembertől februárig tart. A folyók és nagyobb tavak mélyebb részein ívik, több részletben. Az ikra kezdetben lebeg, később a sóderes mederfenékre tapad. Az ikraszemek száma nőstényenként háromszázezer körül van, de egymillió is lehet. A nagyobb példányok hossza 40-50 centiméter, ritkán lehet 60 centi is. A hazai horgászrekord 3,56 kilogramm volt, 2001-ben.

Két éve még csupán két és fél ezer, most – a média híradásainak köszönhetően – 6 723 szavazat alapján dőlt el, hogy melyik faj viselheti 2013-ban az Év hala címet. Induláskor még az egyetemi kutatók által javasolt kurta baing állt az élen, néhány nappal később azonban már a horgászok kedvence, a menyhal vezette a mezőnyt. Egy ideig lépést tartott vele a természetvédők által támogatott leánykoncér, sőt úgy tűnt, utol is érheti, de végül nem tudta tartani a tempót.

A szavazatok 53 százalékával győzedelmeskedő menyhal lett tehát 2013-ban az Év hala, messze megelőzve a második helyezett leánykoncért (35 %) és a harmadik kurta baingot (12 %). A választás kitűnő alkalmat kínál arra, hogy ismertebbé tegyük őshonos halainkat, bemutassuk természeti értékeinket – mutatott rá az akció valódi céljára Harka Ákos, a társaság elnöke. A győztes nem kap aranyérmet, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben.

Örömmel tapasztaltuk, hogy vizeinkben, az utóbbi években egyre több a menyhal, ami a téli horgászat célzott hala lehet. Szálkamentes húsa igazi különlegesség. Legkisebb kifogható mérete a törvény szerint jelenleg 20 centiméter, ám egy ilyen karcsú halnál ez még 70 grammot sem nyom. A Társaság támogatja a horgászok azon kezdeményezését, hogy országos szinten is emeljék 20-ról 25 centiméterre a mérethatárt, ahogyan ez január elsejétől a Tisza-tavon már érvényben van. A szabályzat módosításával mindegyik példány nagyobb eséllyel járulhatna hozzá az állomány gyarapításához.

Forrás: Magyar Haltani Társaság 

Kapcsolódó cikk: Melyik legyen az év hala 2013-ban?

Hozzászólások

A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

Téli szállásukra indultak a legelő állatok 2020. november utolsó hétvégéjén a Hortobágyon - közölte a hírt Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. sajtóreferense az MTI-vel.

Visszatérnek a kék bálnák Déli-Georgia szigetéhez

Visszatérnek a kék bálnák Déli-Georgia szigetéhez

50 évvel a bálnavadászat megszüntetése után ismét kék bálnák járnak az antarktiszi sziget környezetében.

A jaguárpopuláció csökkenésének okai

A jaguárpopuláció csökkenésének okai

Egy újonnan elkészült kutatás szerint a klímaváltozás hatásait egyelőre jól viselnék a jaguárok, ám az ugyanezen okból megfogyatkozó zsákmányállataik nélkül ők is a vesztesek közé kerülnek.

Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

Hangyák, melyek bioásványból növesztenek páncélt

A hangyafaj egyéb szempontból, például mezőgazdasági tevékenysége miatt is érdekes.

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

E 276 méter hosszú, jellegzetesen ívelt híd Skócia északnyugati, öblökkel szabdalt részén 1984 óta köt össze két települést (Kylesku és Kylestrome).

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket