Katalin, Liza, Katinka2020. november 25., szerda
Természet

Dunántúli hattyúmustra

National Geographic Magyarország

A tél a hattyúk gyűrűzésének az időszaka. A madarászok így tudnak adatokat nyerni a vonulás üteméről, irányáról. Ezúttal négy lengyel és egy fehérorosz madarat is találtak a szakemberek Szombathelyen.

A madárvonulással foglalkozók számára a tél viszonylag kevés munkát tartogat, ez inkább a megfigyelés ideje. Ilyenkor különböző récék, ludak tanyáznak tava, nagyobb vízfelületek közelében, és kisebb-nagyobb csapatokban naponta ingáznak táplálkozó helyük és éjszakázó helyük között.

 

A fagy szorításával szűkül a délebbre áttelepülő bütykös hattyúk élettere is, de a be nem fagyott vizeken ilyenkor szép számmal láthatjuk őket. A legismertebb ilyen telelőhely a Duna-kanyar, de a Bodrogon, a Tiszán vagy a nyugati országrészen, például egy mesterséges víztározón is vitorláznak a zenészeket, festőket is megihlető madarak. A barnás-szürkés tollú, első teles fiatalok általában szüleikkel vonulnak, de a barátságos, az emberek társaságához hozzászokott hatalmas madarak inkább nagyobb csapatokban várják az őket etető embereket. Merthogy a legtöbb helyen – főleg a kisgyerekes családok számára – nem csak látványosságot jelentenek, de szabadidős programot is ad az etetésük. A hattyúkat általában kenyérrel etetik, ez náluk nem okoz emésztési gondot, szemben a kis énekesmadarakkal.

 


Szinai Péter és Horváth Gábor, a Pullus Alapítvány munkatársai néhány önkéntes társaságában az év utolsó napjaiban is portyára indultak. Szombathelyen és Kőszegen több mint 20 bütykös hattyú lábára sikerült „hagyományos” alumínium gyűrűt, valamint színes lábgyűrűt, és néhány nyakgyűrűt helyezni.
A színes lábgyűrűt a parthoz közelítő madarak lábáról könnyen le lehet olvasni a számokat és betűket tartalmazó kódot, messzebbről pedig távcső segítségével.

Forrás: Veres Hajni / Vagy.hu
Fotó és videó: Konyhás István és Veres Hajni

Hozzászólások

Szavazzunk a 2021-es év rovarára!

Szavazzunk a 2021-es év rovarára!

Idén is december 6-án zárul a szavazás, és nincs könnyű dolga annak, aki szeretne szavazni.

Eltérően reagálnak a sarkvidéki állatok a klímaváltozásra

Eltérően reagálnak a sarkvidéki állatok a klímaváltozásra

25 év adatai alapján végeztek átfogó felmérést az északi sarkvidéki régió lakói körében.

Agresszívek lesznek egymással a hernyók élelemhiány esetén

Agresszívek lesznek egymással a hernyók élelemhiány esetén

A viselkedés vizsgálatával az agressziót elindító idegi folyamatokat kívánták felderíteni.

A világ peremén

A világ peremén

A fehér mészkősziklából álló hegy évtizedekig adta a településen működő cementgyár számára az alapanyagot.

Hiába a vállalások, tovább pusztulnak az erdők

Hiába a vállalások, tovább pusztulnak az erdők

Ugyan egyre több vállalat tesz ígéretet a természet megóvására, a trópusi régiókban még mindig súlyos problémát okoz az erdőirtás.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket