A solymászat mint kulturális örökség

A solymászat végig kísérte a magyar történelmet, őseink nagy valószínűséggel perzsáktól sajátították el e művészetet, az arab és türk népekkel egy időben.
Héja
Fotó: Lenner Ádám
Honfoglaló őseink Kárpát-medencébe érkezésükkor egészen biztosan ültek a kesztyűiken vadászmadarak, és e vadásztudományt el is terjesztették Európában. A diplomáciában is jelentős szerepe volt, sok olyan esemény ismeretes, ahol ajándék sólymokkal vásároltak meg szabadságot, függetlenséget vagy bírták jobb belátásra az akkori politika élet szereplőit.
A harcok során két ütközet közt solymásztak, és ha egy elszökött madarat az ellenség egyik tagja fogott el, akkor azt épségben visszajuttatta gazdájához. Mátyás és Beatrix egymással versenyeztették a magyar és az itáliai kultúrát, ebből persze nem hiányozhatott a solymászversenyeik sem, hiszen mindketten szenvedélyes solymászok voltak. Ezek a versengések is hozzájárultak ahhoz, hogy az akkori magyar királyi udvart, Európa egyik legkifinomultabb kulturális életével rendelkező helyszínévé tegyék.
A solymászatnak a 16. századig meghatározó szerepe volt, mindaddig, míg a lőfegyverek nyújtotta gyors siker a vadászatban háttérbe szorította.
A solymászat idomított ragadozó madarakkal történő vadászat. Így nem csak sólymokat, hanem héjákat, ölyveket és sasokat is idomítunk vadászati célra. Megkülönböztetünk magasröptű solymászmadarakat, ilyen a sólyom, és alacsony röptűeket ide tartozik az összes többi. A magasröptű solymászmadarak nagy magasságból támadnak, vagy a solymász ökléről indulva magasan képesek üldözni zsákmányukat. Az alacsony röptűek rendszerint a solymász ökléről vagy egy fáról indulnak zsákmányolni és egy rövid sprint után „pedzik” a vadat.
Kerecsensólyom
Madarainkról tudni kell, hogy nem háziállatok, hanem vadállatok. Ez azt jeleni, hogy csupán saját érdekeik miatt ragaszkodnak hozzánk. A könnyebben megszerezhető étel teszi vonzóvá a solymász társaságát, és nem kifejezetten annak társasága. Idomításuk során csak pozitív megerősítéssel dolgozhatunk. Amint negatív élmény éri a madarunkat, elrepül és sosem tér vissza. Egy solymászmadárral való foglalkozás teljes embert kíván. A solymászat nem hobbi! Életforma!
Napjainkban a solymászat ugyan háttérbe szorult, de szerencsére fennmaradt, mint rendkívül etikus vadászati mód. Hazánkban a körülbelül kétszáz solymász közül százötven az 1939-ben alakult Magyar Solymász Egyesület tagjaként színesíti a vadászat és az ország kultúráját. Hála munkájuknak egy új reneszánszát éli a solymászat, de sajnos a hazai jogi szabályozás nem túl barátságos e tevékenységgel.
A szabályozás az EU-s normáknál szigorúbb és nem mindig logikus szabályokkal teletűzdelt. A Magyar Solymászat ugyan felkerült az UNESCO világörökség listájára, de nem használhatjuk a tradicionális solymászmadarainkat köztük a kerecsensólymot, azaz a „Turult” sem, míg az Európai Unióban, bárhol könnyen hozzáférhetőek a legális tenyészetekből származó példányok. A környezetvédők azzal érvelnek, hogy ha legálisan tenyésztett kerecsensólymot lehetne tartani, vadászni vele, akkor a solymászok kifosztanák a fészkeket. De vajon, megérné-e, például egy kerecsenfiókát lopni a fészekből (piaci értéke kb. 50 000.- Ft) amit ennek csupán a töredékéért lehetne értékesíteni a feketepiacon? A lopásért járó büntetés pedig, akár szabadságvesztés is lehet! A természetvédők számára DNS vizsgálattal, ma már kétséget kizáróan tudjuk bizonyítható a madár származása.
Írta: Gasztonyi Dániel mestersolymász