Szomjas óriások
A hegyi vagy óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum) – melyről a National Geographic magazin decemberi száma közöl cikket – a kaliforniai Sierra Nevada 900 és 2700 méter közötti vonulatain él.
Ezen a vidéken a mediterrán éghajlat hegyi változata érdekes kettőséget mutat. A téli félév csapadékban, elsősorban hóban bővelkedik – a hótakaró nemegyszer a kétméteres vastagságot is eléri. A csapadék összességében 900 és 1400 milliméter közötti, vagyis nagyjából kétszer annyi, mint Magyarországon, a területi eltéréseket is figyelembe véve. Ugyanakkor a mamutfenyők élőhelyén a nyári félév 4–5 hónapját kifejezetten a csapadékhiány jellemzi (ez nálunk is előfordul).
A száraz időszak miatt, a mamutfenyő-állományok nagy része a nedvességet jól tartó völgyi üledékeken, időszakos vagy állandó vízfolyások közelében található. Az alapkőzet többnyire gránit, a talaj ennek málladékából fejlődött ki hosszú idő alatt – vagyis mészmentes. Az eleven fák gyökérzetét nehéz magunk elé képzelni, viszont a kidőlt fák mégis sokat elárulnak erről: azt mutatják, hogy legfeljebb néhány tucatnyi vastagabb gyökérág indul a talajtér minden irányába, és ezek gyorsan vékonyodnak. A legvastagabbak, melyek tulajdonképpen csak holt szövetekből állnak, a fa stabilizálását, „talpon maradását” biztosítják, a víz felszívását csak a hajszálgyökerek végzik.
Egy kidőlt öreg mamutfenyő, gyökérzetének átmérője kb. 7 méter.
Fotó: University of Florida
Mérések kimutatták, hogy a vékony gyökérágak oldalirányban 40–50, kivételes esetben 60–70 méterre futnak, és általában körülbelül 1 méteres talajmélységet szőnek át. Ha meggondoljuk, hogy milyen óriási fa élő részeit kell ellátniuk életadó vízzel, ez igen csekélynek tűnik, különösen, hogy a mamutfenyők sokszor kisebb-nagyobb csoportokban, egymáshoz közel élnek. Ez is mutatja, hogy a táplálásukat biztosító talaj nedvességtartalma milyen döntő a fa, illetve a faj számára!
Ez némileg választ ad arra is, hogy a Magyarországon ültetett mamutfenyők közül miért szárad ki, pusztul el olyan sok: az ok főképp az aszályos időszakok, a sokszor télen is száraz periódusok sorozatában keresendő, amihez másodlagosan még kórokozók és kártevő rovarok is járulhatnak.
Írta: Rácz István (Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára)
Mindössze 30 példány él már csak ebből az állatfajból
Annyira kevesen és olyan elszórtan élnek már csak, hogy szaporodásuk rendkívül nehézkes.
Ezek az év legviccesebb természetfotói
Fába szorult mókus, lezuhant madár és sast kergető hal is feltűnik a képeken.
A vándormadarakkal stopposok is utaznak
A madarak évszakos, hosszú távú vándorútjai kiváló lehetőséget biztosítanak a beléjük csimpaszkodva utazó kullancsok terjeszkedéséhez.
A nők utáni kémkedésre használják a vadkamerákat Indiában
A természetvédelmi vizsgálatok ma már gyakran alapulnak az erdőkbe kihelyezett vadkamerák felvételein, így zavarás nélkül lehet vizsgálni egy terület állatait, azonban még ezzel is vissza lehet élni.
Szemtelen varjak kergetik a sasokat az Alföldön
Hiába kisebbek, gond nélkül elüldözik a termetes ragadozó madarakat.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
