Katalin, Liza, Katinka2020. november 25., szerda
Természet

Egy gyertyafényes óra a Földért!

National Geographic Magyarország

Hamarosan ismét itt a globális összefogás, a WWF Föld Órája napja! Március 23-án a világ legnagyobb civil akciója során emberek milliárdjai állnak a környezettudatosság mellé. 

A WWF Magyarország idén gyertyafényben ünnepel, és gyertyagyűjtési akciót szervez, hogy a Coca-Cola Magyarország, a WestEnd City Center, a The Prime Management és az Allianz Hungária Zrt. támogatásával megvalósuló lekapcsoló eseményre elkészítse az ország legnagyobb gyertyáját, egy közel 5 méter magas viaszóriást.

 A WWF 2013. március 23-án hetedik alkalommal szervezi meg a világ legnagyobb környezetvédelmi akcióját, a Föld Óráját, amikor egy órára ismét sötétségbe borul Földünk. A globális kezdeményezés során 20 óra 30 perckor környezettudatos emberek milliárdjai, vállalatok, intézmények és önkormányzatok ezrei kapcsolják le a világítást, hogy felhívják a figyelmet a globális éghajlatváltozás és a túlzott energiafogyasztás problémájára.

A Földnek szentelt 60 perc célja nemcsak az, hogy otthonainkban és városainkban szimbolikusan kialudjanak a fények, hanem hogy az emberiség tudatára ébredjen, hogy a fenntartható jövő megteremtése és bolygónk állapotának megóvása mindannyiunk felelőssége.

A környezettudatosság erősödését jelzi, hogy 2012-ben minden eddigi rekordot megdöntött az akcióban résztvevők száma: az összes kontinens 150 országa, 6525 város valamint 2 milliárd ember fogott össze, és csatlakozásával kifejezte bolygónk iránti elkötelezettségét. Hazánkban is minden idők legsikeresebb Föld Órája akcióját ünnepeltük: 93 magyar település, 467 vállalat és intézmény, valamint közel 9000 magánszemély mutatott példát a környezettudatosság jegyében és regisztrált a foldoraja.hu weboldalon.” – összegezte a tavalyi sikereket Fáth Ákos, a WWF Magyarország megbízott igazgatója.

Nincs kép

A WWF Magyarország idén gyertyafényben ünnepli az összefogást, és március 1-je és 17-e között gyertyagyűjtési akciót hirdet. A régi, már nem kedvelt gyertyákat a szervezet a WestEnd City Centerben elhelyezett gyűjtőszigetekre várja, és a hivatalos lekapcsoló eseményen újraöntve, WWF-es külsőben adja majd vissza. Ha sikerül így 1000 gyertyát összegyűjteni, az alapítvány kiönti a 2013-as WWF Föld Órája szimbólumát, Az Ország Legnagyobb Gyertyáját. A március 23-án 19 órakor kezdődő nagyszabású lekapcsoló eseményen Tóth Vera énekesnő, Erőss Zsolt hegymászó, valamint Kovacsics Anikó válogatott kézilabdázó segíti Budapest díszvilágításának lekapcsolását, majd az 5 méter magas viaszóriás meggyújtását a WestEnd Millennium Tetőkertjében.

 

Regisztrációra idén is a foldoraja.hu weboldalon van lehetőségük. 

Hozzászólások

Szavazzunk a 2021-es év rovarára!

Szavazzunk a 2021-es év rovarára!

Idén is december 6-án zárul a szavazás, és nincs könnyű dolga annak, aki szeretne szavazni.

Eltérően reagálnak a sarkvidéki állatok a klímaváltozásra

Eltérően reagálnak a sarkvidéki állatok a klímaváltozásra

25 év adatai alapján végeztek átfogó felmérést az északi sarkvidéki régió lakói körében.

Agresszívek lesznek egymással a hernyók élelemhiány esetén

Agresszívek lesznek egymással a hernyók élelemhiány esetén

A viselkedés vizsgálatával az agressziót elindító idegi folyamatokat kívánták felderíteni.

A világ peremén

A világ peremén

A fehér mészkősziklából álló hegy évtizedekig adta a településen működő cementgyár számára az alapanyagot.

Hiába a vállalások, tovább pusztulnak az erdők

Hiába a vállalások, tovább pusztulnak az erdők

Ugyan egyre több vállalat tesz ígéretet a természet megóvására, a trópusi régiókban még mindig súlyos problémát okoz az erdőirtás.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket