Békamentési akció
A 2006-ban indult békamentési akcióban 2013. március 13-ig 250 ezer állatot sikerült biztonságosan átjuttatni, a szaporodóhelyüket a telelőhelyüktől elválasztó, műúton.
Fotó: janegoodall.hu
Idén, eddig csaknem 31 ezer védett kétéltűt mentettek meg természetvédők a Pest megyei Farmos határában, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban.
Békamentők kora tavasszal az út mentén terelőkerítést állítanak fel, ennek tövébe vödröket helyeznek el, amibe éjszaka beleesnek a békák. A reggel kiérkező önkéntesek begyűjtik és megszámolják, majd az út túloldalán elterülő mocsárba viszik őket, ahol biztonságban szaporodhatnak.
A békák a néhány napra visszatérő tél miatt most nem vonulnak, de a hó elolvadását követően újra békamentő önkéntesek tűnhetnek fel az út mentén. A nemzeti park idén is lehetőséget kínál családoknak, óvodáknak és iskoláknak, hogy a mentési akcióban tevékenyen részt vegyenek. Ebben az évben 25 intézmény és összesen 850 fő látogató jelezte részvételi szándékát.
Az akció során, az év kétéltűjének választott, barna ásóbéka példányaiból is sokat átvittek az úttest túloldalára.
Fotó: dreamstime
A mentésen az érdeklődők megismerhetik a barna ásóbékát, a vöröshasú unkát, a zöld levelibékát és a dunai tarajosgőtét. A kétéltűek mellett a különféle bogarak, pókok és ezerlábúak világa is rengeteg felfedeznivalót kínál.
Tardos, Tarján és Tata településeken a nemzeti park civil szervezetekkel közösen, Hont és Tinnye közelében civil szervezetek önkéntesei mentik a békákat.
Forrás: MTI