Új spirális gyömbérfaj
Míg pár évtizede nem is igazán tudtuk, van ilyen, ma pedig a főzőműsorokban már egyre többször ösztökélik az embert a gyömbér használatára.
Ám most nem arról gyömbérről szólnék, aminek girbegurba alakot öltő aromás gyöktörzsét, azaz rizómáját fűszerkért használjuk, mit az ókori rómaiak zingibernek hívtak, és hivatalos rendszertani neve a Zingiber officinalis is született. Ezúttal egy másmilyen, spirális gyömbérről van szó.
Az új fajra egy part menti, nedves fehér homokos vidék talajszintjén, a trópusi esőerdei lombkorona árnyékában bukkantak rá a gaboni Loango Nemzeti Parkban (Parc nacional de Loango) – innen tudományos neve: Costus loangensis. A pompás sárga szirmait novemberben bontó növény a Costus nemzetségbe tartozik (régebbi rendszerezésekben a gyömbérfélék családját további két alcsaládra osztották: Zingiberoideae, Costoideae; utóbbi Costaceae néven ma külön családot alkot).
Az új, Costus loangensis növényfaj fotózzása, az élőhelyén.
A nemzeti parkban, az Iguéla-lagúna közelében lévő, nagyjából a tengerszint magasságában az egyetlen ismert populációja a spirális gyömbérfajnak. Morfológiai mutatóit illetően minden más, Afrikában honos Costustól eltér. Habár az igaz, hogy virágzó alakjában a szavannán élő Costus spectabilis fajhoz viszonyítva felfedezhetők hasonlóságok. A mintegy félméteres növény 6–7 sötét olajzöld levelet „visel”, amik úgy mint a törzse apró szőrszálakkal borítottak. Termetes, 11–12 milliméteres sárga virágkelyheiből 3–5 nyílik egy növényen. Termése, magjai egyelőre nem ismertek, ahogy népi neve sem. Úgy tűnik, a helyiek rá se hederítnek, semmire nem használják.
A Costus loangensis pompás sárga virágának tartósított példánya.
A tanulmány vezető szerzőjét megkértem, meséljen e növényekről. A spirális gyömbérek szakavatott ismerője Chelsea D. Specht (Kalifornia, Berkeley Egyetem, Növényi és Mikrobiális Biológia és Integratív Biológia Tanszék; Jepson Herbárium) elmagyarázta, hogy: „Afrika a Costus fajok ősi régiójának számít. Végül valamiképpen az egyik afrikai növény átlebegett, átúszott Közép-és Dél-Amerikába, majd a madarak és a méhek hozzásegítették az elterejdéshez.” Végül hozzáfűzte még: „Az afrikai ősök tanulmányozása olyan, mintha a múltban keresgélnénk azért, hogy megtaláljuk a nyomokat, hogy mily módon ment végbe e növények szétterjedése, fejlődése és változatossá válásuk.”
A terepmunkában sokan segítették a kutatókat, többek közt a National Geographic Társaság Kutatási és Felfedezési Bizottsága is a támogatók között volt.
Írta: Csibrányi Zoltán
Fényképezte: C.D.Specht, H. Maas van de Kamer, P.J.M Maas