Védelmi mechanizmusok III. páncélos szöcske
Az Afrikában honos páncélos szöcske (Acanthoplus discoidalis) egyedi módszert fejlesztett ki a védekezésre.
Fotó: dreamstime
Azt már több ízeltlábúnál megállapították a kutatók, hogy kispriccelt testnedvekkel védekeznek a ragadozók ellen. A rovarok belső szállító nedvei olyan funkciót töltenek be, mint a vér, és veszély esetén ebből fecskendeznek ki a testük és a végtagjaik ízesüléseinél. Persze megfelelő erősségű rágójuk is van, ám ha onnan éri őket a támadás, ahová a fejüket nem tudják elég gyorsan fordítani, illetve ha a ragadozó nagyon kitartó, akkor jöhet a vérlöket. Eddig nem volt ismert, hogy ez miért is hatékony módszer, ám most, a páncélos szöcske esetében már kiderült.
Bill Bateman a Pretoriai Egyetem entomológusa volt, aki rájött, hogy ennek a módszernek mi is a lényege. A kispriccelt folyadék ugyanis nagyon fanyar szagú és rossz ízű, ráadásul a páncélos szöcske emellett még „kérődzik” is, vagyis a szájszervében félig emésztett növényeket forgat, amit támadás esetén ugyancsak kispriccel. Ahogyan a szakember megállapította, a kellemetlen íz és a vele járó, számunkra szinte észrevehetetlen szag elegendő ahhoz, hogy a gyíkokat is elrettentse a vacsorájuktól. Persze ennek megvan a maga ára. A páncélos szöcskének ehhez a védekezési formához sok fehérjére és cukorra van szüksége, mivel a regenerálódása és a kispriccelt folyadék pótlása sok energiát igényel. Ez pedig kannibalizmushoz vezet, mivel a szöcske fajtársaiban minden szükséges anyag megtalálható. A sors iróniája, hogy addig nem támad gusztusuk egymásra, amíg nem találnak egy sérült, vagy „véres” szöcskét. A legyengült egyedek megpróbálnak elmenekülni a többiek közeléből, mert ha észreveszik rajtuk a folyadékot, akkor biztosan végük van. Az a szöcske, amelyik a spricceléssel eltávolított egy ragadozót, addig nem tér vissza a rajhoz, amíg tökéletesen meg nem tisztította a testét a szagos és keserű váladéktól.
Írta: Scheftsik Tamás