A legérdekesebb új fajok 2012-ből

Rekonstrukció a kihalt csőrösrovarról, amely felvette a levelek formáját.

Fotó: Ms. Chen Wang

Az Arizonai Állami Egyetem Nemzetközi Fajfelfedezési Intézete (International Institute for Species Exploration, IISE) a tavaly leírt 18 ezer fajból összeállított egy tízes listát. A kiválasztás során a bizottság célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a biodiverzitás fontosságára, az újonnan felfedezett fajok veszélyeztetettségére, és különleges tulajdonságaikra.

Kihalt kapcsoslábú csőrösrovar (Juracimbrophlebia ginkgofolia), Kína.
Fotó: Wang, Labandeira, Shih and Ren/ASU 

A kapcsoslábú csőrösrovaroknak vannak ma élő fajaik is. A növényzet között függeszkedve kapják el más ízeltlábúakból álló táplálékukat. Rokonaikhoz, a skorpiófátyolkákhoz hasonlóan testük nyúlánk, két pár keskeny szárnyuk és hosszú fonalszerű lábaik vannak. A kihalt Juracimbrophelia ginkgofolia kövülete a belső-mongóliai Jiulongshan-formációból került elő egy páfrányfenyő-rokonság, a Yimaia capituliformis leveleivel együtt. A levelek és a rovar szárnyai annyira hasonlóak, hogy a terepen könnyű őket összetéveszteni. A kövület az álcázás egyik ritka példája: a rovar egy 165 millió éves nyitvatermőt utánoz, jóval a zárvatermők robbanásszerű szétterjedése előtt.

Lesula-cerkóf (Cercopithecus lomamiensis), Kongói Demokratikus Köztársaság

Fotó: Maurice Emetshu

Az óvilági majmok közé tartozó Lesula-cerkófot a Lomani-medencében fedezték fel. A helybeliek már régóta ismerik, a tudomány számára azonban újdonság volt. Afrikából az elmúlt 28 évben vele együtt mindössze két új majomfajt írtak le. A kutatók elsőként egy fogságban tartott fiatal állattal találkoztak 2007-ben. Nem győzték hangsúlyozni, hogy a félénk jószágnak egészen emberszerű a szeme. A Lesula-cerkófokat könnyebb meghallani, mint meglátni, mivel hajnalonként kórusban kiabálnak. A felnőtt hímek fenekén, gátján és heréjén csupasz, rikító kék folt látható. A majmok a lakott településektől távoli erdőkben élnek, húsukért vadásszák őket, számuk csökken, ezért a faj természetvédelmi státusza a sebezhető kategóriába esik.

Lantszivacs (Chondrocladia lyra), a Csendes-óceán északkeleti része; Kalifornia, Egyesült Államok

Fotó: ©2013 MBARI

A látványos, nagytermetű, hárfa vagy lant alakú húsevő szivacsot a Csendes-óceán észak-keleti részén, Kalifornia partjai előtt fedezték fel 3400 méteres mélységben. A szivacs testét 2–6 „szárny” alkotja, amin több mint 20, párhuzamosan elhelyezkedő függőleges ág sorakozik. Az ágak gyakran felfújt, hólyagszerű labdában végződnek. Ez a szokatlan forma nagymértékben növeli a szivacs testének felszínét, így a lehető legnagyobb felületen gyűjtheti össze lebegő zsákmányát.

Veszélyeztetett erdei cserje (Eugenia petrikensis), Madagaszkár
Fotó: David Rabehevitra

A mirtuszfélék családjába tartozó Eugenia nagy fajszámú, világszerte elterjedt nemzetség, melybe örökzöld fák és cserjék tartoznak. Dél-Amerikában, Új-Kaledóniában és Madagaszkáron különösen sok faja él. Az Eugenia petrikensis akár két méter magasra is megnő. Smaragdzöld, kissé fényes levelei és gyönyörű, sűrű fürtökben álló apró rózsaszín virágai vannak. Az Eugenia petrikensis egyike a 2012-ben leírt, Madagaszkár keleti partvidékének erdeiben élő hét új fajnak. Veszélyeztetett növényként tartják számon. Felfedezése is azt bizonyítja, hogy számos különleges faj található ebben a csupán pár kilométer széles, homokos talajú tengerparti sávban húzódó sajátos, párás erdőtípusban. Az erdő valaha 1600 kilométer hosszan terült el Madagaszkáron, az emberi tevékenység miatt azonban mára csak elszigetelt töredékei maradtak.

Sötétben világító csótány (Lucihormetica luckae), Ecuador

Fotó: Peter Vrsansky

A fénykibocsátás meglehetősen ritka a szárazföldi állatok körében. Főként a bogarak néhány csoportjában ismeretes (szentjánosbogarak, pattanóbogarak), valamint a barlanglakó gombaszúnyogoknál. Az első világító csótány 1999-es felfedezése óta több tucat faj létezésére „derült fény”. Mindegyikük ritka, és érdekes módon csak a fényszennyezéstől távoli területeken fordul elő. A lista legújabb tagja a veszélyeztetett, vagy talán már ki is halt Lucihormetica luckae. Ennek a csótánynak csupán egyetlen példányát gyűjtötték 70 évvel ezelőtt egy olyan területről, amelyet később átalakított a Tungurahua vulkán kitörése. A faj leginkább azért figyelemre méltó, mert a mérete és a „fényszóróinak” elhelyezkedése arra utal, hogy a mérgező világító pattanóbogarakat utánozza.

Barlangi tömlősgomba (Ochroconis anomala), Franciaország

Fotó: Pedro M. Martin-Sanchez

A franciaországi Lascaux-barlang falain 2001-ben fekete foltok jelentek meg. 2007-re a foltok már akkorák lettek, hogy komolyan veszélyeztették a falakon található híres kőkorszaki barlangrajzokat. Korábban sikeresen kezelték a Fusarium solani nevű fehér színű penészgomba okozta fertőzést, de néhány hónappal később feltűntek a fekete elszíneződést okozó gombák. Az Ochroconis nemzetségbe elsősorban azok a talajban élő gombák tartoznak, amelyek a növényi anyagok lebontásában játszanak szerepet. A kutatók mai tudása szerint a Lascaux-ban megjelent két új faj teljesen veszélytelen az emberre.

A Föld legkisebb békája (Paedophryne amauensis), Új-Guinea
Fotó: Christopher C. Austin

A gerincesek mérete rendkívül széles skálán mozog: ez a parányi béka mindössze 7 milliméteres, míg az óriásbálna akár 26 méter hosszú is lehet. Az új békafajt Pápua Új-Guineában, Amau nevű falu közelében fedezték fel. A kétéltű elnyerte „a világ legkisebb ma élő gerincese” címet, mellyel 2006 óta egy, a pontyfélék családjába tartozó, parányi délkelet-ázsiai hal büszkélkedhetett. A felnőtt hím és a nőstény békák testhosszának átlaga csupán 7,7 milliméter. Néhány kivételtől eltekintve a különösen kisméretű békák (köztük ez a faj is) a párás trópusi esőerdők nedves avarjában élnek. Ez olyan, különleges ökológiai szerepkörre utal, amely szárazabb körülmények között nem maradna fenn.

Fátyolka a közösségi médiából (Semachrysa jade), Malajzia

Fotó: Hock Ping Guek

Hock Ping Guek amatőr fotós egy Kuala Lumpur közelében lévő parkban kapta lencsevégre ezt a gyönyörű zöld fátyolkát, melynek szárnytöveinél fekete foltok láthatóak. A fotót közzé tette a Flickr képmegosztó portálon, új trendet indítva a tudomány és a közösségi média találkozásában. Shaun Winterton, a Kaliforniai Élelmezési és Mezőgazdasági Minisztérium entomológusa felfigyelt a képre, és felismerte, hogy különlegességről lehet szó. Amikor Guek gyűjtött egy példányt a rovarból, elküldte a londoni Természettudományi Múzeumba Stephen Brooksnak, aki megerősítette, hogy új fajjal állnak szemben. A fotós és a két kutató egyesítette erejét, és a Google Docs használatával közösen készítették el a leírást. Az eset a „citizen science” (az amatőrök közreműködésével végzett kutatás) diadala: a tehetséges emberek a modern média használatával a világ három különböző tájáról együttműködve érték el, hogy egy új felfedezés napvilágot lásson. A fátyolka nem a színéről, hanem Winterton lányáról, Jade-ről kapta a nevét.

Csigaevő kígyó (Sibon noalamina), Panama 

Fotó: © Sebastian Lotzkat

Szépséges csigaevő kígyófajt fedeztek fel Nyugat-Panama hegyvidéki esőerdeiben. Éjszakai életmódot folytat, és lágy testű állatokra vadászik: földigilisztákra, kétéltűek petéire, valamint házas és házatlan csigákra. Az ártalmatlan hüllő a mimikri segítségével védekezik: a mérges korallkígyók váltakozó sötét és világos gyűrűit utánozza. A faj a Serranía de Tabasará hegységben fordul elő, ahol az ércbányászat rongálja és nagy mértékben csökkenti az élőhelyét. Az állat tudományos nevében a faji jelző a spanyol „No a la mina” kifejezésből származik, ami nagyjából annyit tesz: „mondjunk nemet a bányára”.

Liliputi ibolya (Viola lilliputiana), Peru

Fotó: Hugh H. Iltis (for puna habitat), Harvey Ballard (for plant)

A liliputi ibolya nem csupán a legkisebb ibolyafaj a világon, hanem egyike a legapróbb szárazföldi kétszikűeknek is. Csak egyetlen helyről ismert: a perui Andok egyik fennsíkjának száraz gyepvegetációjából. Már az 1960-as években gyűjtöttek belőle néhány példányt, de új fajként csak 2012-ben írták le. A növény teljes föld feletti része alig egy centiméter magas. A nevét nyilvánvalóan azokról az apró emberkékről kapta, akik Jonathan Swift Gulliver utazásai című regényében Liliput szigetén élnek.

Írta: Merkl Boglárka (tudománykommunikáció mesterszakos hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem), a Guardian nyomán