Tájsebek begyógyítása
A Kiskunsági Nemzeti Parkban, Fülöpszállás és Bugac térségében a vizes élőhelyek állapotának javítása a fő feladat.
Fotó: Dóka Richárd
A nemzeti park megalakulása előtt gazdálkodási szempontok voltak az elsődlegesek, ma pedig a két munkaterületen összesen 11,5 kilométernyi vonalas létesítményt (csatornát, árkot, úttöltést) temetnek be, illetve bontanak el. A cél, hogy megszüntessék a természetes felszíni vízmozgásokat akadályozó művi létesítményeket. A projekt eredményeként néhány éven belül várhatóan megerősödnek majd az itt található ritka, veszélyeztetett állat- és növényfajok állományai is.
A Kelemen-széki tápcsatorna megszüntetésén már dolgoznak a munkagépek, 2014. február végéig le is zárul a tereprendezés első üteme. A szóban forgó csatorna a Felső-Kiskunsági szikes tavak területén húzódik, ahol a Duna-Tisza köze legnagyobb kiterjedésű szikes tavai találhatók. Ez egyúttal Natura 2000 terület, és különösen gazdag madárvilága miatt a vizes élőhelyek védelmére létrehozott Ramsari Egyezmény hatálya alá is tartozik. Megtalálható itt számos ritka és veszélyeztetett madárfaj, többek között gulipán, gólyatöcs, széki lile, nagy goda és piroslábú cankó.
Szikes mocsár
Fotó:Dóka Richárd
Korábban az volt az elképzelés, hogy ezeket a szikes tavakat halgazdálkodási célra fogják átalakítani. A nemzeti park 1975-ös megalakulása miatt azonban a terv nem vált valóra, a csatorna viszont megmaradt, kettévágva a területet és kedvezőtlenül befolyásolva annak természetes vízviszonyait.
Az uniós támogatású projekt keretében a Kelemen-széki tápcsatornát és a vele párhuzamosan futó árkot töltéseik anyagával temetik be. A tereprendezést új madármegfigyelő leskunyhó és új tanösvény megépítésével zárják.
Agárkosbor (Orchis morio)
Fotó: Kovács Sándor
Még idén ősszel elkezdik a munkát egy másik helyszínen is, a nemzeti park Bócsa-Bugac buckavilága és pusztái elnevezésű területegységén. Ez is egy kiemelt jelentőségű különleges természetmegőrzési (Natura 2000) terület, ahol a homokhátak között turjános mocsarak és szikes tavak találhatóak. A terület gazdag állatvilága mellett a növényvilág is különleges. A vizes, tocsogós réteken májusban több orchideaféle is virágzik megtalálható itt például az agárkosbor és a mocsári kosbor.
Ahhoz hogy a vizet megtartsák a területen, szakaszosan betemetik a Kelő-éri csatornát és elbontanak egy egyébként is használhatatlan úttöltést, amely a Szekercés-szék tómedrének élőhelyeit és felszíni vizeit gátként választja szét.
Forrás: ng.24.hu