Határokon átnyúló zebravonulás

Afrika egyik leghosszabb, szárazföldi vadállatvonuló útvonalát, több ezer zebra ötszáz kilométeres éves vándorlását dokumentálták kutatók - közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF).
Fotó: dreamstime VIDEÓ
A szakemberek nyolc alföldi zebrát (Equus quagga) láttak el nyakörvre szerelt műholdas helymeghatározóval, amelynek segítségével két éven át követték az állatok vonulását oda-vissza a namíbiai Chobe folyó és a botswanai Nxai Pan Nemzeti Park között, ez a távolság légvonalban 250 kilométer.
Az állatok vonulásáról szóló írást a Cambridge-i Egyetem Oryx című természetvédelmi folyóiratában tette közzé a WWF. A tanulmányt a namíbiai környezetvédelmi és idegenforgalmi minisztérium szakembereivel közösen késztettek, együttműködve az Elefántok Határok Nélkül természetvédelmi szervezettel és a botswanai vadvédelmi és nemzeti parkok igazgatóságával.
A megfigyelt vonulás teljeséggel a határokon átnyúló Kavango Zambezi természetvédelmi területen (KAZA) zajlott. Ez a világ legnagyobb, több országot érintő természetvédelmi területe, amely 43,6 millió hektáron terül el Namíbiában, Botswanában, Zimbabwéban, Zambiában és Angolában.
„Felfedezésünk ráirányítja a figyelmet a határokon átnyúló természetvédelmi területek fontosságára. Ez a tanulmány létfontosságú szerepet játszott a KAZA területén elnyúló vadállat-vonulási folyosó feltárásában” – idézte Pierre De Preez-t, a namíbiai környezetvédelmi és idegenforgalmi minisztérium tudományos főmunkatársát a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
A szakemberek folytatják kutatásukat annak megállapítására, hogy ez az állatvonulás valóban minden évben megtörténik-e, és a vándorlás genetikailag kódolva van-e az állatokban, azaz öröklődik-e.
Forrás. MTI
Videó a zebranyakörv felhelyezéséről.