Százezer daru pihen hazánkban
Ha ősz, akkor daruvonulás. Nincs ez másként 2014-ben sem. Bár a darvak délre költözése szinte mindig ugyanúgy zajlik, azért akad minden évben valami érdekesség is.
Idén eddig a szeptemberi „nagy invázió” tekinthető ilyen furcsaságnak. A hónap második felében érkezett nagyon erős hidegfront a Balti államokban tanyázó darvak nagy részét pár nap alatt Hortobágyra küldte, így számuk szinte egyik napról a másikra pár ezerről hatvan ezerre emelkedett. Kevésbé szakavatott madarászok már el is könyvelték, hogy egyszerre két nap alatt megérkezett az össze daru. Vitathatatlanul meglepő látvány volt ugyan a pusztát és környékét hirtelen ellepő darusereg, de azért korántsem ilyen rövid idő alatt, és nem az összes madár érkezett meg szeptemberben.
A fő vonulás valóban ekkor kezdődött meg, de ezt követően a hónap végén és október elején újabb csapatok érkeztek és az október eleji létszám már százezer körüli volt. Északról még továbbra is várhatók darvak, de ezek a hortobágyi létszámot nagy mértékben már nem befolyásolják.
Szeptember végén még az észt, orosz határon található Peipsi-tó környékén, az észtországi területen, több ezer daru pihent, köztük a 2013 júliusában műholdas adóval ellátott Savimae nevű is. Ezek nagy része jelenleg, alig pár száz kilométerrel délkeletebbre, a Belorusz Miory városka környékén időzik.
A lengyel Mazuri-tóhátság környékén is szép számmal akadnak darvak. Ahogy lenni szokott, ezek a később érkezők a hortobágyi állományt már nem nagyon gyarapítják, így a már megszokott százezres csapat a pusztán tartózkodó darvak maximális száma. Lassan haladnak dél felé, a klasszikus gyülekező helyeken, Kardoskúton és környékén már 5-6 ezer madár van.
Október második felére a darvak szétterülése várható, vagyis a Hortobágyon stagnál, délen pedig emelkedik majd a létszámuk. A darvak esti húzását meg lehet csodálni a Balmazújvárost Tiszacsegével összekötő úton található magaslesekből, vagy a 33-as főútról leágazó, Nádudvar felé vezető út északi, pár kilométeres szakaszán várni a darvakat délután fél hattól. Természetesen majd a téli időszámítás és a rohamosan rövidülő napok miatt ez az időpont egyre előrébb tolódik. A kikövezett mellékutakról nem érdemes letérni, a terület nagy része védett, így belépni csak engedéllyel, kísérővel lehet.
A Hortobágyi Nemzeti Park idén is megszervezi a daruvonulási programját, az október 24-i hosszú hétvégén, itt garantált a sok daru látványa.
Ha pedig a darules meghittebb módját választják, ajánlható a Magyar Daruvédelmi Munkacsoport kis létszámú darvászása, ahol akár egész napos túra során a vonuláskutatás rejtelmeinek megismerésében, színes gyűrűs darvak keresésében is részt vehetnek az érdeklődők.
Írta és fényképezte: Konyhás István/HCWG