Búbosbanka – 2015 madara

Fotó: Lóki Csaba

A búbosbanka (Upupa epops) Spanyolországtól Kínáig Eurázsia mérsékelt és mediterrán zónájában, Dél- és Délkelet-Ázsia egészén, Afrika jelentős részén és az Arab-félszigeten is költ. A faj Európa legtöbb országában fészkel. Kontinensünkön a legészakibb állományok Észtország és Oroszország Balti-tengeri partvidékén költ. Magyarországon a zárt erdők kivételével országosan elterjedt, jelentős részben kultúrakövető madár.

Hatalmas elterjedési területe közel 30 millió négyzetkilométer, világállománya 5 millió egyedre becsülhető. Hazai fészkelő állománya 10 000–17000 párra tehető, és az MME évente megismételt országos Mindennapi Madaraink Monitoringja felmérések adatai alapján az ezredfordulót követően enyhén csökkenő képet mutat.

Eredeti élőhelyét a fákkal, facsoportokkal tarkított sík és dombvidéki nyílt területek jelentették, de jól alkalmazkodott a legeltetés, földművelés által átalakított kultúrtájhoz, beleértve a tanyasi, falusi környezetet és a városokat is, ahol táplálkozó- és fészkelőhelyet egyaránt talál. A talajon keresgélve, a rövid füvű gyepet, a háztáji veteményesek és (elsősorban vonulásban) a szántók laza talaját szondázva vadászik főként férgekből, rovarokból és rovarlárvákból, kisebb részt apró gerincesekből, gyíkokból és kisrágcsálókból álló táplálékára.

Az Európai állomány Portugália és Spanyolország déli régiójának kivételével vonuló, a telet az afrikai Szaharától délre húzódó területen tölti. Az őszi vonulás dandárja hazánkban augusztusra és szeptemberre esik, de egyes (gyakran hófoltok között a talajon táplálkozó) példányokkal decemberben és januárban is találkoznak a madármegfigyelők, többnyire tanyákon, lakott területeken. Tavasszal az első példányok már márciusban megérkeznek Magyarországra, de a hazatérés egészen április végéig elhúzódik.

A mezőgazdasági területekhez kötődő madárfajokhoz hasonlóan a búbosbankát is elsősorban a hagyományost felváltó nagyüzemi agrárium tájátalakító hatása és a rovarölőszerek használata jelent veszélyt. A legelőállat-állomány csökkenése és a tanyavilág elnéptelenedése, a beerdősülés miatt csökken a számára kedvező rövid füvű gyepes élőhelyek, legelők területe.

Urbanizálódó madárként problémát jelent számára a régi, elavult, gyakran szigetelés nélküli épületek felújítása, hisz ilyenkor megszűnik potenciális fészkelőhelye. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb a versengés a harkályok vájta természetes faodúkért, ahol a lakott területeken vetélytársa a seregély.

Hosszú távú, a Szaharától délre vonuló fajként további veszélyt jelent mértéktelen és értelmetlen vadászata, illetve mind gyakrabban tizedelik az úton lévő állományokat a klímaváltozás okozta időjárási szélsőségek (az évszakhoz képest szokatlan és hosszan tartó meteorológiai körülmények – hideg és esős vagy épp ellenkezőleg, aszályos hetek, hónapok). Ezen hatások miatt állománya kontinensünkön és hazánkban is enyhén csökken, ugyanakkor alkalmazkodóképességének köszönhetően ez a megfogyatkozás jóval kisebb mértékű, mint a legtöbb agrár-élőhelyen fészkelő és hosszú távú vonuló madáré.

Udvarlás közben a táplálék ajándékozásának is fontos szerepe van.
Fotó: Bécsy László

Fészkelőhely és költés
A búbosbanka az egyik legváltozatosabb fészkelőhely-választású madár. Fák és harkályodúk hiányában,  szinte bármilyen üregben: kő- és farakásban, partfalban, tetőcserepek alatt a tetőszerkezetben, járműroncsban képes költeni, akár a talajon is. Különösen az alacsonyabban levő, a szőrmés ragadozók által könnyebben elérhető természetes és mesterséges fészkelőhelyeken kap szerepet a nagyobb fiókák védekező viselkedése: híg, bűzös ürüléküket fröcskölik a betolakodó felé. Innen ered egyik sokatmondó népi neve – a fostos bugybóka is.

Fészket nem épít, 5−8 tojását (naponta egyet-egyet) egy esőtől védett üreg aljára rakja. A kotlási időszak túlnyomórészt május első felében kezdődik. A fiókák közel azonos időben való kikelése miatt, a mintegy 18 napig tartó kotlást, a tojó az utolsó tojások lerakásakor kezdi. A fiókák három-négy hetesen válnak röpképessé, szüleik az üreg elhagyását követően még néhány napig a szabadban is etetik őket. Évente akár kétszer is költhet.

A lakosság szerepe a búbosbanka védelmében
Emberkövető madárként a faj megtanulta kihasználni a lakott területek, számára kedvező élőhelykínálatát. A közparkok nagy kiterjedésű nyírt gyepei, a háztáji és kiskertek mozaikos környezete megfelelő táplálkozóhelyeket jelentenek számukra még a városokban is. Az odúköltő, de saját odút nem készítő madárfajokhoz hasonlóan a búbosbankák számára is a megfelelő fészkelőhelyek hiánya jelentheti az egyik legnagyobb problémát. Az idős fák számának csökkenésével egyre nagyobb a fajok közötti harc a fészkelőhelyekért mind a kül-, mind a belterületeken, amiben a vonulásból később érkezők hátrányba kerülhetnek. Ezért az egyik legfontosabb, és az MME Madárbarát kert programjának keretében a lakott területeken bárhol, bárki által megvalósítható búbosbanka-védelmi beavatkozás a megfelelő fészkelőhelyek biztosítása. Szerencsére ehhez a madarak között talán a legváltozatosabb, helyenként elképesztő megoldáslehetőség-kínálatból választhatunk. Legyenek ezek mesterséges odúk, ún. odúfák létrehozásával, fészekfülkék kialakítása kő- és téglarakásokban vagy fészekházikók építése téglából (bel- és külterületen egyaránt), esetleg a tetőtér megnyitása a kúpcserepek alatt.