Nagy szentjánosbogár – 2015 rovara

A nagy szentjánosbogár nősténye (felül) és hímje (alul) nagyon különbözik egymástól.
Fotó: Profimedia

A választás különösen szerencsés, mert az UNESCO 2015-öt a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította.

A szavazáson a nagy szentjánosbogár (Lampyris noctiluca) fölényesen nyert a zöld lombszöcskével (Tettigonia viridissima) és a vándorpoloskával (Nezara viridula) szemben.

Ha nappal szemléljük a szentjánosbogarat, feltűnőnek biztosan nem látjuk. A 10–12 milliméter hosszú hím testalkata olyan, mint a bogaraké általában: elülső szárnyai szárnyfedőkké alakultak, melyek befedik az egész potrohát és hártyás hátulsó szárnyait. A nagyobb, 15–25 milliméteres nőstény alig hasonlít rá: sem szárnyfedői, sem hártyás szárnyai nincsenek, ezért fedetlen, szelvényezett potrohával inkább lárvának látszik, mint kifejlett bogárnak.

Amikor azonban nyár elején leszáll az este, hamar szemünkbe ötlik e bogárfaj híres tulajdonsága: világít a sötétben. A nőstény a talajon ül, vagy felmászik az alacsony növényekre, és potrohát felgörbítve láttatni engedi a hasoldalán lévő világítószervét. A levegőben alacsonyan repülő hím ezt a zöldessárga fényforrást keresi. Fejének nagy részét két hatalmas, félgömb alakú szeme borítja, ezekkel akár 50 méterről is észreveszi a fűben világító apró lámpást. A hím is világít, de fénye sokkal gyengébb, mint a nőstényé.

Ha a hím és a nőstény egymásra találtak, párosodnak, majd a hím hamarosan elpusztul. A nőstény nemsokára lerakja 50–100 petéjét, melyek gyengén világítanak. Ezután az ő élete is befejeződik.

A rövid életű kifejlett szentjánosbogarak nem táplálkoznak. Egy-két évig fejlődő lárvájuk viszont falánk ragadozó: csigákra vadászik. Zsákmányát kémiai érzékszerveivel keresi. Ha megtalálta, harapásával emésztőfolyadékot juttat áldozata testébe, majd a csiga feloldódó szöveteit felszívja. A magánál jóval nagyobb csigát is megtámadja.

A szentjánosbogárnak a lárvája is világít, bár a nősténynél jóval gyengébben. Náluk a fénykibocsátás célja nem a két ivar egymásra találása, hanem a figyelmeztetés. A lárva ugyanis mérgező anyagokat tartalmaz, és a fénnyel üzeni a ragadozóknak, hogy jobb ha békén hagyják.

A szentjánosbogár világítószerve a potrohban helyezkedik el. Sejtjeiben a luciferin nevű kéntartalmú szerves vegyület oxidálódik, és közben fény keletkezik. A folyamat a luciferáz nevű enzim jelenlétében megy végbe. A bogár a világítószerv oxigénellátásának szabályozásával kapcsolja a fényt be és ki.

A folyamatosan világító nagy szentjánosbogárral Magyarország minden erdős-bozótos vidékén találkozhatunk. Jóval ritkábban – főleg hegyvidéki tájakon – olyan szentjánosbogarakat is láthatunk, amelyeknek a nősténye villog. Ez a kis szentjánosbogár (Lamprohiza splendidula), melynek a hímje is jóval erősebb fényű a nagy szentjánosbogárénál. A harmadik – és még ritkább – magyarországi faj, a törpe szentjánosbogár (Phosphaenus hemipterus) apró, nappal aktív, földigilisztákra vadászó rovar, gyakorlatilag egyáltalán nem világít.

A júniusi  éjszakákon egyszerre felragyogó szentjánosbogarak sokasága feledhetetlen látvány. Megcsodálhatjuk például az Alcsúti Arborétumban, ahol több éve szerveznek szentjánosbogár-néző estéket a nyár pontosan meghatározott napjain.

Írta: Merkl Ottó (Magyar Természettudományi Múzeum, Magyar Rovartani Társaság)