Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz2025. április 30., szerda
Természet

Első találkozásom Szlovéniával

2015.01.26.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Sok évvel ezelőtt, még a jugoszláv érában, a mai Szlovéniáról és fővárosáról, Ljubljanáról, az iskolában tanultakon kívül, csak egy nemzetközi esküvőfesztivál kapcsán hallottam.

Jóval később, egy tavaszon úgy döntöttünk, hogy Szlovéniába, a Bohinji-tóhoz megyünk pihenni. Aktívan pihenni!

Utunk már a tervezés során is izgalmasnak ígérkezett. Foglaltam apartmant a tó nyugati végénél lévő Ukanc nevű településen, kikölcsönöztem a könyvtárból két Szlovéniával foglalkozó útikönyvet, vettem egy Júliai-Alpok turistatérképet.

A gleccserek alakította Bohinj-tó Szlovénia legnagyobb és legmélyebb természetes tava, a tengerszint fölött 526 méter magasságban található, hossza 4100, legszélesebb része 1200 méter.

A tó vízforrását a Savica adja, amely épp apartmanunk közvetlen közelében, mint kristálytiszta, sebes folyású hegyi patak zúgott, hogy a tóból kilépve (Ribčev Laznál), már mint Sava Bohinjka folytassa útját.
A Bohinji-tóban 65 féle alga, 8 féle puhatestű, és 5 féle hal van, az információs tábla adatai szerint: tavi pisztráng, pataki pisztráng, fejes domolykó, fürge cselle (pontyfélék) és a 30-60 centiméter nagyságú, de akár másfél méterre is megnövő menyhal él.
A tó körül, mint mi is, sokan sétálnak, futnak, kerékpároznak, a környék 1500-2000 méter magas hegyeiben lehet túrázni, sziklát mászni, siklóernyőzni. – Ez utóbbit egyszer én is kipróbálom!

De ugorjunk most vissza első utunkhoz! Már megérkezésünkkor láttuk, hogy más világba csöppentünk. Nem, most nem a fantasztikus hegyekre, a víz csodás tükröződésére, a tiszta levegőre gondolok. Ukancban, az apartman elé érve kiderült, hogy nincs ott senki. Jaka, a tulajdonos Ljubljanában volt, de nyugodtan menjünk csak be a megbeszélt házba, nyitva van – mondta, mikor felhívtuk telefonon. És tényleg!  Hihetetlen bizalom. Apropó bizalom és becsület! A tó másik oldalán, egy reggel a kisbolt még zárva volt, mikor odaértem. Eszembe jutott, hogy előző este a boltos férfi is a folklór est kórusában énekelt, gondoltam, biztos pihen… Míg az üzletecske előtti kis téren fotózgattam, észrevettem, hogy néhányan mégis bemennek, és kenyérrel, péksüteménnyel a kezükben jönnek ki. Megnéztem én is, hogy van ez, és igen, a bolt előtere nem volt kulcsra zárva, a pékség szállítója oda tette le kora reggel a hozott árut, ebből vették el a vásárlók, amire szükségük volt. Én is így tettem, majd egy óra múlva, amikor visszamentem fizetni, kiderült, hogy ez ott így működik. A korán kelő vevők, a nap folyamán beugranak az üzletbe, és „bemondás alapján” fizetnek. Ha nem lennének becsületesek, valószínűleg nem érné meg a boltosnak tovább aludni.

Két jelentősebb túrát terveztünk, és elsőre azonnal a legmagasabb csúcsot, a 2864 méter magas Triglavot céloztuk meg, ám nem a Vrata-völgy jól bevált útvonala felől közelítettünk a hegyhez, hanem a másik oldalról. Az út hosszú volt, és persze rengeteg fényképezni való is akadt, hiszen csodálatos völgyek, sziklák, és füttyös, kíváncsi mormoták keresztezték utunkat. No meg, egy bizonyos magasság után a hó. Nem is kevés!

Egy helyen épp hóval teli hasadék tetején kellett volna felmásznunk, ám észrevettem, hogy oldalt, a sziklák mentén, szűk járatot képezve már elolvadt a hófal. Közelebbről megnézve látszott, hogy olyan, mint egy majd’ 2 méter magas, szűk folyosó. Kicsit ijesztőnek tűnt, hogy annak a tetején kellene tovább mennem, úgyhogy én akkor és ott, azt mondtam, inkább megkerülöm az egészet!

Mire délután felértünk a Triglav tömbje alatt lévő turistaházhoz, a Triglavski-domhoz, 2515 méteres magasságba, már köd volt, erős szél fújt, s úgy döntöttünk, inkább egy másik alkalommal adunk esélyt magunknak, hogy biztonságosabb körülmények között tegyük meg a maradék 349 métert. Az időjárási viszonyok nem a javultak, s ha akkor, odafenn ránk esteledik, kezdő magashegyi túrázóként bizony rendkívül kockázatos lett volna a lejutás!

Következő túránk Ukancból, a Dom na Komni felé tett szép nagy kerülővel a Vogel (1540m) csúcsára vezetett. A turistaháztól a szintkülönbség a Vogelig már csupán 20 méter, a Via Alpinán tett több kilométeres szakaszon mégis jócskán fel-le haladunk. Csodáljuk a kilátást, és keressük a turistajelzéseket. No igen, májusban még itt is hó van, fent egyre nagyobb, s a sziklákra felfestett jelek nem látszanak. Bolyongunk, kígyót fényképezek (mint később kiderült, viperát), és nehéz belátnom, de majd’ 8 órás túra után vissza kell fordulnunk, ha sötétedés előtt épségben vissza akarunk érni a völgybe.

Tény, hogy azon a tavaszon még nem készült fotó egyetlen csúcskőnél sem, ám örökre magával ragadott a magas hegyi túrák varázsa.

Írta és fényképezte: Linkes Lilla

Hozzászólások

Madaraink között is akadnak beporzók

Madaraink között is akadnak beporzók

Jól ismert, hogy számos szubtrópusi és trópusi madár, főként a virágok nektárjával táplálkozók hatékony beporzók, azonban nem korlátozódik e tevékenység a meleg égövre.

Veszélyeztetett tigriskölykök születtek Budapesten

Veszélyeztetett tigriskölykök születtek Budapesten

Néhány hét múlva meg is lehet őket tekinteni.

Ismét a lakosság segítségét kérik a madarászok

Ismét a lakosság segítségét kérik a madarászok

Újra a lakosság bevonásával mérnék fel a hazánkban fészkelő erdei fülesbaglyok számát.

Hibrid vadmacskát fogtak Tiszalúcon

Hibrid vadmacskát fogtak Tiszalúcon

A példány házi macskák és vadmacskák keveredéséből jött létre.

Miért viseli nevében a gyászt ez a rovarunk?

Miért viseli nevében a gyászt ez a rovarunk?

A gyászcincér hegyvidéki bükk- és tölgyerdők lakója.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket