Hajnal a Hortobágyon – álom vagy valóság?

Honlapunk Nap Képe rovatában megjelent fotó néhányakban kételyt váltott ki: Vajon eredeti-e a kép? Tényleg a híres hortobágyi Kilenclyukú híd mellett állva készült a felvétel?

A fényképet Balatoni Éva küldte be a weboldal Önök Küldték rovatába, ahonnan szerkesztőink választják ki a Nap Képét, illetve a magazinban megjelenő Hónap Képét.
A fotó készítője a kép készítésének körülményeiről a következőket mondta: „2014 augusztusában egy kora hajnalon Budapestről indultunk párommal, a Hortobágyra. A hídhoz körülbelül 5 és fél 6 között értünk. A fényviszonyokon nagyon meglepődtünk, a tájat ugyanis inkább az ősszel jellemző sejtelmes ködfátyol borította, nem számítottunk rá, hogy augusztus derekán ilyen kialakulhat. De míg ősszel jóval alacsonyabban jár a Nap, ebben az időpontban, a nyári hajnalon sokkal nagyobb szögben és fénnyel világította meg, s tette sejtelmessé a hortobágyi tájat.”
Olvasóink közül páran amiatt vonták kétségbe a fotó eredetiségét, mert szerintük a híd környékén inkább a hol sűrűbb, hol ritkább nádas a jellemző, nem a képen látható bokros-fás növényzet. Ez így is van, de ahogy azt Évától is megtudtuk és a műholdas térképeken is jól látszódik, a híd túloldalán igenis ott állnak azok a fák és a sűrű, bokorszerű növényzet is! Tény, hogy a hidat ábrázoló fotók legjava pont az átellenes oldal partjáról készül, oda ugyanis könnyebben le lehet sétálni, mint oda, ahonnan Éva készítette a képet.