Totyogó talpak Debrecenben

Különleges élményben lehet részük azoknak, akik jó időben keresik fel a Debreceni Állatkertet: pápaszemes pingvinek totyognak békésen a látogatók között.

Fotó: Debrecen ZOO
A Debreceni Állatkertbe 2008-ban érkeztek meg az első pápaszemes pingvinek (Spheniscus demersus). A pingvinekről legtöbbünknek elsőre az Antarktisz végeláthatatlan hómezői jutnak eszébe, ám ennek a fajnak különlegessége, hogy ez az egyetlen Afrikában őshonos pingvinfaj. Dél-Afrika homokos, köves tengerpartjain és még néhány, környező, kisebb szigeten őshonos. Nevét a szemei fölött található, csupasz, rózsaszín bőrfelületekről kapta, melyek kissé szemüvegre emlékeztetnek.
A pingvin pápaszeme a hőszabályozásban vesz részt: ezen keresztül tudja leadni nagy meleg esetén a szervezet számára felesleges hőmennyiséget.
Ez a veszélyeztetett pingvinfaj szépen szaporodik Debrecenben: 2014 decemberében, néhány napnyi különbséggel kikelt az állatkert 8. és 9. pingvinfiókája. Bár a két kicsi neme még ismeretlen, a „keresztségben” az Ambrózia és a Delila neveket kapták.
A világ állatkertjeiben általánosan elterjedt szokás, hogy egy hónapos koruk körül a gondozók kiszedik a pingvinfiókákat a fészekből, és mesterségesen nevelik fel őket. Erre azért van szükség, hogy a fiatalok megtanulják elvenni kézből a halat. Néhány hónapnyi mesterséges nevelés után, amikor a fiókák megtanultak rendesen kézből enni és úszni, visszakerülhetnek a csapatba – hogy ez az idő mikor jön el, az egyedenként eltérő. Ambrózia és Delila jelenleg éppen ebben az időszakban van: a csapattól külön, kézből etetik őket gondozóink.
„Állatkertünkben először velük kezdtük el a pingvinséta-programot, melynek lényege, hogy a két fiatal pingvin sétáljon egyet az állatkertben gondozóink felügyeletével. Azon kívül, hogy ez látogatóink számára igen érdekes program, a két pingvin számára is remek környezetgazdagítási lehetőség, ráadásul elmélyíti az állatok és gondozóik közötti kapcsolatot. Jelenleg még a sétához való szoktatás fázisa zajlik, Ambrózia és Delila egyre ügyesebbnek bizonyul. A tervek szerint a teljes pingvincsapatot ugyan nem fogjuk megtanítani sétálni, de leendő, későbbi pingvinfiókáinkkal szintén szeretnénk ebbe bekapcsolódni” – közölte Papp Alexandra, az intézmény kommunikációs vezetője. Így ha minden a tervek szerint alakul, akkor néhány év múlva már egy egész pingvincsapat totyoghat a Debreceni Állatkert útjain.