Rendkívüli terep, különleges segítők

Sérült szállítása 2012-ben, Dobogó-kő egy meredek szakaszán.

Magyarországon 1961 óta minden barlang a megtalálásának pillanatától kezdve oltalom alatt áll. Világviszonylatban egyedülálló helyzetben vagyunk, hiszen elég könnyen elérhetőek a Budapest alatt húzódó ismert barlangrendszerek. Ezek teljes hosszúsága ma már meghaladja az 50 kilométert, és a kutatók szerint még számos járat vár feltárásra. Szinte egész Európában, különösen hazánkban e föld alatti védett értékek kutatása, látogatása és maga a barlangászat, jól szabályozott keretek között zajlik. A kiépített részek utcai öltözetben is biztonságosan látogathatóak, a barlangok belső szakaszaiba azonban jóval nehezebb lejutni, ahol még szebb látvány tárul a szemünk elé.

Hogy a talpunk alatt elterülő világ kiépítetlen zugaiba betekintést nyerhessünk, barlangi túra-, vagy kutatásvezetőre kell rábízni magunkat, sőt az illetékes nemzeti parktól engedélyre is szükség van. A szigorú szabályok ellenére – amelyek embert és természeti értéket egyaránt védenek – balesetek vagy nem várt események bárhol előfordulnak. A bajbajutottak kiszabadítása ilyen speciális, nehéz terepről, különleges szaktudást és segítőket igényel – ők a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagjai.

Föld alatti útvesztőkben rekedt, rossz látási viszonyok között, ködben, éjszaka nehezen megközelíthető helyeken megsérült személyeket mentenek. Helyszínre érkezésük a 30 perctől egészen a 3 órát is elérheti. A barlangok bugyraiban, üregeiben ugyanis nincs térerő, így a telefonáláshoz is fel kell jutnia a bajbajutott személy kísérőjének a felszínre. A beérkező hívást követően, legyen nappal vagy éjszaka, kattan a sisak, felszerelés már a háton és indulnak is útjukra. Ám a mélybe közel sem egyszerű a lejutás, szerszámokkal felpakolva kúsznak-másznak, köteleken ereszkednek, hogy végre a sérült vagy beszorult személy számára segítő kezet nyújtsanak. De mi is hívta életre a szervezetet?

Hordágy a kötélhídon, tíz emelet magasban.

Ahogy Hegedűs András mesélte: „az ’50-’60-as években még a kalandra szomjazó fiatalok bizony gyakran lemerészkedtek a barlangokba, ahol eltévedtek. Az akkori világító eszközök még kevésbé üzembiztos fényforrások voltak, például gyertyák, benzinlámpák. A nagy kiterjedésű üregeket már csak a szakemberek ismerték, ezért ha valakik eltűntek, nem jöttek fel időben a felszínre, akkor összehívták a környék barlangkutatóit, akik átjárták ezeket a labirintusokat és megkeresték a benne eltévedt fiatalokat.”

Érdekes módon a Szolgálat hivatalos megalakuláshoz egy vakriasztás adta meg a végső lökést. 1961 április közepén két eltűnt diák megkeresésére érkezett felhívás. A rutinkeresés eredménytelenségét követően minden barlangász megmozdult, ezzel összesen száznál több ember, egy héten át, kitartó buzgalommal, de egyre kevesebb reménnyel kutatott az eltűntek után. A széleskörű szervezést és összehangolt irányítást követelő akció végén kiderült, hogy az akkori Jugoszláviába disszidált diákok szándékosan hagytak maguk mögött barlangba menetelre utaló, elterelő nyomokat. A mentőakció azon tanulsága viszont kézenfekvő volt, hogy hasonlóan sokakat megmozgató keresési akciókra bármikor lehet számítani, így 1961-ben megalakult a Magyar Barlangi Mentőszolgálat, Dénes György, jogász, geográfus-barlangkutató vezetésével, aki örökös tiszteletbeli elnöke marad a szervezetnek, 2015. április 30-án bekövetkező haláláig.

„Mind a barlangászatban, mind a mentésben nagy változások következtek be, miután a ’80-as években jelentős mértékben átalakult a függőleges barlangi bejárás technikája. A franciák által kifejlesztett egyköteles technika mind a mai napig lehetővé teszi, hogy egy 1 centiméter vastagságú kötélen több 100 méteres mélységbe le tudjanak ereszkedni és fel tudjanak onnan jönni. Ebben az időben alakult ki a jelenlegihez hasonló több lépcsős képzési rendszer, ahol az alapfokú barlangász tanfolyamot, az arra épülő technikai majd túra-, illetve kutatásvezetői képzés követi. A Barlangi Mentőszolgálat szervezeti felépítése egy 10 fős elnökségből, 66 teljes jogú tagból és 6 akcióvezetőből áll. Központjuk Budapesten található, de a Mecsekben és az Aggteleken is vannak területi egységek – tájékozta a részteletekről a MBSz vezetője, majd így folytatja a mentés foylamtát: „A helyszínen mindenekelőtt elsősegélynyújtásban és sürgősségi ellátásban részesül a balesetet szenvedett személy. Az egész szervezetnek a békeidőbeli tevékenységét az elnökségünk vezeti, egy kivonulás során viszont valamelyik akcióvezető irányítja magát a mentést.”

A speciális mentőhordágy segítségével, felszíni és föld alatti nehezen megközelíthető terepviszonyok között egyaránt tudják biztonsággal mozgatni a sérültet. Nagy mélységekből függőlegesen fel tudják húzni, míg kötélhíd használatával képesek horizontálisan egyik irányból a másikba átjuttatni. Speciális technikai és orvosi felszerelések mellett, a felszíni éjszakázáshoz hatalmas katonai sátrakkal, sőt a hordágy miatt egyes járatok tágításához, fúrókkal és vésőkkel felvértezve vágnak neki egy-egy riasztásnak.

A barlangi mentők a sérült lábát rögzítik.

„Az elmúlt tíz évben a Magyar Barlangi Mentőszolgálat 37 éles mentésben vett részt, ebben a föld bugyrában történt balesetek és felszíni akciók is voltak. Többnyire traumatológiai esetek fordultak elő. Jelentősek voltak a csontsérülések, de előfordultak lágyrész sérülések, kis létszámban belgyógyászati esetek is. A tavasz beköszöntével rendszeresek a magas fákon fennakadó siklóernyősök. 2005 óta négy fő esetében nem segíthettünk és csak a holttest ki-, vagy leszállítását tudtuk megoldani” – tudtuk meg a barlangásztól.  A föld alatti balesetek nagy része lábkifordulás, elesés miatt következik be, ilyenek a hétköznapokban is bármikor megtörténhetnek. Akadtak azonban szabályszegésre visszavezethető helyzetek is, amikor a jelzett turistaútról letért ösvényen, vagy tiltott helyen következett be a baj. Egy ilyen vérfagyasztó eset zajlott le például 2006-ban a Pilisszentkereszt és Dobogó-kő között tátongó Szopláki-ördöglyukban. A korláttal lezárt barlang bejárata közvetlenül a turistaút mellett található, egy férfi megpróbált lemerészkedni a függőleges szakadékkal induló sötétségbe. Az ördöglyuk első szakasza 8 méter mély, amelyet több intenzív letörés követ. A barlang falán lépést is alig lehet találni. Mielőtt a férfi az aljára ért volna, az utolsó pár métert ugorva tette meg. Hogy társai felszínre hozzák, egy hosszabbító kábelt kötöttek a korláthoz, amelyet a mászó a derékszíjára erősített, ám ő a sikertelen próbálkozásokat követően többször visszaesett, végül a vakmerő fiatalt elnyelte a sötétség. A barlangi mentőszolgálatnak hála egy lábsérüléssel túlélte a balesetet.

A dobokői belsetet szenvedett mentése.Ő túlélte, lezuhant társán már nem lehetett segíteni.

Hátborzongató balesethez 2010-ben is riasztották őket, méghozzá Dobogó-kőre. Itt a kijelölt turistaútról letérő kirándulók miden felszerelés nélkül egy függőleges sziklafalon lefelé mászva megrekedtek, alattuk pedig 10 emelet mély szakadék húzódott. Egyikük lezuhant és életét vesztette, a másik túrázó a semmi felett csüngve várta a felmentő sereget. A csapatban voltak olyanok, akik bölcsen nem vágtak neki a halálos mélységnek, így tudták riasztani a barlangi mentőket. A kiérkezéstől számított 3 percen belül a bajba került személyt már biztonságba helyezték. „Mögé ereszkedtem, innentől folyamatosan fogtam, nem tudott leesni. Ráadtam egy mentőbeülőt, magamra akasztottam, lógott alattam és úgy másztunk lefelé” – emlékezett vissza Hegedűs András a bravúros mentésre.

András – aki önkéntes barlangi mentő és egyben paramedikus (felsőfokú képzettséggel rendelkező elsősegélynyújtó szakember) is – elmagyarázta, miszerint sok esetben nincs se módjuk, se idejük azt fontolgatni, mi is vezetett egy-egy balesethez. „A legnagyobb probléma az szokott lenni, hogy az emberek rövidnadrágban és pólóban, nem megfelelő lábbeliben, elegendő élelem és víz nélkül vágnak neki egy túrának. A tervezett úti céltól messze sodródva végül nem tudják, hol járnak, rájuk sötétedik, lehűl a levegő és innentől kezdődik a kalandosabb része a dolognak.”

„Egy 2013-ban történt eset családtagokat, barátokat, sőt az egész szakmát megrázta – meséli a Hegedűs András. A Rám szakadéknál egy balesetet szenvedett személy segítségnyújtása fordult tragédiába. Először a tűzoltóság érkezett a sérülthöz, de az akció következtében segítőből lett bajbajutott, ugyanis az egyik tűzoltó lezuhant, majd életét vesztette. A történtek után a barlangi mentőcsapatra hárult a feladat, hogy a sérültet és a tűzoltó testét is lehozza.”

A BMSz bátor önkéntesei 1961 óta eddig közel 500 ember mentésében vettek részt, mindezt teljesen társadalmi munkában végzik.

Írta: Kőnig Rita, fotók: BMSz