Egy nemzeti park oroszlánjai között

Vadvilágát tekintve Botswana legváltozatosabb parkjának északkeleti részén található Serondela-területre 2014 augusztusában érkeztem. Az afrikai tél igen kedvező az állatok megfigyeléséhez, mivel a növényzet nem olyan buja mint nyáron, így könnyebb észrevenni a bozótosban rejtőzködő egyedeket. A területet határoló Chobe folyó mentén pedig kifejezetten nagy a vadsűrűség. Az itatóhoz nagy számban érkeznek az elefántcsordák, a zsiráfok és a kisebb-nagyobb termetű patások. Nekem azonban akkora mázlim volt, hogy nem kellett a magasra nőtt sűrű aljnövényzetet egy-egy ritkábban előforduló ragadozó után ácsingózva kémlelnem, hanem szinte belebotlottam egy egész oroszlánfalkába.

Az oroszláncsalád főleg egymással rokoni kapcsolatban lévő néhány felnőtt nőstényből, azok kölykeiből és egy, esetleg két egymással szintén rokoni kapcsolatban lévő hímből áll. A kifejlett példányok mind agresszíven védik a csapatot a betolakodóktól. Néha mégis előfordul, hogy új király érkezik a népes családba. Az erős hím ilyenkor megöli elődje kölykeit, és a falka összes nőstényével párosodik vérvonalának kizárólagos fenntartása és génállományának továbbörökítése érdekében. A nőstények, a 3 hónapig tartó vemhességet követően, egyszerre 1-5 kölyköt hoznak a világra, anyjuk átlagosan 2 hónapos korukig szoptatja őket, de kivételes esetekben ez az idő a többszöröse is lehet. A fiatal kölykökre a család összes felnőtt tagja figyel, mégis sokszor esnek áldozatául más ragadozók vagy az idegen hímek támadásának. Néha pedig az éhhalál ragadja el őket.

A botswanai szafari során a fa alatt békésen alvó hím oroszlánra figyeltem fel először. Hátat fordított, első pillantásra nem is lehetett igazán jól kivenni az alakját. Csak amikor megfordult és felült, akkor mutatta meg fenséges sörényét. Ebből arra következtettem, hogy már nem lehetett egy fiatal állat. Nyugodtnak és jó erőben lévőnek tűnt. Néha egy-egy ásítás alkalmával megcsillantotta félelmetes fogsorát. Hihetetlenül szerencsésnek éreztem magamat, hogy ilyen közelről láthatok egy vadon élő oroszlánt ráadásul mint akit odaszegeztek, fél órán át meg sem mozdult.

Ekkor még nem sejtettem, hogy az igazi meglepetést a bokrok rejtik. Nagyjából húsz perccel azután, hogy a termetes hímet megpillantottam, tőle közel ötven méterre egy pici kölyök bukkant fel a sűrűből és leült a cserjék előtt. Pár perc múlva megjelent a második, majd a harmadik is. A három kis jövevény egy kupacba kuporodott, mintha várnának valamire. Nem sokkal később feltűnt az anyjuk is. Egy pillanatra megállt előttük, majd lassan továbbhaladt. A bokrok előtt egy kényelmes helyet keresett az árnyékban és leheveredett. Kölykei utána eredtek és azonnal rámásztak. Meghitt pillanat volt, ahogy a vadon élő nőstény oroszlán kicsinyeit táplálta. Nem ritka jelenség az oroszlánok látványa a szafarin, de egy kölykeit szoptató anyaoroszlán megfigyeléséhez írtó nagy szerencse kell! Örültem, hogy ennek a részese lehettem.

Kisvártatva jött a következő meglepetés, méghozzá négy nagyobb kölyök személyében. Ugyanonnan érkeztek, mint az előbbi három kicsi, és ugyanott telepedtek le, mint az előbbiek. Szemmel látható volt a két korosztály közötti különbség. A négyes egyik tagjának kissé véres volt a pofája. Ezek szerint már nem anyatejen éltek, és nem olyan régen ettek. A szafari vezetője szerint a négy kölyök nagyjából két hónapos lehetett, a három kicsi pedig két hetes körüli. Hamarosan megjelent az idősebb csapat anyja is. Időközben a másik nőstény abbahagyta a szoptatást, és egyik utódja átszökött a nagyobb kölykökhöz. A két felnőtt oroszlán barátságosan viselkedett egymással. Minden bizonnyal egy falkához tartoztak. A hím még mindig békésen ült a fa árnyékában nem messze a családi idilltől. Valószínű, hogy ő volt az apja mindkét alomnak, és egyben a falka királya is, különben nem tűrte volna meg a kicsinyeket maga körül.

A két kis család tagjai elvegyültek egymás között. Úgy tűnt, hogy az „oroszlánóvoda” összeszokottan működik. Az egyik kéthónapos kölyök arcát anyjáéhoz dörgölte, az pedig szívesen viszonozta a gyermeki közeledést. Ismét egy különleges, háborítatlan családi pillanatnak lehettem szemtanúja. Az oroszlánok lassan közeledtek a terepjárónk felé, de igazából nem ránk voltak kíváncsiak, hanem pusztán csak az úton akartak átkelni. A nagymacskák békések voltak, és valószínűleg jóllakottak is. Erről árulkodott a harmadik nőstény hirtelen megjelenése is: vörös pofája még fénylett a friss vértől.

Az afrikai oroszlán legfőképpen antilopra, gnúra, zebrára, esetleg varacskosdisznóra vadászik, és nyakra támad. Áldozata torkát vagy átharapja, vagy megfojtja. Bár többségében a nőstények ejtik el a zsákmányt, a hím is aktívan kiveszi részét a vadászatból.

Nem sokkal ezután a falka apraja-nagyja szépen lassan eltűnt az út másik oldalán lévő bozótosban. A hím azonban még mindig a fa alatt gubbasztott, de úgy tűnt, a terepjárók közelsége egyre inkább bosszantja. Felállt és komótosan felénk közelített, de azért tisztes távolságot hagyott. Figyelmeztetésként óriásira nyitotta pofáját, és egy mennydörgésre emlékeztető hang hagyta el a száját. Elég ijesztőnek tűnt, de mindannyian nyugodtak maradtunk, mert nem jött közelebb. Valószínűleg teli hassal nem érte meg számára, hogy egy csapat kíváncsiskodó turistára energiát pazaroljon, így hátat fordított nekünk és lassan elballagott a napnyugtában. Amikor utoljára láttam, egyszer még megállt, hátranézett, majd bőségesen csordogáló vizeletével megjelölte a területét. Ezután köddé vált a bokrok sűrűjében.

A Chobe Nemzeti Parkban általam látott példányok a Katanga oroszlán (Panthera leo bleyenberghi) alfajba tartoznak, melyek Afrikának csak a délnyugati területein fordulnak elő: Namíbiában, Angolában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Zambia és Zimbabwe nyugati részein és Botswana északi tájain. A Katanga oroszlán az egyik legnagyobb az alfajok között: a hímek testhossza 2,5 – 3 méter is lehet, a nőstények ennél valamivel kisebbek. A hímek 140 – 240, a nőstények 100 – 170 kilogrammot nyomnak. A kifejlett hímek sörényének színezete némileg világosabb, mint a többi alfajé.

Az oroszlánok társaságát közel egy órán át élvezhettem. Fantasztikus élmény volt! A ritka pillanatoknak csak azért lehettem szemtanúja, mert igazából jókor voltam jó helyen. A szafari vezetője elmesélte, hogy három napja egy elefánt hullott el a bokrok mögött. Ott, ahonnan a kölykök szépen lassan egyesével előbújtak. Nem az oroszlánok terítették le! Hogy is tudnának egy ekkora állattal megbirkózni? A vezető szerint már öreg és talán beteg is volt az elefánt. Azóta a falka állandóan a tetem közelében tanyázott, és jólesően falatozott a dögből. Innen hát a sok vér az oroszlánok pofáján! Kevésbé köztudott, hogy az oroszlán dögevő is, és ha úgy adódik, nem habozik elüldözni a zsákmányejtő ragadozókat az elejtett prédájuktól. Ha pedig úgy hozza az élet, fenséges lakomát csap egy kimúlt elefánt teteméből is. Annak szagát csak azért nem éreztem, mert nem felénk fújt a szél. Ahogy jobban megfigyeltem a bozótost, és azt az irányt, ahonnan a kisoroszlánok előjöttek, látni lehetett az elefántból maradt tetem egy részét, a többit a sűrű növényzet takarta.

Már majdnem teljesen lenyugodott a Nap, mire elhagytuk a Chobe területét. Még láttam, ahogy a folyó a lila és a narancs különböző árnyalataiban pompázik. A falka képét pedig egy örök élményként őrzöm emlékezetemben!

Írta és fényképezte: Máté Viola