Újra lesznek oroszlánok Ruandában
Tizenöt évvel a kiirtásuk után újra meghonosítják Ruandában az oroszlánokat.
Fotó: Profimedia
2015. június 29-én hét példányt szállítottak a Dél-Afrikai Köztársaságból az Akagera Nemzeti Parkba, a kelet-afrikai ország híres szavannai rezervátumába.
A dél-afrikai Kwazulu-Natal tartomány két nemzeti parkjából öt nőstény és két hím érkezett Ruandába. Az állatokat repülőgéppel és teherautókkal szállították, két hétig karanténban tartják, mielőtt szabadon engedik őket – közölte a hét afrikai nemzeti parkot igazgató African Parks képviselője.
Bár az állatfajokban gazdag ruandai nemzeti parkot „ragadozóbiztos” kerítés övezi, az oroszlánokat műholdas nyomkövetővel látják el, megelőzve, hogy esetleg lakott területre jussanak ki – közölte a nemzeti parkokat üzemeltető társaság.
Az oroszlánok újrahonosításától az idegenforgalom fellendülését és az ökológiai rendszer egyensúlyának javulását várják, közölte az áttelepítésben együttműködő Ruandai Fejlesztési Hivatal.
Ruandában az 1990-es évén végén, az 1994-es népirtás után, a szomszédos országokból visszatért földművesek irtották ki, akik elfoglalták a gazdátlan nemzeti park területét és itt földműveléssel kezdtek foglalkozni.
A kontinens egyik leggazdagabb élővilágú rezervátumában, az Akagera Nemzeti Parkban egykor 230 példány élt a csúcsragadozóból. Az elefántokban, zsiráfokban, vízilovakban, bivalyokban, zebrákban és antilopokban bővelkedő nemzeti parkot tavaly 28 ezer látogató kereste fel.
A veszélyeztetett fajokról közzétett friss jelentésében a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) sebezhetőnek minősítette az oroszlánt, mert bár Afrika déli részén sikereket értek el a fajmegőrzésben, Nyugat-Afrikában „kritikusan veszélyeztetett” státuszú lett az állatok királya, és gyorsan csökken az állomány Kelet-Afrikában is.
Fotók:Friends of Akagera National Park/Facebook