Nemzetközi szimpózium a sakálokról

Fotó: Horváth Zoltán

Szinte a világ minden tájáról érkeztek kutatók, hogy részt vegyenek a „sakálos körök”-ben unikumnak számító első nemzetközi szimpóziumon (First International Jackal Symposium) Szerbiában, Veliko Gradište-ben, 2014. október 13-a és 16-a között. A Danubia Park Hotel adott otthont a rendezvénynek a Vaskapu-szoros bejáratánál, ahol a Duna elválasztja Romániát Szerbiától. A négy nap során, összesen 43 előadáson az alábbi témákat tárgyalták meg szakemberek: populációökológia, területhasználat, taxonómia és morfológia, szaporodás és viselkedés, táplálkozásökológia, státusz és állománynövekedés, genetika és toxikológia, paraziták és betegségek. A teljesség igénye nélkül szemezgetek a témákból.

„Aki sakál körökben érdekelt, jelen volt” – jegyezte meg az egyik legismertebb sakálkutató, az örök mosolygós görög Georgios Giannatos, az Athéni Egyetem biológusa, valamint a WWF görögországi képviselője.

Magyarországot öten képviseltük, Dr. Heltai Miklós okl. agrár-, és vadgazdálkodási szakmérnök egyetemi docens és Szabó László okl. agrár-, és vadgazdálkodási szakmérnök tanszéki mérnök Gödöllőről a Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézetéből, illetve Prof. Dr. Lanszki József okl. agrár- és természetvédelmi mérnök egyetemi tanár, továbbá Ács Kornél okl. agrár- és vadgazdálkodási szakmérnök, és e cikk egyik szerzője Kurys Anita biológus, és vadgazdálkodó végzettséggel az Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola doktoranduszaként, a Kaposvári Egyetem Természetvédelmi és Környezetgazdálkodási Tanszékéről.

A magyar csapat Dr. Georgios Giannatos (balra) társaságában, (balról jobbra) Dr. Heltai Miklós, Ács Kornél, Prof. Dr. Lanszki József, Kurys Anita.

A négy nap családias hangulatban telt, a napközben zajló előadás sorozatokat szakadatlan érdeklődéssel hallgattuk, esténként könnyed szakmai beszélgetésekkel folytatattuk. Csak, hogy az élmény teljes legyen, az egyik este vacsora után a szállodába visszafele menet meghallottuk a helyi sakál falka spontán üvöltését az erdő irányából. Fantasztikus élmény volt. Mintha csak tudták volna érkezésünk okát és így köszöntöttek bennünket.

Mivel a faj ökoszisztémákra gyakorolt hatásai kevéssé ismertek, nemcsak nálunk, hanem nemzetközi szinten is élénk érdeklődés tapasztalható a sakállal kapcsolatban, ami szintén alátámasztja a Szimpózium aktualitását.

Nem csoda, hogy ennyit foglalkozunk a fajjal, hisz az aranysakál a 21. század elejének egyik legsikeresebb ragadozója Közép-Kelet Európában. Állományának dinamikus növekedése mára már egész elterjedési területén (Afrika északi és keleti, Ázsia középső és dél-keleti, valamint Európa dél-keleti területein) tapasztalható, ill. új területek meghódítása (Litvánia, Észtország) is zajlik.

Európán belül megtalálható Görögországban, Albániában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Romániában, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Olaszországban, Ausztriában, Németországban, Svájcban, Moldvában, Ukrajnában, Törökországban, Kaukázusban, Belorussziában, illetve Észtországban és Litvániában is.

Több hipotézis született a terjeszkedés magyarázataként, de talán az egyik legfőbb okként a társulásokat és a környezetet alakító antropogén (emberi) hatások említhetők. A Közép-Kelet Európában csökkenő vegyszerhasználat, a kommunizmust követően maradt elhagyott, gazdátlan birtokok, a rossz gazdálkodás, a biológiai hulladék, és dög, mind-mind könnyen elérhető és hozzáférhető táplálékforrást jelenteken és felelősek lehetnek a sakálállomány növekedéséért. A helytelen vadászat, ill. a háziállatok védőkerítés nélküli tartása szintén hozzájárulhat a sakálálok létszámának növekedéséhez. A balkáni állománynövekedés kezdete az 50-es évekre tehető, mely egybeesik a farkas majdnem teljes kipusztulásával, ami szintén közrejátszhatott dinamikus terjeszkedésében.

A faj természetvédelmi státusza napjainkban a vadgazdálkodásból eredő feltételezett kártétel, az orvvadászat által okozott nehezen megítélhető kár, a gázolások, illetve a téves kilövések miatt vitatott téma Európában, különösen hazánkban. Az állat státusza országonként eltérő, míg Olaszországban és Szlovéniában védett, addig például Bulgáriában és Magyarországon is egész évben vadászható.

Hazánkban őshonos. A 20. század végén a fennmaradt balkáni populációból kiindulva déli megyéinken keresztül (Somogy, Baranya, Bács-Kiskun) megkezdődött spontán visszatelepülése. Ez az új ütemű térhódítás számos kérdést vet fel és új kutatási programokat generál elterjedésének egész területén. A növekvő állománnyal összefüggésben minden érintett országban felerősödtek a klasszikus ragadozó-ember konfliktusok. Ugyanakkor a sakállal kapcsolatos tudományos ismeretek bővülése a gazdálkodókat (vadgazdálkodás, természetvédelem, állattartás) is segíthetné az ellentétek mérséklésében.

Hazai kutatók húsz éve követik nyomon a faj terjeszkedését, tanulmányozzák táplálkozás-ökológiáját, bioakusztikus módszerrel tíz éve monitorozzák egyes területek sakálállományát, illetve megkezdték a genetikai és parazitológiai vizsgálatokat is.

A társas viselkedésű kutyafélékre (farkas, prérifarkas) kidolgozott, a kutyafélék jól fejlett szociális kapcsolatrendszerére épülő módszert Görögországban alkalmazták elsőként aranysakálra. A bioakusztikus felmérés során előre rögzített sakálüvöltés lejátszásával mintegy provokált válaszadás megfigyelése történik. A hosszú távú akusztikus felmérés alátámasztja a Szerzők azon korábbi megállapításait, mi szerint a faj nagyfokú alkalmazkodó képességének köszönhetően országos elterjedésére lehet számítani.

A gödöllői és kaposvári kutatómunka közös eredménye a faj hazai visszatelepedésének körülményeivel foglalkozó átfogó vizsgálatsorozat, mely 1997-től indult. A faj hazánkban a középkortól bizonyíthatóan kis sűrűségben, de folyamatosan jelen volt. A XX. század második felében tűnt el Közép-Európa és a Balkán-félsziget jelentős részéről, ami számos tényező mellett elsősorban az élőhelyeinek rombolására, részben az erőteljes üldözésre vezethető vissza. Az 1940-es évekig hazánkban is kipusztult, ezután csak kóborló példányai fordultak elő. Az 1990-es évek elején kezdődött visszatelepülése az ország déli megyéibe, napjainkban állománya robbanásszerűen nő.

Az aranysakál állománysűrűségét befolyásoló ökológiai tényezők szerepét tanulmányozták több országban, közülük Bulgáriában is. A vizsgálatuk azért is érdekes, mert a sakálállomány mostani európai terjedésének forráspopulációja Bulgária dél-keleti területén lehetett. Tapasztalataik szerint az eltérő sűrűségű értékeket a lakott település közelsége és a terepi adottságok befolyásolták.

A Ljubljanai Egyetem kutatói, valamint a Szlovén Természettudományi Múzeum munkatársai a szlovéniai aranysakál populáció nagyságát igyekeznek feltárni, a faj ugyanis itt is kevéssé kutatott, de állománynövekedése észlelhető. A Szlovéniában tapasztalható „sakál helyzet” szöges ellentétben áll a Balkán-félsziget más területein tapasztalttal, ahol a sűrűségük a nagyszámú kilövések ellenére is magas. A kutatók szerint Szlovénia egy új terjeszkedési irány lehet, megjósolva a faj populációdinamikájának irányát itt Közép-Európában.

Érdekfeszítő és módszertanát tekintve és viszonylag egyszerűen kivitelezhető jellege miatt sok előadás foglalkozott az aranysakál táplálkozásának vizsgálatával. Az itthon végzett táplálékvizsgálatok során megállapítottuk, hogy az egész évben elérhető zsiger és dög a legjelentősebb táplálékforrás az aranysakál számára egy nagyvadban gazdag dél-dunántúli területen. Ugyanakkor nem találtunk egyértelmű evidenciát a sakál nagyvadban okozott jelentős kártételére. A külföldi kutatók által végzett táplálkozás vizsgálat eredményei rámutatnak arra a fontos tényre, hogy az antropogén eredetű források csökkentése, tehát a dög eltakarítás, a szeméttelepek, dögterek megszüntetése hatékonyabb lehet a sakál populáció sűrűségének csökkentésében, mint a vadászat.

Annak ellenére, hogy a sakált a legtöbb országban kártevőnek tekintik, a táplálkozási vizsgálatok nem támasztják alá a sakál nagyvadállományt, vagy legelőn tartott háziállat állományt érintő számottevő hatását. Az eredmények nagyon változatosak; a sakál számára területtől és időszaktól függően a kisemlősök, nagyvad zsiger és tetem (vagyis többségében nem zsákmány), vagy háziállat maradványok a legfontosabbak.

Különböző paraziták hatása szintén említésre került a négy nap során. A faj terjeszkedése és állományának gyors ütemű növekedése, illetve a lehetséges zoonózisok (állatról emberre terjedő betegséges) előfordulása indokolja, hogy a külső élősködők és egyéb kórokozók előfordulásával, terjedésével mind emberi, mind állati szempontból foglalkozni kell.

A veszettséggel Izraeli kutatók foglalkoztak. A genetikai vizsgálatok segíthetik az állománykezelést és a zoonózisok felkutatását országos szinten, vagy akár elterjedésének egész területén. Osztrák, szerb, magyar, horvát kutatók a hepatozoonózis előfordulását vizsgálták DK-, és Közép-Európában aranysakálokon. A fertőzött egyedek aránya a populációban, azaz a prevalencia földrajzi eltérést mutat, Szerbiában, Horvátországban, és Magyarországon jelentős. A fiatal hímek vezető haláloka, illetve mindkét nemnél jelentős mértékű a felnőtt egyedeknél, az egyedek immunrendszerének állapotát jól tükrözi.

Szerbiai sakálok szívférgességgel való fertőzöttségét és a fertőzöttség térbeli eloszlását vizsgálták a Belgrádi- és Bolognai Egyetem kutatói. Ez a fertőzés igen gyakori a kutya és macskaféléknél. A leggyakoribb végső gazda a kutya, de embert is megfertőzheti ez az élősködő. A trópusi, szubtrópusi területen vektorai a különböző szúnyogfajok. A balkánon élő szívféreg faj mind vadon élő, mind háziállatokban megtalálható. A vizsgálat során a kutatók meghatározták, hogy a szerbiai sakálok 8 százaléka fertőzött.

A kullancsfertőzöttség mértékét és kullancs által terjesztett megbetegedéseket szintén szerb kutatók vizsgálták. A kutyafélék kiemelt jelentőségű fajok a kullancs által terjesztett megbetegedések vizsgálatában. A sakál egyike a legelterjedtebb, magas szaporodási rátájú, ember közelében élő fajoknak Európában. Babéziózis, anaplazmózis, tularémia, bartonellózis, Q-láz, vérzéses kullancsláz kórokozóit találták sakálokból vett lép szövetmintáiban. A fajjal történő célzott gazdálkodás és állományának felmérése járványtani szempontból is nélkülözhetetlen.

Görögországban végzett megfigyelések alapján az aranysakál, a szürke farkas és a vörös róka közötti interakciókról számoltak be. A rendkívül érdekes jelenséget az aranysakál állomány akusztikus felmérése során négy esetben figyelték meg. A farkasok a sakálokkal szembeni agresszív magatartást mutattak; egyértelműen elűzési és elpusztítási szándékkal közelítették meg a vélt sakálokat, és az emberi jelenlét ellenére is vonakodva távoztak. Egy másik esetben egy magányos farkas óvatosan közeledett a sakálhangot lejátszó állomás (a felmérési helyszín) felé, illetve egy esetben nyomcsapda rögzítette, amint egy magányos farkas megközelítette a provokált üvöltésre válaszoló sakál falkát. A három ragadozó tehát felosztja egymás között az életteret és lehetőség szerint elkerülik egymást.

Azt gondoljuk, hogy összehangolt felmérések (pl. ragadozók állománynagysága, zsákmányfajok állománynagysága, élőhely minősége) hiányában a ragadozó hatása nem mérhető, a faj szerepével kapcsolatban csak általános (és felületes) következtetések vonhatók le. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert a vélt vagy valós problémák miatt minden érintett országban – így hazánkban is – fellángoló ragadozó-ember ellentétek csak objektív terepi vizsgálatokra alapozott állománykezeléssel mérsékelhetők, a felmerült problémák csak ez által kezelhetők. A szakszerű ragadozógazdálkodásnak a vadgazdálkodás részévé kell válnia.

A négy napos konferencia kutatónaki célja, hogy tényekre alapozva, vizsgáljanak egy meglehetősen vitatott státuszú ragadozó fajt. Az, hogy ilyen sok országból képviseltették magukat a sakálkutatók, rávilágít a faj jelentőségére, hisz állományának változása információ értékű, kihat az ökoszisztémára, és így számos egyéb ökológiai változás indikátora lehet a közeljövőben.

Írta: Kurys Anita, Ács Kornél