Hermina, Lídia, Kamélia, Mirtill2021. augusztus 03., kedd
Természet

Egy sziget, ma már vadlovak nélkül

2015.07.30.MTI/NG
National Geographic Magyarország

Elpusztult az utolsó vadló is a Bahamákhoz tartozó Nagy-Abaco szigeten.

Fotó: AbacoHorses

Milanne Rehor, az abacói vadlovak védelmében létrehozott társaság vezetője elmondta, hogy a tetemből vett szövet segítségével, klónozással próbálják ismét honosítani a fajt. A szövetet már el is küldték egy állatok klónozásának technológiájával foglalkozó texasi vállalatnak.


Fotó: arkwild.org

„Nagyon szomorúak vagyunk a veszteség miatt, ugyanakkor optimisták is” – fogalmazott a 71 éves, New York-i születésű, de már több mint két évtizede a vadlovak védelmével foglalkozó nő, aki szerint a klónozás jelenthet némi esélyt egy újabb ménes létrehozására a szigeten.

A Nagy-Abaco sziget cserjéssel és erdőkkel borított területein egykor jelentős fenyőfa-kitermelés folyt. A lovakat Kubából hozta be egy fakitermelő cég az 19. század végén, majd az állatokat az 1940-es években szabadon eresztették, ekkor ugyanis a rönköket már traktorral vontatták. Az elvadult lóállomány egy ideig növekedett, azonban nem sokkal később egy fiatal fiú meghalt, amikor megpróbált meglovagolni egy megzabolázott példányt. Az eset után az 1960-as évek elején a sziget lakói csaknem az összes vadlovat kiirtották, mindössze három maradt életben.


Nunki utolsó csikójával, Spicaval, 1998-ban.Spica 2005-ben, Nunki 2015-ben elpusztult. Fotó:facebook.com/WildHorsesWest

Az 1990-es évek közepére mintegy 35 példányra sikerült növelni az állomány létszámát, köszönhetően a Milanne Rehorhoz hasonló természetvédők munkájának, akik egy vadlórezervátumot is létrehoztak a szigeten. Az állatok azonban különböző mérgező növények, rovar- és gyomirtószerek okozta betegségekben szenvedtek, képtelenek voltak a szaporodásra. Az utolsó vadló, a most elpusztult Nunki nagyjából 20 évet élhetett.

Milanne Rehor abban reménykedik, hogy a tetemből nyert szövetmintával sikerülhet reprodukálni a kanca sejtjeit, amelyekből egy nap csikó születhet egy élő csődörből vett DNS segítségével. Az abacói vadlovakat is tanulmányozó, klinikai professzor a texasi A&M Egyetem állatorvosi tanszékén dolgozó Ernest Cothran kicsit szkeptikus a klónozással kapcsolatban: „Meglepő lenne, ha sikerülne a klónozási terv, de azt se mondanám, hogy lehetetlen.”

Hozzászólások

Megtalálták az igazi SpongyaBobot

Megtalálták az igazi SpongyaBobot

A sárga szivacs mellett még Csillag Patrik is feltűnik – igaz, a valóságban a két állat nem jön ki túl jól egymással.

A csimpánzok még nem léptek be a kőkorszakba

A csimpánzok még nem léptek be a kőkorszakba

A csimpánzok számtalan különböző eszközt használnak, ám az éles kőeszközök nincsenek ezek közt.

Rengeteg műanyagot esznek meg a tengeri teknősök

Rengeteg műanyagot esznek meg a tengeri teknősök

A tengerben található törmelék és szemét 80 százalékát a műanyag teszi ki, s a vízfelszíntől a mélytengeri területekig mindenütt megtalálható.

Séta hazánk egyik különleges botanikus kertjében

Séta hazánk egyik különleges botanikus kertjében

A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert nemcsak 180 éves műemlék- és természetvédelem alatt álló tájképi kert, de egyedülálló kuriózum is.

Szőrtolvajok

Szőrtolvajok

Ezt talán a legtöbb, madarakkal akár csak hobbi szinten

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket