Séta tengeralatti források között

Fotó: Babinszki Edit

Az Úrkút melletti felhagyott mangánbányában száraz lábbal sétálhatunk egy 190 millió évvel ezelőtti különleges tengerfenéken.

A Bakony szívében fekvő Csárda-hegyen a mangánérc kitermeléséhez a múlt század elején kézi szerszámokat használtak, ezért az ércet szinte maradéktalanul ki tudták fejteni. Ennek köszönhető, hogy a mangánércet magába foglaló mészkő ősi felszíne, egy egykori kúpkarszt, teljes pompájában tárulkozik fel előttünk. Ám nem csupán az őskarszt formavilága érdekes, hanem az anyagául szolgáló mészkő keletkezése is különleges.

Az erősen tagolt, meredek falú egykori kúpkarszt
Fotó: Nógrádi Timea

A triász időszak végén az a terület, ahol a mai Dunántúli-középhegység rétegsora képződött, a Pangea őskontinensbe messze benyúló Tethys nyugati elvégződésében lehetett. A hatalmas tengeröblöt szegélyező selfet egy több 10 kilométer széles és több 100 kilométer hosszú, teljesen összefüggő, sekélytengeri karbonátos pad, úgynevezett karbonátplatform alkotta. Olyan lehetett az egykori környezet, mint jelenleg a Bahamák vidéke.

A triász végén kezdődött el a Tethys tengeröböl óceánná történő kiszélesedése, a jura elején pedig az Atlanti-óceán kinyílása. A nagy kiterjedésű triász karbonátplatformot a felélénkülő szerkezeti mozgások blokkosan feldarabolták: a kiemelt helyzetben maradt területeken tengeralatti hátságok, a lezökkent árkokban mély medencék jöttek létre. A hátságok peremei mentén több méter mélyre lenyúló hasadékok, úgynevezett neptuni telérek nyíltak fel, melyekben az arra sodródó törmelék és az elhalt szervezetek vázai, mint egy csapdában felhalmozódtak.

A Dunántúli-középhegység kora-jura üledékképződési modellje
Illusztráció: Galácz A. nyomán

A hátságokról akár a több száz méteres magasságot is elérő, lépcsős leszakadások vezettek a mély medencékbe. A meredek lejtők kitűnő élőhelyet biztosítottak számos élőlény számára: pörgekarúak, tengeri liliomok, csigák, kagylók éltek a sziklás aljzaton; fiatal, néhány milliméteres ammoniteszek lebegtek a vízben.

A neptuni teléreket kitöltő és a meredek lejtők lábainál felhalmozódó, elhalt élőlények vázaiban gazdag kőzetet a geológusok Hierlatzi Mészkőnek nevezik, az Északi-Mészkőalpokban található típusterülete után. Kialakulásában különleges tényezők is szerepet játszottak: azokban a periódusokban, amelyekben gyakoriak voltak a szerkezeti mozgások, a törések, hasadékok megnyílásával tengeralatti források léphettek működésbe, melyek nagy mennyiségű oldott tápanyagot szállítottak. A magaslatok lábainál heverő nagy mészkőtömbökön a tápanyagbőségnek köszönhetően a pörgekarúak különösen nagy számban telepedtek meg. Ehhez hasonló környezet lehet jelenleg a Floridai platform tengeralatti lejtője, ahol a sziklás lejtő tövében, illetve a magasabb párkányokon tengeralatti források „fakadnak”, melyek különleges életközösséget táplálnak.

Hierlatzi Mészkővel kitöltött sötétvörös neptuni telér
Fotó: Lantos Zoltán

Valószínű, hogy a csárda-hegyi egykori mangánbánya gödrének falain jelenleg egy 190 millió évvel ezelőtti, ilyen tengeralatti forrásokban gazdag sziklás lejtő maradványait látjuk, a Hierlatzi Mészkő formájában. A terület északi részén néhány deciméter széles és több méter mély neptuni teléreket is megfigyelhetünk.

Pár millió évvel később, körülbelül 180 millió évvel ezelőtt, a korábban kialakult medencék mélyebb részein, oxigénmentes környezetben, sötét színű, helyenként nagy mangántartalmú üledék rakódott le. A felsőbb vízrétegekben lévő élőlények haláluk után a tengerfenékre hullottak. Az ottani oxigénmentes környezetben azonban nem bomlottak el, ezért szinte épségben megőrződött ősmaradványok kerülnek elő ezekből a rétegekből.

Őshal-maradvány az úrkúti mélyszintről
Fotó: Lantos Zoltán

60–70 millió évvel később az Afrikai- és az Európai-kőzetlemezek közeledése miatt a Tethys-óceán bezárult, a terület kiemelkedett és elkezdődött az alpi hegységrendszer kialakulása. A szárazulattá vált területen az üledékes kőzetek erőteljes lepusztulása zajlott, melynek során a jura mészkő felszínre került és több fázisban karsztosodott a trópusi éghajlaton. Az erősen tagolt, meredek falú kúpkarszt mélyedéseiben a környező területekről lepusztuló mangánérc halmozódott fel. A múlt század eleji bányászat során ezt a mangánércet fejtették ki. Ezáltal váltak láthatóvá az egykori látványos oldási felszínek, a karsztos tornyok és töbrök, valamint az őskarszt anyagát alkotó mészkő, amely az egykoron forrásokban gazdag, sziklás, tengeralatti lejtő emlékét őrzi.