Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Természet

Az óceánok csillagai

2015.09.28.Balogh Boglárka
National Geographic Magyarország

A Mexikó nyugati részén fekvő Oaxaca állam rejtett gyönyörű táján járunk éppen.

Lagunas de Chacahua Nemzeti Park területén (13 273 km2) öt édes és sós vizű lagúnát, 246 fajta virágot, 189 állatfajt és 10 különböző növénytakarót – köztük mocsárvidéket, lombhullatókat, mangrovét, szavannát, pálmafákat és dűnéket – találunk.

Amerre nézek, százféle zöld szín tükröződik a vízen, levelek suttognak sejtelmesen a langyos szélben, és különleges madarak soha nem hallott éneke köszönt minket. A legtöbb turista Puerto Escondidoból érkezik a Zapotalito nevű kis faluba, majd onnan hajóval közelítik meg a mangrove erdőkön át a lagúnákat, hogy kikössenek az egyik eldugott sziget valamelyikén, melynek lakossága alig haladja meg a száz főt. Mivel védett területen járunk, a nemzeti park nagy kiterjedésű szárazföldjét csak az az öt közösség lakhatja, akik még az azték időkből maradtak fenn.

Chacahua Nemzeti Parkban 1O km hosszú, szinte teljesen érintetlen partszakasz található.

Én épp az egyik ilyen kommunába igyekszem, hogy szemtanúja legyek annak a biológiai csodának, amit a helyi lakosok egyszerűen csak a tenger csillagainak neveznek: ezek a biolumineszcens tengeri lények.

Házigazdám, Gonzales de la Terra, nyugdíjas biológia tanár, három nyelven beszél a helyi mixtec mellett, éjfél után kopogtat a tengerre néző, apró kabanám ajtaján. „Ideje indulnunk! – mondja a késői óra ellenére igen élénken. Most már a lagúna másik partjáról sem látni fényeket, teljes a sötétség. Azt hiszem, ma szerencsénk lesz!”

Kilépünk a fekete éjszakába, egyedül Gonzales elemlámpája világítja meg az utat. A kis szigeti közösség már csendes, a turisták is nyugovóra tértek, csak néhány sirály rikoltása hasítja a sós levegőt. Némán sétálunk le a vízen himbálózó halászhajók egyikéhez, Gonzales beül, és mikor én is bemászok mellé, szakértő mozdulatokkal ellöki a csónakot a partról, majd eloltja a lámpát. Szótlanul evezünk a lagúna közepe felé, minden csendes, csak a lapátok csobbanása hallatszik a fekete, tintaszerű vízben. Szemem lassan hozzászokik a teljes sötétséghez, és hamarosan a távoli mangrove fák kontúrját is látom. Gonzales már vagy jó húsz perce evez, mikor lelassítja a csónakot, nagy szakértelemmel felnéz az égre, és elégedetten bólintva azt mondja: „Tökéletesek ma a feltételek. Nézze! A holdat mindjárt elfedi az a nagy nyugati felhő, a szemközti falvakban sem világítanak már. Figyelje a vizet, itt kell lenniük valahol!”

Bár a szemem eddig is a fekete lagúnára tapadt, most még erősebben kémlelem a hullámokat, arra várva, hogy mikor és hol bukkannak majd fel a titokzatos élőlények. Csak pillanatok kérdése, és az evezőlapátok kéken izzani kezdenek, szikrázó csillagokat szórva a víz tükrére és csónakunk belsejébe. Egy csillám a karomra esik, ujjammal megérintem. Kezemet belemártom a vízbe, felnevetek, hullámokat verek, és most már úgy játszom a tenger szentjánosbogaraival mint egy gyerek.

„Látja – int Gonzales mosolyogva a planktonok felé -, ez a varázs a dinoflagelláták (ostoros egysejtűek) műve, ezek a planktonok az ún. biolumineszcencia segítségével világítanak.”

Megállítjuk a csónakot. Legszívesebben beugranék a csillagok közé, de tartok a lagúnában élő krokodiloktól, így csak két kezemmel paskolom a vizet, és megbabonázva nézem a világító halakat, ahogy kéken cikázva üstökös nyomát hagyják maguk után.

Mikor megkérdezem Gonzalest, miért világítanak a planktonok, elmagyarázza, hogy a biolumineszcens élőlények, a szárazföldön is megtalálhatóak világító hernyók, gombák, rovarok és mikroorganizmusok formájában. „Tudja, számos hal, növény és puhatestű alkalmazza a fényt az ellenség elijesztésére, vonzására, rejtőzködésre vagy kommunikációra” – mondja Gonzales, és lassan újra evezni kezd. Kezemet a vízbe lógatom, és nézem, ahogy széttárt ujjaim között átfutnak a csillagok.

Több mint két órája vagyunk már a lagúnában, a sötétség egyre feketébb lesz, és látom, Gonzales is fáradt. Halkan megfordítja a csónakot, evezőjét mélyen a habokba meríti, és erőteljes lapátolással nekiindítja a hajót.

Hátrafordulok, és megbabonázva újra gyönyörködni kezdek az utánunk rohanó kékes vízi csillagokban.

Írta és fényképezte: Balogh Boglárka

Rakoncátlan makákók Thaiföldön

Rakoncátlan makákók Thaiföldön

A thaiföldi Lop Buri tartományban külön rendőri egységet állítottak fel a rosszul viselkedő makákók ellen - tette közzé a hírt az MTI.

Csak ön után!

Csak ön után!

Gesztusokkal kommunikál a mi széncinegénk távol-keleti rokona, a japán széncinege.

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - tette közzé a HUN-REN Ökológiai Központ közleményét az MTI.

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Az állatmentők tapasztalatai alapján egyre korábban kezdenek születni a kiscicák, és egyre hosszabb időn át tart a szezon.

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az UNESCO Világörökség védelmét élvező sziget különleges körülményeket biztosít az itt élő állatok számára.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket