Szökőkút a karszton

A télen lehulló nagy mennyiségű hó, vagy a bőséges kora tavaszi csapadék hatására általában március végétől május közepéig tart a bükki időszakos karsztforrások tavaszi működése. 2016-ban azonban a tél végén lehullott nagy mennyiségű csapadék hatására már február közepén működésbe léptek. Az azóta is tartó esős időszak miatt valószínűleg még hetekig érdemes ellátogatni a Bükkbe és megcsodálni e különleges természeti jelenségeket.

A szökőkútként feltörő Vöröskői-alsó-forrás.

A hegységre hulló csapadék egy része a talaj- és kőzetfelszínről, valamint a növényzetről elpárolog. A vízzáró agyagpalákból és vulkanikus kőzetekből felépülő területeken az el nem párolgott csapadék nagy része patakokban gyűlik össze és a felszínen elfolyik, míg kisebb része a kőzetek repedésein át a mélybe szivárog. A nagy vastagságú mészkő alkotta területek (Kis-fennsík, Nagy-fennsík) jelentős részén azonban nincsenek nagy felszíni vízfolyások, e töbrökkel, víznyelőkkel tarkított térszíneken a csapadék el nem párolgó része közvetlenül kerül be a karszt vízrendszerébe. Ezek az elnyelődő vizek barlangrendszereket alakítanak ki, egyrészt a mészkő oldásával, másrészt a felszínről magukkal szállított hordalék eróziós, pusztító munkájával. A barlangjáratok a befolyó, beszivárgó vizeket összegyűjtik, és hosszabb-rövidebb felszín alatti utazás után egy-egy karsztforráshoz vezetik.

A források vizét sziklákon lerohanó, bukdácsoló patakok szállítják tovább a völgyekben.

A bükki karsztforrások akár több 10 négyzetkilométerről gyűjtik össze vizüket és vízhozamuk akár a több ezer litert is elérheti percenként! Legtöbbjük a hegységperemen fakad, de a hegység belsejében is találhatók jelentős források. A legnagyobbak egyben a legismertebbek is: a folyamatosan működő miskolctapolcai hideg és meleg, valamint az egri meleg források, melyek átlagos hozama a mesterséges vízkivételeket megelőzően 15 000 liter/perc felett volt, a miskolctapolcai hideg forrásé a 40 000 litert is meghaladhatta percenként.

Az Imó-kői-forrás forrásbarlangja.

A legkülönlegesebb források viszont a Déli-Bükk karsztforrásai: az Imó-kői-, a Fekete-leni-, a Vöröskői-alsó- és a Vöröskői-felső-forrás. E források a Bükk-fennsík mészkőplatójának déli pereme alatt fakadnak, a mészkő és a vele érintkező, vízzáró agyagpala határán. Működésük a karsztvízszint emelkedésével, csökkenésével áll összefüggésben: rövid idő alatt beszivárgó jelentős mennyiségű csapadék, vagy hóolvadás után a karsztvíz szintje megemelkedik és eléri az időszakos karsztforrások fakadási pontját, melyek működésbe lépnek. Amint a fennsíki vízutánpótlás csökken, a karsztvíz szintje alábbszáll, már nem éri el ezt a magasságot és a forrás működése megszakad.

Az emelkedő karsztvíz a Vöröskői-alsó-forrás fakadási szintjét éri el először, ezért ez a forrás indul meg elsőnek, és ezután akár négy-hat hónapig is működhet. A korábban természetes forrástóban buzgárszerűen feltörő víz környezetét úgy építették ki még az 1970-es években, hogy a víz csupán egy felfelé mutató szűk nyíláson át távozhat, ezért szökőkútszerűen, 1,5-2 méter magasra tör fel. A Vöröskői-forrás azonban egy másik tulajdonsága miatt is különleges: a kutatások alapján e forrás valószínűleg egy katavotra, azaz időszakosan működő váltóforrás. A száraz időszakban, amikor nem működik, akkor a tőle ÉK-re található, vízzáró palákból felépülő terület forrásainak vize nyelődik el a forrás közvetlen környezetében. A Bükkben korábban csupán egy váltóforrást ismertünk, a Sárkány-forrást (Koporsós víznyelőbarlang), amely Répáshutától keletre a Gyertyán-völgyben található.

Az Imó-kői-forrás dübörögve tör elő forrásbarlangjából.

Az Imó-kői-forrás működése ritkábban figyelhető meg. Az Imó-kő közel 40 méter magas függőleges sziklafalának aljában, az Imó-kő alatti forrásbarlangból dübörögve tör elő a kristálytiszta forrásvíz, miután barlangját már teljesen kitöltötte. Átlagos vízhozama 8 liter/másodperc, ám eddig mért legnagyobb vízhozama idején 220 liter víz tört felszínre másodpercenként. Az időszakosan aktív forrásbarlangot eddig mintegy 70 méter hosszúságban tárták fel, ezen a szakaszon a mélysége kb. 10 méter. A forrás alatti völgyszakaszban álló, pusztuló forrásmészkő-dombok arra utalnak, hogy a forrás korábban állandóan működött, ám részben a Bükk emelkedése, részben a száraz telek miatt a karsztvíz szintje egyre ritkábban éri el a forrás száját. Az utóbbi évekre is inkább az volt jellemző, hogy az időszakos karsztforrások egész évben szárazak maradtak.

Az 500 méter magasan fakadó Vöröskői-felső-forrás általában csak három-négy hétig működik, a karsztvízrendszer tetőzése idején. A legkisebb vízhozamú Fekete-leni-forrás pedig a legkiegyenlítettebb vízjárású, a Vöröskői-alsó-forráshoz hasonlóan akár négy-hat hónapig is adhat vizet. Hasonló működésű, ám kevésbé látványos időszakos források a Hór-völgyben is előfordulnak, és ide tartozik a lillafüredi Soltészkerti-forrás is, amely csak közepes és nagy vízhozamok idején működik.

A völgyek lankásabb részein kanyargóssá váló patakok.

A Déli-Bükk időszakos karsztforrásai szabadon látogathatók, turistautakon jól megközelíthetők. A Fekete-leni-forrás és az Imó-kői-forrás legkönnyebben a Tamás-kúti buszmegállótól induló tanösvényen érhető el. A Vöröskői-forrásokhoz a Felsőtárkányból induló kisvasút Stimecz-házi végállomásától továbbhaladva a Vöröskő-völgyén, egy jelzetlen úton lehet eljutni, csupán a vízfolyást kell követni.

Írta és fényképezte: Babinszki Edit