Érdekességek Ausztrália madárvilágából

Egy igazán színes egyéniség: a szivárványos lóri

Közismert, hogy a szigetek mindig változatos és különleges élővilággal rendelkeznek. Ennek legfőbb oka, hogy ezeket minden irányból víz veszi körbe, így más szárazföldektől való távolság megnehezíti, vagy teljesen megakadályozza a fajok terjedését és a géncserélődés lehetőségét. Emiatt a szigeteken a közeli szárazföldektől eltérő evolúciós fejlődés mehetett végbe és arányaiban jóval több endemikus (az adott helyen kialakult) fajjal találkozhatunk. Ezt a jelenséget rendkívül jól szemlélteti a kontinens méretű szigetország, Ausztrália példája is. A kontinens nevét meghallva először mindenki az erszényesekre gondol, mert – ragadozók hiányában – itt tudtak legnagyobb arányban fennmaradni a kenguruk, a koalák és társaik. Meglepő módon a madarak között is számos olyan faj akad, amely csak Ausztráliára, sőt annak is csak egy bizonyos részére jellemző, pedig nekik a repülés révén könnyebb leküzdeni a távolságot.

Rövidfüvű gyepen legelő tyúklúd pár Phillip Islanden

Ausztráliában több mint 800 madárfaj él, ebből körülbelül 350 endemikus. A nemzeti címerben is helyet kapott a világ második legnagyobb ma élő madara, az emu (Dromaius novaehollandiae). Magassága (160-190 cm) és súlya (30-45 kg) miatt röpképtelen, de erős lábaival rendkívül jól fut, és hatalmas távolságokat képes megtenni. A főként növényekkel és gyümölcsökkel táplálkozó madár a füves szavannákon él, de a sivatagban is előfordul. Talán a legismertebb ausztrál madár a kacagójancsi, vagy másik nevén a kookaburra (Dacelo novaeguineae). Főleg gerinctelen állatokkal táplálkozik, de kisebb méretű kígyókat, békákat és madarakat is elfogyaszt. A jégmadárfélék családjának legnagyobb méretű tagja. Rendkívül jó hangutánzó, az emberi kacagásra emlékeztető hangja miatt kedvelik az emberek. Ausztrália déli partvidékén él a különös kinézetű tyúklúd (Cereopsis novaehollandiae). A partvidék közelében fekvő füves területekre jár legelni. Ezt legtöbbször sétálva teszi, mivel nem szeret repülni. A felnőtt egyedek állományát 11-12 ezerre becsülik. Világszerte sok helyen díszmadárként is tenyésztik őket.

Fenyőn pihenő sárgafarkú gyászkakadu pár (jobbra a hím, balra a tojó)

Szintén sok díszmadár kerül ki a papagájalakúak rendjéből, amelyek a déli féltekén az Antarktisz kivételével minden kontinensen megtalálják természetes élőhelyüket. Ausztráliában szinte bármerre indul az ember, mindenfelé különböző papagájfélékkel találkozik. A rikácsoló hangzavar kíséretében, nagy csapatban repülő szivárványos lórikat (Trichoglossus haematodus) lehetetlen nem észrevenni. Mindenhol megtalálják az életfeltételeiket, ahol fás vegetáció található. Csoportosan táplálkoznak, főként magok, gyümölcsök, nektár, és ritkábban rovarok szerepelnek az étrendjükben. Szintén csapatokban szokott repülni a ritkábban megfigyelhető sárgafarkú gyászkakadu (Zanda funerea) is. Bár a hím és tojó egyedek nagyon hasonlítanak egymáshoz, a szemgyűrű alapján könnyen elkülöníthetőek: a hím feltűnő rózsaszín szemgyűrűvel rendelkezik. Leggyakrabban eukaliptusz- és fenyőerdőkben költenek.

Táplálkozás közben a fahéjszárnyú mézevő (Anthochaera chrysoptera) fejére hullik a virágpor, amelyet egy másik virágra szállva a bibére juttat

Rendkívül különös csoportot alkotnak a mézevőfélék, melyek hosszú csőrük és rojtos, ecsetszerű nyelvük segítségével könnyen hozzáférnek a különböző virágzatok nektárjához. Az évmilliókig tartó hosszas együttélés során koevolúcióra (együttes fejlődésre) nyílt lehetőség, azaz a növények is alkalmazkodhattak a specializálódott mézevőkhöz. Számos fajnál olyan módon alakult a porzók és a termők elhelyezkedése, hogy a mézevő madár táplálkozás közben akaratlanul is elvégezze a beporzást. A kiegyenlített makroklíma miatt általában nem jellemző az itt költő madarakra a vonulás, de a mézevőfélék az egyes fák virágzását követik minden évben.

Csak egy-egy pillanatra áll meg a csuklyás lile, fürgén szaladva keresi táplálékát a homokos tengerparton

Nagyon sok madár vonul viszont Ausztráliába telelni, ami jelentősen megnöveli az itt megfigyelhető fajok számát. Figyelemre méltó az apró termetű rozsdástorkú partfutó (Calidris ruficollis) teljesítménye, ami szibériai költőterületéről Ausztráliáig vonul téli lakhelyére minden évben. Ugyanezt a távolságot megteszi a hegyesfarkú partfutó (Calidris acuminata) és a sarlós partfutó (Calidris ferruginea) is. Vonulásuk során a partvidék mentén haladnak, hogy tudjanak pihenni és táplálkozni. A vonuló madarakon kívül számos költő faj is használja a tengerpartokat. Nagyon jó élőhelyi feltételeket biztosítanak például a homokdűnés partok. Ezek azonban az ember által leginkább zavart területek közé tartoznak, mivel a homokos strandok igen népszerűek, és zsúfoltak. Éppen ezért a Birdlife Australia 2006-ban egy projektet indított a strandokon fészkelő madarak megóvása érdekében. Információs táblákat helyeztek el a strandokon, korlátozták a kutyasétáltatást, területeket kerítettek el a zavartalan költés érdekében és keresik a további védelmi lehetőségeket is. Ennek a projektnek öt kiemelt célfaja van: az ausztrál csigaforgató (Haematopus longirostris), füstös csigaforgató (Haematopus fuliginosus), parti rákásztyúk (Esacus magnirostris), vörösfejű lile (Charadrius ruficapillus) és a csuklyás lile (Thinornis cucullatus). Az ausztrál csigaforgató és a füstös csigaforgató elterjedési területe közel azonos: körben Ausztrália partvidékén szinte mindenhol előfordulnak. Magyar nevük megtévesztő, mivel főként kagylókat esznek a teknők felnyitására, és szétfeszítésére specializálódott erős csőrük segítségével. A csuklyás lile a világ egyik legritkább lile faja, a becslések szerint mindössze 10-11 ezer egyed élhet belőle Ausztrália déli partvidékén és Tasmániában.

Az osztrigatelepek szigeteket alkotnak a part menti zónában, ami kiváló táplálkozó helyet nyújt a füstös csigaforgatónak

E néhány példa alapján is látható, hogy milyen nagy változatosság jellemzi egy kontinens méretű sziget élővilágát. Bár ezeknek a fajoknak a többsége nagyon érzékeny az élőhelyére és a különböző zavarásokra, jó volt látni, hogy Ausztráliában a hétköznapi emberek is milyen sokat tesznek ezekért az állatokért egy kis odafigyeléssel, és a szabályok betartásával.

Írta és fényképezte: Dulai Dávid