Szalonka

Sárszalonka (Gallinago gallinago)

Csak tíz perc, vékony mezsgyéje a vöröslő utolsó napsugaraknak és a vacsoracsillag megerősödésének. Ekkor rebbennek elő a szalonkák, hol kettesével cikázva, hol andalogva repülve, hol csak egyedül jőve. Ilyenkor a természetszerető ember magába száll, és úgy próbál lenni, mintha ő is idetartozna. Nekiveti a hátát egy nagy bükkfának, lassan lélegezve be az egyre hűvösülő levegőt. Kevés, kevés pillanata van az életnek, amikor ez megmutatkozik.

A szalonka húzóhelye: az erdei nyíladék.

Aztán persze vannak másmilyen emberek is, akik számára a szalonka vadászati objektum. Több nagy vadászunk naplójában szerepel az a dicső pillanat, amikor a szalonkapárt leduplázza, azaz egyszerre sikerül elpusztítania a tojót és a hímet, nyilván, hogy ne sírjanak egymás után. Majd a tollaiból kalapdíszt csinál, kis testéből levest főz, avagy megtölti gombás-májas keverékkel. De gustibus non est disputandum, mondták erről és egyéb ilyen dolgokról az ókori rómaiak, vagyis az ízlésről nem lehet vitatkozni.

Péter barátom egyszer látott erdei szalonkát júniusban is, méghozzá a Zemplén kultikus helyén, a Bohó-rét fölött. Egy gömbölyű kövön állt éppen, hogy közelebb legyen a teliholdhoz, amikor átlebbent ő a nyiladék fölött, és bár Ő nem madarász, sejtette, hogy valami jelentőset lát, mert a szalonka percre pontosan április elejéig látható, és csak néhány pár marad itt fészkelni.

Nagy sárszalonka (Gallinago media)

Tovább haladva befelé a szalonka rejtelmes világába tudni kell róla, hogy ha a frissen kiköltött fiókás tojót megzavarják, akkor fiókáit a hóna alá csapja és elrepül velük. Ezt úgy kell elképzelni (mert valljuk be elég nehéz), hogy a tojó hasaaljába csimpaszkodnak a kicsik, olykor négyen-öten is és lábukat kilógatva az anyamadár testéről szállítódnak el a veszély helyszínéről. Ez a szituáció nagyban idézi a középkori bestiáriumok világát, a poraiból megújuló Phoenixszel és a fiait ennenmagával tápláló pelikánnal, aki eme szép tettéért a református egyház címermadara is lett. Tudnivaló továbbá, hogy az elmondottak érzelemgazdag világa az erdei szalonkára érvényes, mert rajta kívül van még sárszalonka, valamint a kis sárszalonka is, amelyek azonban valami oknál fogva sokkal kevésbé sztárolt madarak.

Gyapjasmagvú sás (Carex lasiocarpa)

Hogy a hollandok százguldenesén melyik volt rajta, azt már nem tudom, de azt  igen, hogy nagy hatást gyakorolt rám az a címlet, mert addig úgy gondoltam, a nyolcvanas évek magyar papírpénzeit alapul véve, hogy bankjegyeken kizárólagosan pórul járt forradalmároknak van helyük, meg később Ady Endrének, akiről szintén semmi vidám nem jut az ember eszébe. Mondhatnám úgy is, hogy a hollandok papírpénz szalonkája közölte számomra, hogy vannak vidám és magukat nem véresen komolyan vevő és állandó nemzetgyászban gondolkodó kultúrák is a világban.

Ezen madarak egyébként mind más latin névvel rendelkeznek és méretbesorolásuk is hiányos, úgyhogy példát vehetnének ez ügyben a harkályfélék logikus rendszerezéséről. Gábor azt mondja, hogy a kis sárszalonka annyira bízik rejtőszínében, hogy csak a legutolsó pillanatban száll fel, közvetlenül az ember lába elől, és az őt ábrázoló fényképek majdnem mind egy budapesti, Kőérberki út melletti példányról készültek egészen addig, amíg egyszer a macska el nem kapta. A nagy sárszalonkát kétszer látta a Marcal mellett, a sárszalonkát pedig a nyírádi Sár-állón figyelte meg fészkelés közepette. Figyelemre méltó, hogy a területen egy állandóan vizes folt van, amelynek tundrai feelingjéről a gyapjasmagvú sás gondoskodik és a szalonka pont abba ült bele fészkelni, hogy ne legyen honvágya az északi tájak után.

Kis sárszalonka (Lymnocryptes minimus)

Szóval a tavasz. Kis csillagvirágokkal, az esthajnalcsillag szólókarrierjével, szalonkákkal és emlékekkel. Egyre több, egyre nehezebb emlékkel, miközben begomboljuk magunkon a kabátot, mert lassan hűvös lett.

Írta: Molnár Péter és Ifj. Vasuta Gábor
Fényképezte: Ifj. Vasuta Gábor