Vajon járt-e Peary az Északi-sarkon?

Fotó: Profimedia

1856. május 6-án a pennsylvaniai Cressonban született Robert Edwin Peary amerikai sarkkutató. 1881-ben, miután megszerezte mérnöki diplomáját, először Floridában épített hidakat, s eközben olyan leleményességről tett tanúságot, hogy hamarosan a soha meg nem épült Nicaragua-csatorna munkálataira vezényelték. Képzeletét azonban nem a dzsungel, hanem a még felfedezetlen sarkvidék foglalkoztatta. Szabadságolta hát magát, és 1886-ban a fekete Matthew Hensonnal nekivágott a végtelen grönlandi hómezőnek, ahol 161 kilométert tettek meg, többet mint addig bárki. Henson a későbbiek során is társa volt. Peary 1888-ban megnősült, de még nászútra is a sarkvidék környékére vitte ifjú hitvesét, akinek annyira megtetszett ez a kaland, hogy több expedícióra is elkísérte Pearyt, sőt első gyermeküknek is a végtelen hómezőn adott életet.

A kutató 1891-től feltárta Grönland belső területeit, s megállapította, hogy nem kontinens, hanem sziget, emlékére Grönland egy területét Peary-földnek nevezik. Kutatásai közben fölfedezte a ma ismert legnagyobb, kilenc tonnás meteoritot, amely jelenleg New Yorkban látható. Útjai során sokat tanult a helyi eszkimóktól, miközben egyre közelebb jutott céljához, az Északi-sarkhoz. 1905-ben az északi szélesség 87. fokáig jutott előre, de a zord időjárás miatt vissza kellett fordulnia.

Utolsó expedíciójára 1908. június 6-án indult, 1909 februárjában az Ellesmere-szigetről 8 társával, 17 eszkimó, 19 szán és 133 kutya kíséretében a pólus felé vette az irányt. Társai meghatározott időközönként visszafordultak, az utolsó szakaszt csak Peary és Henson tette meg. Állítása szerint 1909. április 6-án – a világon elsőként – elérte az Északi-sarkot, ahol kitűzték az amerikai zászlót, méréseket végeztek, majd harminc óra elteltével visszaindultak. Peary teljesítményének elismeréséül 1911-ben a kongresszus törvényben fejezte ki a nemzet köszönetét, és ellentengernagyi rangot szavaztak meg neki. A megrokkant egészségű felfedező ezután repülőgépekkel kezdett foglalkozni, s az elsők között szorgalmazta a haditengerészet légierejének kifejlesztését. 1917-ben vérszegénységet fedeztek fel nála, egészségi állapota gyengült, emlékiratait rendezte. 1920. február 20-án washingtoni otthonában meghalt.

Az Északi-sark felfedezésének dicsőségéért azonban még életében ádáz harc indult. Peary a végtelen jégsivatagból felbukkanva csak 1909. szeptember 6-án küldhette el táviratát: „Csillagsávos lobogó leng az Északi sarkon – Peary.” Legnagyobb megdöbbenésére azonban volt munkatársa, Frederick Albert Cook öt nappal korábban már világgá röpítette ugyanezt a hírt, ráadásul Cook azt állította, hogy már egy évvel korábban, 1908. április 21-én megjárta a sarkot. Végül Cook állítása valótlannak bizonyult: eszkimó kísérői bevallották, az expedíció még a pólus előtt megállt, a bizonyítékul használt képek a céltól messzire készültek. Cookot csalás miatt perbe fogták és bebörtönözték, csak 1929-ben szabadult.

Az 1980-as évektől ismét újabb kétségek merültek fel: Peary naplóját vizsgálva egyre valószínűbb lett a tény, hogy nem érték el a sarkot. Valójában a sarktól mintegy 50-100 kilométer távolságban lévő pontig jutottak el. Naplójában április 6-án egy szóval sem említette a nagy eseményt. További gyanúra adhat okot, hogy míg expedíciója az első három héten napi 21 kilométert tett meg, az utolsó szakaszon, amikor csak egy társával haladt tovább, napi 42 kilométert könyvelt el.

Ellenfelei szerint szándékosan vezette félre a világot. Ne felejtsük el azonban, hogy a kor műszereivel nem állapíthatta meg hitelesen helyzetét, s jóhiszeműen vallhatta, hogy az Északi-sarkon járt. Ha mégsem így történt, akkor a dicsőség Joseph Fletchert illeti: ő ugyanis 1952-ben az amerikai légierő C-47-es típusú repülőgépével valóban és bizonyítottan leszállt a földrajzilag pontosan meghatározott Északi-sarkon, repülőgéppel mindenképpen ő volt ott az első.

A National Geographic Society 1909-ben, szponzorálta Robert E. Peary sarki expedícióját és elfogadta  azon állítását, hogy ő érte el először az Északi-sarkot.