Lépéselőnnyel indulnak a hagymások tavasszal

Illatos hagyma (Allium suaveolens)

Vagy éppen amikor már minden szárad, fonnyad, előrukkolnak a vadonatúj virágokkal. A csillagvirágok meg aztán pláne nyomulnak, van közöttük egy rakás tavaszi faj, meg két őszi is: az őszi csillagvirág, a balkáni. Ez utóbbi főleg a Csanádi-pusztákon nő Békésben, szereti az ürmöspuszta gyepeket, míg tihanyi párja a sziklagyepeket kedveli.

Őszi kikerics

És itt van az őszi kikerics (Colchicum autumnale), erős méreg latin nevét az akkori méregkeverők városáról Colchisról kapta. Annakidején Szókratésszal például köztudottan bürökpoharat itattak, ami szakaszosan, ép elmével ölte meg. Beszámolója szerint jeges hideg kúszott szép lassan lábaitól a szíve felé. De feltűnően sok Árpád-házi királyunk halt meg harminc egynéhány évesen, ereje teljében egy kis üdítő borozás után, úgyhogy a kikerics és a társai, mondhatjuk nem játékszerek.

„Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítanak kékek és lilák
Álmos szemed olyan, mint itt ez a virág…
Mint szirmuk fodra kéklő, s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik”

Apollinaire írta ezeket a feledhetetlen sorokat a virágról.

Lépjünk tovább és ismerkedjünk meg a homoki kikericcsel (Colchicum arenarium), ami az őszi kikerics filigránabb rokona, és valóban homokon nő. Hasonlóan homokon, ám tavasszal virágzik az egyhajúvirág (Bulbocodium), mint későglaciális reliktum faj. Hívják tavaszi kikericsnek is, mert amúgy tényleg hasonlít a kiinduló fajunkhoz, viszont ő együtt hozza levelét és virágát, de amúgy neki is csak annyira szükséges az a levél, mint Trabantnak a spoiler. Én személy szerint Újlétán láttam először az egyhajút. Rögtön fogalmam sem volt, hogy a derekasan nagy akácos melyik részén rejtőzik, úgyhogy a falu legutolsó házánál felfogadtam egy pergőnyelvű helyi asszonyt vezetőnek, aki némi díjazásért beült mellém a kocsiba és elhajtottunk a növényhez, amit akkorra már hét természetfotós vett célba.

Elterjedt virágunk a kakasmandikó (Erythronium dens-canis), aminek gyönyörű márványosan foltos levele és hetykén felcsapott sziromsapkája van. Latin keresztneve: dens-canis kutyafogat jelent, ami a hagymája alakjára utal. Amúgy vagy tíz éve igen megaláztattam általa Franciaországban. Az ottani céges titkárnő elhívott hétvégén egy kis kirándulásra és ránézésre egyáltalán nem látszott rajta, hogy amikor nem titkárnő éppen, akkor magashegyi alpinista. A túra elején, amikor még nagyjából tudtam beszélni franciául, mert már később magyarul se nagyon, felhívtam a társaság figyelmét egy szál mandikóra, ami az ösvény mellett pompázott, mint ritka és különleges növényre. Azt már csak a csuda tudhatta, hogy a következő kanyartól kezdve a Massif Central (Dél-Franciaország) összes turistaútja ezzel a virággal van borítva.

Tavaszi tőzike

A hóvirágra nyilván nem kell szót vesztegetni, esetleg be lehet mutatni a tavaszi tőzikét (Leucojum vernum), ami úgy néz ki, mint egy jól menő hóvirág, dupla akkora a virága, a végein sárgászöld díszítéssel, és ha egészen közel hajolunk hozzá, láthatjuk rajta a pici arany fukszot a virágzati tengely hajlatában.

Medvehagyma

És persze a hagymások közé tartoznak a hagymák. Az erdőaljakat beborító medvehagyma (Allium ursinum), ami mostanság az új ügyeletes sztár, bár néha összekeverik a gyöngyvirág levelével, ami egyrészt rossz ízű, másrészt mérgező szívglikozoidot tartalmaz, egyébként pedig nem hagymás, hanem gyöktörzses növény, így itt most nem is foglalkoznánk vele. A medvehagymát leszámítva a többi hagyma aránylag későn virágzik és többnyire száraz helyeken, ami alól azonban kivételt képez a lápréti illatos, és a szurdokerdei győzedelmes hagyma, mint jégkorszaki reliktumnövény. No persze csak nálunk él szurdokerdőben a szerencsétlen, ha már hidegre vágyik, amúgy alhavasi élőhelyein réteken pompázik. Őt is kerestem egy pár évig, mire egy völgy másik oldalában rátaláltam. Ez egyébként a bükki Hagymás-lápa volt, egy kimondottan rosszarcú szurdokvölgy felső része, sziklakibúvásokkal.

Mocsári kardvirág (Gladiolus palustris)

Aztán szintén hagymások még a gladiolusok, a mocsári és réti kardvirág, amely utóbbi magasabban fekvő középhegységi réteken pompázik, a mocsári kardvirág pedig véletlenül sem mocsarakban, hanem ligeterdőkben és homoki cseres-tölgyesek tisztásain él, és mindketten olyan szépek, mint az álomarcú lány mosolya. A Földközi-tenger medencéjében a Gladiolus italicus rokon él, ahol például krétai olajfaligetekben százas csokrokban díszlik, amíg le nem kaszálják motoros fűkaszával, mint közveszélyes olajfagyomot.

Vetővirág

A kikericsvirágú sárika a fentiekkel szemben inkább bohózati elemnek tűnik a szeptemberi gyepekben teljesen sárga szerelésében, mintha valami őszi sportjáték csapattagja lenne. Valójában vetővirágnak (Strenbergia colchiciflora) hívják, fenti nevét valahol a nyelvújítás tájékán szerezhette. 2015-ben jó éve volt az amúgy száraz őszökön egyáltalán nem látható virágnak, Tihanyban és a Vértes felszakadozott gyepeiben szép sűrű foltjai voltak, amelyek az ősz lassú, ünnepélyes elmúlási szimfóniájában neonsárgában zenél.

Amúgy ezek a hagymások inkább a mediterráneum lakói, ahol gyorsan kell cselekedni, mert a májusi nap más mindent kiéget. A kétforintoson is helyet kapó, magyar kikerics már februárban javában virágzik, de igaz ez a korai kezdés a tyúktaréjokra is, amelyek közül a csehet leginkább a Balaton-felvidék köves lejtőin találhatjuk meg, a pusztait pedig Békés és Hajdú-Bihar megye cickórós pusztáin és amúgy nem is olyan régen jöttek rá esetükben is, hogy két fajról van szó.  Megint ez az érdekes egybeesés, mint a csillagvirág esetében, a dunántúli és az alföldi élőhelyeikkel.  Harmadik figyelemre méltó fajuk a fiókás tyúktaréj, ami a tarpai Téb-erdőben neveli sarjhagymás fiókáit egy olyan érdekes erdőben, amelyet a behatolótól nagy vizek védenek és benne a keresztes vipera fekete változata hozza rá a frászt a velem kiránduló hölgytagra. De hagymásokról szólván itt él a kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus) is, ami valamilyen rejtélyes módon leereszkedett a Kárpátok alhavasi régiójából, akárcsak a Bükk hegyi kaszálórétein narancsvörösen lángoló tüzes liliom, amely egyébként a Fátrára és a Szlovák Paradicsomra jellemző inkább, ahol L’alia cibul’konosná-nak hívják. Ők is hagymások, ráadásul a tűzliliomnak levélhónalji sarjhagymácskái is vannak (szlovák neve is erre célozgat), ami aztán tényleg az alattomosság netovábbja a cickafark és kakukkfű hétköznapi dolgos világával szemben. De róluk és aromás társaikról legközelebb szólunk majd.

Írta: Molnár Péter; fényképezte: ifj. Vasuta Gábor