Nem titok többé, merre járnak a szalakóták

Fotó: Széll Antal

A szalakóta védelme a Kárpát-medencében című LIFE+ projekt keretében négy madárra helyeztek jeladót 2015 nyarán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei.  Kettőnek a jeladója csak rövid ideig küldött adatokat, ezeknél csak a magyarországi, költési időn belüli mozgását lehetett egy darabig nyomon követni. A másik két madár, Pétör és Csele vonulását azonban sikerült figyelemmel kísérni.

Mindkét egyed tavaly szeptember első hetében hagyta el Magyarországot, egy héttel később pedig már mintegy 4000 kilométert megtéve, a Szaharától délre fekvő szavannákról küldtek jeleket. A fákkal tarkított pusztaság a nyár végi esőzések után táplálékban és búvóhelyekben gazdag életteret kínál a szalakótáknak, ezt kihasználva másfél hónapig, a száraz évszak beköszöntéig időztek ott. A madarak vonulási sebessége az éppen átrepülendő élőhely minőségével változik, ami azt jelenti, hogy a számukra kedvezőtlen terepen, a sivatagon, esőerdőn gyorsabban, szinte megállás nélkül suhannak át, a táplálkozásra alkalmasabb helyeken azonban akár több napot is megpihennek.

A két szalakóta 2015. október végén folytatta útját, az Egyenlítő környéki esőerdőket mindössze néhány nap alatt átszelte, a déli félteke szavannáin azonban már lassabb iramban haladtak. Végleges telelőterületeiket december elejére érték el a Kalahári sivatagtól északra, Namíbia és Botswana területén.

Pétör 2016. május 20-án érkezett meg Magyarországra, területet és odút foglalt, majd párt is talált magának a Körös-Maros Nemzeti Park területénlévő Vásárhelyi pusztákon, Csele pedig várhatóan a második vonulási hullámban indul, jelenleg még Botswanában tartózkodik.

A szalakóták egyedszáma egész Európában jelentősen csökkent, a faj több nyugat-európai országból már kipusztult. A Kárpát-medence állománya egyelőre stabil, így ennek védelme, megőrzése kifejezetten fontos a faj európai jövőjét illetően.

Pétör és Csele útvonala – Katt a képre!

A magyarországi szalakóták vonulási útvonalai és telelőterületei 2015 végéig teljesen ismeretlenek voltak. A hagyományos madárgyűrűzés módszerével az elmúlt több mint száz évben alig néhány visszafogási adatot sikerült begyűjteni, így arról sem volt elegendő információ, hogy a vonulás és a telelés során milyen veszélyek fenyegetik őket.

A szalakóták évente mindössze négy hónapot töltenek Európában, idejük nagyobb részét a tavaszi és őszi vonulás, illetve az afrikai telelés teszi ki. Az oda-vissza, évente tízezer kilométernél jóval hosszabb út során sok nehézséget kell leküzdeniük, az illegális vadászat, a pihenő- és telelőhelyek leromlása, a táplálékhiány, a klímaváltozás rengeteg madár pusztulását okozza. A vonulási útvonalak pontosabb ismerete segítheti a veszélyeztető tényezők csökkentését, az ismert pihenő- és telelőhelyek védelmét.

A jeladó mindössze 4,5 gramm, a madár testtömegének kevesebb, mint öt százaléka, ezek segítségével derült ki a vonulási útvonal és legfontosabb pihenőhelyek. Az összegyűlt információk alapján, a projektben részt vevő szerb, bolgár, ciprusi, és izraeli BirdLife partnerszervezetek közreműködésével a szakemberek feltérképezik a pihenőhelyeket és feltárják a szalakótákat fenyegető potenciális veszélyforrásokat is.

A jeladó adatainak elemzése után kiderült az is, hogy az őszi vonulás során a csaknem 7000 kilométeres távolságot a madarak három hónap alatt teszik meg, míg ugyanez a távolság a tavaszi vonulás során mindössze két hónapot vesz igénybe. Ennek legfőbb oka, hogy tavasszal igyekeznek minél hamarabb elérni a költőterületeiket és a legjobb helyeket elfoglalni a fiókák költéséhez és neveléséhez.