A hazai tőzeglápok csaknem teljesen kipusztult faja
Én értem persze, hogy a növényeket nem lehet szimpátia alapján csoportosítani, bár szerintem Linnének is voltak kedvencei.
Lisztes kankalin (Primula farinosa)
Amikor Uppsalában jártam megnéztem dolgozószobáját, és bizony csodálkoztam, hogy fért el a könyöke az íróasztalán a spirituszba tett poliptól, meg a kitömött repülőkutyától. Feltehetően szívének kedves dolgok voltak ezek.
A világ ugyan az észszerűség elvén működik, ám az esztétikának és a humornak is van egy kis beleszólása. Így hát ezen okok miatt csodáljuk a tüzes liliomot, a ringó tündérrózsa mezők szépségét, mosolygunk a gyermekláncfű bohóságain, a francia nép még vicces nevet is adott neki pissenlit-nek hívják, és magyarra ágyba vizelőként fordíthatjuk. Avagy nézzük a vidám gyomokat, a pipacsot, a búzavirágot, és a konkolyt, ahogy léhán csak úgy beleélnek a gabonatábla szélébe, és lefogadom, hogy ha a hörcsög tudna gitározni, akkor még táncolnának is az alkonyi meleg szélben.
De mit kezdjünk egy olyan csudálatossággal, mint a lisztes kankalin? Egy vízben tocsogó barbirózsaszín jószággal, akinek védjegye a kormos csátés és a szivárgó kristálytiszta hideg víz. Barátai mind elperegtek már – a tőzegrozmaring, a hosszúlevelű harmatfű és a sárkánygyökér, meg a tőzegkáka – a hajdani bauxitbányászat karsztvízkiemelésével folytatott egyenlőtlen küzdelemében, vagy még korábban, és igazából a lisztes kankalinnak is csak két élőhelye maradt a Dunántúlon. Az egyiket, a lesencetomajit, annak idején Palkó Sándor (1959-2002) természetbéli polihisztor a kiszáradás ellen csepegtetős infúziós műanyagpalackokkal látta el, hogy fokozza a virágok komfortérzetét.
Szarvas hagyma (Allium carinatum)
A másik, Tapolca melletti élőhelyről elég csak annyit mondani, hogy már a felvezető árkot szarvashagyma tömeg uralja, és a forrásláp maga olyan, mint a mérsékeltövi botanikus mennyország lehet a ritka sásokkal, a kankalinokkal, nagy aggófűvel, a már említett jó növényjelző kormos csátéval, valamint a kissé visszafogott eleganciájú árokvirággal, amit értő szem azonban nagyon elégedetten nézeget, mint egy topmodellt.
Árokvirág (Samolus valerandi)
A harmadik potenciális élőhelyéről, a köveskáli Sásdi-rétekről már nem tudnék ilyen jókat írni. Kicsit úgy néz ki, mintha valami vízügyi kísérlet zajlana ott, hogyan lehet a vizet ugráltatni sík területen, és egyben teraszolni is, mint a rizsföldet szokás. Hogy kankalin létezik-e vagy sem, azt nem tudom, bár ilyen sötét titkok rávetülnek például a szívlevelű gubóvirágra is, ami minden botanikai tárgyú könyvben szerepel, de élő ember még nemigen látta a soproni Bécsi dombon, miután leereszkedett a Lajta-hegységből kicsit sanyarogni hozzánk, mint sziklarácsozó törpecserje.
Gábor barátom egyik kedves helyére, a nemeshanyi Sárkány-rétre kalauzolt el május elején árnyéki sást nézegetni. Csak Bátorligeten és a Kék-Kálló sehová nem tartó semmiből jövő vize mentén található, a Bereg ármányos helyein, ott ahol elevenszülő gyíkok fickándolnak és az ősi mocsarakban a gyilkos csomorika ismét tettre készen áll, hogy elkezdje bűnöző karrierjét. Tehát megnéztük a sást és ott, igen feltűnt a lisztes kankalin rózsaszínje. Igaz ezúttal a kormos csáté nem jelzett semmit, mivel szegény kankalin özönnövények gyűrűjébe szorult, de élt és virágzott.
Lisztes kankalin
És ne feledkezzünk el Boros Ádámról (1900-1973), aki a hatvanas években még látta a növényt ezen a helyen. Ő volt az a botanikus, aki vonaton, buszon és főleg gyalogszerrel bejárta az egész országot, azzal a fáradhatatlan lelkesedéssel, ami csak a legelhivatottabb tudósokat jellemzi.
Írta: Molnár Péter
Fényképezte: Ifj Vasuta Gábor