Stefánia, Jakab2020. november 28., szombat
Természet

A régmúlt állatai többet érdemelnek

2016.09.28.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Brian Skerry fotográfus 2016-ban három cápákról szóló cikk képeit készítette. A cápákkal való együttműködésről a következőket mondta.

A fotó a Lidérces álmok című cikkból való, 2016. augusztusi magazin.

Amikor az 1970-es évek végén búvárkodni kezdtem, akkor mutatták be a Cápa című filmet. Vicc, hogy akkor egyetlen búvár sem akart cápát látni a víz alatt. Ma éppen az ellenkező a helyzet. Tudjuk, hogy a cápák nagyon fontosak az óceánok egészséges működése szempontjából, és a dinoszauruszok megjelenése óta úszkálnak a tengerben. A Földön mégis évente 100 millió cápát mészárolnak le, leginkább azért, hogy az úszóikból levest főzzenek. Ha egy állatot erőszakos, hitvány lénynek tüntetnek fel, könnyű indokolni a megölésüket. Javítani kell hát a hírnevükön.

Két éven át utazgattam Új-Zélandtól Cape Codig, hogy bensőséges képeket készítsek a cápákról. Fotósként az a dolgom, hogy annak mutassam be őket, amik: az evolúció csodáinak. Bár a tenger legnagyobb és legveszedelmesebb állatai, az életük nehéz: veszélyezteti őket az éghajlatváltozás, a túlzott halászat és a környezetszennyezés. Lemerülhetünk a Bahamák vizébe négyméteres tigriscápákkal, amelyek könnyen széttéphetnének bennünket, de nem teszik. A Serengetiben ha egy ujjunkat kidugjuk a Land Roverből, az oroszlánok azonnal ott teremnek, és Isten ments attól, hogy egy darab húst tegyünk a földre és kiszálljunk filmezni őket. A tigriscápák ragadozók, de gond nélkül merülhetünk a közelükben. Ez is bizonyítja, hogy nem bántanak minket.

Hozzászólások

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

Jellegzetesen ívelt híd Skóciában

E 276 méter hosszú, jellegzetesen ívelt híd Skócia északnyugati, öblökkel szabdalt részén 1984 óta köt össze két települést (Kylesku és Kylestrome).

Így hódították meg a mókusok a világot

Így hódították meg a mókusok a világot

A tudomány közel 300 mókusfélét ismer, az állatok a bolygó minden szárazföldi környezetében fellelhetőek a trópusoktól a fagyos térségekig. Vajon hogyan lettek ilyen sikeresek a rágcsálók?

Egy kankalinfaj nem bírja a klímaváltozás tempóját

Egy kankalinfaj nem bírja a klímaváltozás tempóját

A bókoló kankalin fennoskandináv alfaját (Primula nutans ssp. finmarchia) vizsgálta egy svéd-finn kutatócsoport a Helsinki Egyetem vezetésével.

Új módszerrel mutatható ki a méheket pusztító méreg

Új módszerrel mutatható ki a méheket pusztító méreg

A piretroidok nagyban hozzájárulnak a méhpopulációk csökkenéséhez, az anyagok észlelése azonban nem egyszerű feladat.

1,5 milliárd madarat mentett meg egy embereket védő törvény

1,5 milliárd madarat mentett meg egy embereket védő törvény

Az Egyesült Államok légtisztaságát szolgáló jogszabály nemcsak az emberi, hanem az állati egészség számára is fontosnak bizonyult.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket