Magyar siker a New York-i fotópályázaton
A New York-i IPA (International Photography Awards) fotópályázaton Vincze Adrienn három különdíjat is szerzett, 2016 október elején.
Sunset coloratura (Naplemente koloratúra) a Művészetek palotája melletti kilátóról készült a nyári naplementében. A képen egy turista látható.
A díjak közül kettőt a Természet, vadvilág kategóriában kapta, a harmadikat az Építészet, városkép kategóriában.
Giraffe somehow, azaz a Zsiráf valahogy másképp egy teljesen új perspektívából mutatja be az állatot. A kép megmutatja a flóra és a fauna közötti hasonlóságot: a fotón ugyan egy zsiráf feje látható alulnézetben, de a formája egy virágra emlékeztet.
Az alábbi kép az ng.24.hu A nap képe válogatásában is szerepelt.
A Tigers in the water, Tigrisek a vízben sorozat nyitóképe már Párizsban is különdíjat kapott, valamint a National Geographic is szerkesztői kedvenccel jutalmazta 2015-ben.
Az IPA egy olyan rangos éves fotográfiai világverseny, ahova professzionális és amatőr fotósok munkáját várják, gyakran a fotográfia „Oscarjának” is nevezik, az abszolút győzteseknek járó úgynevezett Lucie szobor miatt. A 2016-os pályázatra 17039 versenymunka érkezett a világ 162 országából.