A Névtelen út

Van azonban a hegynek egy sokkal nagyobb kihívást rejtő oldala: az Olaszországból meredeken feltörő sziklatömbjei. Az alpesi mászók körében jól ismert, több technikai nehézséget rejtő útvonal vezet ezeken át.

2016 augusztusában terveztük meg ezt a mászásunkat. A cél nem volt más, mint a csúcs alatti sziklafalon felfutó Innominata út. Ruskó András barátommal vállalkoztam rá, akivel már jó ideje gyűrűnk le hasonló utakat a hegyekben. Már maga az út megnevezése is kíváncsivá tett, és komolyabban utána járva az útban rejlő nehézségeknek, szinte megbabonázott minket. Vannak, akik ennek az útnak a megtételét a hegymászás „tour-de-force”-nak tartják. Nem véletlenül, mivel az alpesi mászás átfogó ismerete szükséges, mind technikai, mind fizikai felkészültségben.

Eccles bivak

A fal megközelítése az 1500 méteren fekvő Val Veny-ből indul, így a 4810 méter magas csúcsig 3300 méter szintet kell leküzdeni. A fokozatosság elvét szemelőt tartva, hogy szervezetünk hozzászokjon a magassághoz, az első nap csak a 2590 méteren levő Monzino házig mentünk. Másnap a fal tövében levő kitett sziklaoldalban levő fém menedékig, az Eccles bivakig másztunk, amely már 3850 méteren van. A „bodegát” másik 4 mászó kollégával osztottuk meg. Közülük a svájci mászó páros választotta ugyanazt az utat, mint mi. Kiderült, hogy a közelben élnek, így heti rendszerességgel edzenek a magashegyekben, ezért nem volt kérdés, hogy másnap előre engedjük őket, mivel jóval akklimatizáltabb a szervezetük.

A legnehezebb sziklabetét felülről

A sziklakéményben 

Hajnali 3-kor keltünk, így valamivel 5 után már az út legnehezebb részén küzdöttem. Ennek a szakasznak az átmászása több szempontból is kihívás. A fagyos sziklafalban egy comb szélességű repedés van melyet balról egy áthajló sziklatábla, jobbról egy függőleges fal zár közre. Itthoni mászóiskolákban ez valószínűleg, pár izzadságcseppet leszámítva könnyebben ment volna, de hogy 4100 méteren kell ezt a mutatványt végrehajtani, mászózsákkal a háton, már komolyabban feladja a leckét. Végül, hogy abszolváljam a kesztyűt is le kellett vennem, mert a szikla minden apró dudorát stabilan kellett fognom. Folytatásnak Andris kettő gyönyörű kötélhosszt mászott, kisebb nehézségi fokozatban, de ugyanannyira fárasztó részekkel. A nap felkelő sugarai már kezdték megvilágítani a völgyet, amikor a fal folytatásaként vezető pengeéles gerincen másztunk át. Itt már főleg a jég és sziklakitörések uralták a falat, kemény jégmezővé válva. Szinkronmászásban haladtunk, így mind a ketten egyszerre másztunk felfelé, Andris törve a jeget kettőnknek. A falból kivezető sziklakéményt is ugyanebben a mászó stílusban teljesítettük, de itt váltottunk és én kerültem előre. Sajnos a kémény helyenként omlott, így akaratom ellenére is le-leküldtem pár követ Andrisra. Szerencsére komolyabban egyik sem találta el.

A pengeéles gerincen

Jégfal

7 óra mászás után értünk ki a falból. Elégedettek is voltunk, viszont a csúcsra vezető kálvária még csak most kezdődött. Innen még rengeteg sziklatű, jeges hófalak, gerincek átmászása következett, amihez egy komolyabb szélvihar is társult. A látótávolság nagyon gyorsan lecsökkent, a csúcsrégióban, alig 2 méter volt, a szél átlag 60 kilométer/órás sebességgel fújt, és emellé percenként érkezett egy hosszabb ideig tartó 90 km/h sebességű széllöket. Tájékozódni, és a távolságokat felmérni nem tudtuk, így hosszas, majdnem 4 órás mászással értük el a Mont Blanc csúcsát. Azt is csak azért vettük észre, mert erre egy kicsi leszúrt kereszt figyelmeztetett, meg már nem tudtunk feljebb mászni.

A csúcsra tartó szeles gerincen

A csúcson

Lefelé a francia oldali Gouter utat választottuk, gondolva arra, ha még jobban eldurvul az idő, útközben egy fém házban meg tudunk bújni. Emellett ezt az utat már korábbról jól ismertük, és pár honfitársunk is ennek a végén várt ránk. Lejjebb ereszkedve, szerencsére fokozatosan enyhült a szélerősség, ezért a 3815 méteren levő Gouter házig értünk le, ahol már egy teljesen futurisztikus megjelenésű hegyi ház üzemel, így újra ágyban aludhattunk. Az elkövetkező napon könnyed túrával értünk Franciaországba.

Sikeresen helytálltunk az embert próbáló  mászás során. Mivel már álltunk szép időben a csúcson, így a mostani tejfehér panoráma nem aggasztott minket, mert nem is az volt most a fontos, hanem hogy egy régi vágyunkat teljesítsük.

Írta: Kocsis Dávid
Fényképezte: Ruskó András, Kocsis Dávid