2016 legérdekesebb ősmaradványai

430 millió éves sárkányeregető
Illusztráció: Andrey Atuchin rekonstrukciója

Aquilonifer: rövid pórázon tartott gyerekek
A földtörténet egyik leggondosabb anyukája nem a fejlett gerincesek közül, hanem a kemény héjú, kissé tüskés ízeltlábúak közül került ki. A sárkányeregetőnek is becézett Aquilonifer spinosust az angliai Herefordshire szilur időszaki rétegeiben fedezték fel. A 430 millió éves állat a testéből kiágazó cérnaszerű indákkal tartotta pórázon utódait. A lelet szerint egyidejűleg 10 fiatal rögzült az anyához, amelyek 3 különböző fejlettségi állapotot mutattak. Ez arra utal, hogy az állat sokáig felügyelte növekedő utódait. Az alig 1 cm hosszú anyaállatnak egy pár hatalmas tapogatója volt. Lábai ütemes mozgatásával a rákokhoz hasonlóan úszhatott.

3,7 milliárd éves grönlandi sztromatolit
Illusztráció: Nutman et al. 2016 nyomán

Sztromatolitok: a legidősebb fosszíliák
Bár a sztromatolitok nem túl izgalmas ősmaradványok, ezek a mikroba (leggyakrabban cianobaktérium) szőnyegek a legősibb fosszíliák közé tartoznak a Földön. Az eddig ismert legkorábbi lelet 3,5 milliárd éves volt, most azonban Grönland 3,7 milliárd éves kőzeteiből kerültek elő. A körülbelül 4 cm hosszú és 1 cm magas alakzatok jóval kisebbek, mint a napjainkban képződő formák az ausztráliai Cápa-öbölben. A folyamat azonban ugyanaz: a mikroba szőnyeg csapdába ejti a tengerben leülepedő üledékrészecskéket, majd újabb mikroba lepel alakul ki a vékony üledékréteg fölött. A grönlandi lelet szerint a korai Földet nagyon hamar beborították a tengerek.

„Unikornis” hangya a burmai borostyánkövekből
Illusztráció: Yang Dinghua rekonstrukciója

Ceratomyrmex: „unikornis” hangyák a borostyánkőben
Újabb meglepő lelet került elő a kréta időszaki borostyánkövekből Burmában. Az unikornis hangyáknak becézett állat (Ceratomyrmex ellenbergei) négy példányát találták meg, melyek közül az egyik dolgozót választották a fajleírás alapjául szolgáló típuspéldánynak. A Hukawng-völgyben már eddig is sok érdekes maradványt fedeztek fel, de ez a hangya a legfurcsábbak közé tartozik állkapcsai orientációja miatt. Ezek ugyanis felfelé fordított sarlópengéhez hasonlítanak, amit a préda megragadására használtak. A hangya becenevére utaló feltűnő csáp a fej tetején helyezkedett el, és sörték vették körül, amelyek a kutatók szerint elősegítették a lárvák és bábok szállítását. Egy alternatív megoldás szerint a préda elkapásában is lehetett szerepük.

Csupaszem tengeri gerinctelen
Illusztráció: Andrey Atuchin rekonstrukciója

Dollocaris: óriásszemű jura tengerlakó
A rákok rokonságába tartozó középső-jura Dollocaris ingens akár egy sci-fi szereplője is lehetne. A 20 centiméteres, garnélarák-szerű furcsa állat apró végtagjai segítségével úszott, és tüskés fogólábaival kapta el az áldozatait. A legfurcsább jellemzője azonban a két hatalmas szeme volt, melyek mérete a testhossz negyedét is elérhette. Mindkét szemben 18 000 lencse helyezkedett el, ami igen soknak számít a többi összetett szemű állattal összehasonlítva. A rosszul úszó állatot a kiváló látása tette sikeres vadásszá, de valószínűleg lesből támadott áldozataira. A garnélákkal távoli rokonságban álló csoport a kihalt Thylacocephala osztályba tartozott, melynek képviselői csaknem 400 millió éven keresztül éltek a tengerekben.

Karbon időszaki állkapocsnélküli hal
Illusztráció: Sean McMahon rekonstrukciója

Tullimonstrum: mégsem puhatestű
A Tullimonstrum gregarium már azóta zavarba hozta a kutatókat, hogy 1966-ban felfedezték a híres Mazon Creek lelőhely karbon időszaki rétegeiben. Tintahal-szerű testén egy pár kisméretű úszó, egy hosszúkás ormány és a kocsányokon lógó szemek figyelhetők meg. Az állatot hol úszó puhatestűnek, hol ismeretlen rokonságú gerinctelen fajnak tekintették. Most viszont kiderült, hogy nem gerinctelen volt, hanem a modern állkapocsnélküliek (pl. ingola) rokonságába tartozó ősi hal. Röntgenvizsgálattal a fogai mellett kimutatták a kopoltyúit és a gerinchúrját is. Az úszói függőlegesen helyezkedtek el, az állkapcsokban végződő ormánnyal pedig a teste előtt kapta el a vízben lebegő pici állatokat.

Messeli tápláléklánc
Ilusztráció: Smith & Scanferla, 2016 nyomán

Palaeopython – Geiseltaliellus: fosszilis tápláléklánc
A németországi lelőhelyen, Messelben több szintes tápláléklánc őrződött meg egyetlen maradványban. A 48 millió éves messeli kígyómaradvány gyomrában olyan gyíkot találtak, ami korábban megevett egy rovart. A gyík egy ősi baziliszkuszgyík volt (Geiseltaliellus maarius), amely felnőtt korában a fákon élt és eddig csak Messelből került elő. A szintén a fákon élő, két méteresre növő kisméretű boa (Palaeopython fischeri) fiatal példánya fejjel előre, és egyben nyelte le a gyíkot, ami lehetővé tette a tápláléklánc 3 szintjének fosszilizációját az egykori trópusi erdő közepén lévő, vulkanikus eredetű tóban.

Háromszemű kísérleti példány a triászból
Illusztráció: Julio Lacerda rekonstrukciója

Triopticus: háromszemű őshüllő
A perm-végi kihalás után a triász időszak az evolúciós kísérletezések ideje volt a gerincesek körében. A Triopticus primus (első háromszemű) a nyugat-texasi felső-triász rétegekből került elő. A koponyatető csontja vastag, bütykökkel és csomókkal díszített. Az egyetlen kivétel az agy fölötti pont, ahol egy szemgödörre emlékeztető üreg figyelhető meg. A kutatók szerint ezen a fejtetői „harmadik szemen” keresztül jutott fény a tobozmirigyhez. Első ránézésre a megvastagodott koponyatető miatt az állat a Pachycephalosaurusokra hasonlított, de azok csak 140 millió évvel később éltek, a kréta időszak végén. A hosszú pofájú, négy lábon járó őshüllő a dinoszauruszok és a krokodilok rokona volt.

Módosított rekonstrukció az új leletek alapján
Illusztráció: Wang Yu rekonstrukciója

Atopodentatus: a tenger alatti algaporszívó
Az egyik legfurcsább triász időszaki állat a Kínában felfedezett tengeri hüllő, az Atopodentatus unicus. A Luoping tartományban talált eredeti, 2014-es lelet egy összenyomott koponya volt, ami alapján egy furcsa, nehezen elfogadható rekonstrukció készült. Azon ugyanis az állkapcsok cipzárszerűen kapcsolódtak egymáshoz, és a feltételezések szerint az állat az aljzat iszapját felkavarva szűrte ki a kisméretű gerincteleneket. Újabb leletek szerint azonban a 3 méter hosszú hüllő a kézi porszívóhoz hasonlóan szippantotta fel az algákat a tenger aljzatáról pörölycápaszerű állkapcsaival. A számos halevő között ez lehetett az egyik legelső tengeri hüllő, amely a növényevő étrendhez alkalmazkodott.

Fogazott húsevő fiatalok, és fogatlan növényevő felnőttek
Illusztráció: Yu Chen rekonstrukciója

Limusaurus: dinoszaurusz babafogak
A fiatal és a felnőtt dinoszauruszok jelentősen eltérhettek egymástól, mégis meglepte a kutatókat, hogy az egyik fajuk teljesen elveszítette fogait felnőtt korára. A Limusaurus inextricabilis a 160 millió éves felső-jura kőzetekből került elő Kínában. A felnőttek kisméretű, alig másfél méteres kecses állatok voltak kis fejjel, hosszú nyakkal és hátsó lábakkal, rövid karokkal. A gyorsan futó növényevőnek egyáltalán nem voltak fogai, viszont zúzaköveket találtak a gyomrukban. A most előkerült nagyon fiatal egyedek állkapcsaiban viszont 42 fog sorakozott, melyek ideálisak voltak a kemény héjú rovarok vagy kisebb gerincesek fogyasztására. Körülbelül 6 éves korukra váltak felnőtté, de addigra teljesen eltűntek a fogaik.

Jura időszaki korai emlős fogazata, az eredeti lelet, a digitális rekonstrukció, és a nagyított 3D nyomtatott változat
Fotó: Roger Close

Palaeoxonodon: korai emlős fogászat
166 millió éves korai emlős kisméretű állkapcsára bukkantak Skóciában, a Skye-szigeten. A Palaeoxonodon fogsora kicsinek és jelentéktelennek tűnhet, de miután komputertomográffal megvizsgálták, és a digitális rekonstrukciót felnagyítva kinyomtatták 3 dimenzióban, a rovarevő fogazat akár a dínófogakkal is felvehette volna a versenyt. A kiváló megtartású fogsor segítségével bebizonyították, hogy a különböző angol lelőhelyekről korábban más fajokhoz sorolt számos fog valójában mind a Palaeoxonodonhoz tartozik. Habár a jura időszakban a legtöbb figyelmet a dinoszauruszok kapják, evolúciós szempontból sokkal fontosabbak a dínók árnyékában egyre gyakoribb és változatosabb korai emlősök.