A fagy nem csak kárt okozhat
Mostanában naponta hallunk elfagyott vízórákról, vezetékekről, sőt még víztoronyról is, pedig a kemény fagynak jótékony hatása is lehet, különösen a mezőgazdaságban.
A halszemoptikával készült felvételen zúzmarás fák Nagybajom közelében 2017. január 20-án.
Fotó: Varga György/MTI
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint a nagy hidegnek jótékony hatása is van a növénytermesztésben és a kertészetben. Az utóbbi időben ugyanis egyre nagyobb kihívást jelentett a növényvédelem, mivel az éghajlat általános felmelegedése miatt egyre több az áttelelő kártevő és kórokozó. Így például a hajtatással foglalkozó kertészetekben a fűtetlen fóliasátrakban a hosszan tartó kemény fagy jelentősen csökkenti a talajban élő fonálférgek számát. A szabadföldi zöldségtermesztőket az évnek ebben a szakában bekövetkező lehűlés lényegében nem érinti, mivel nincsenek növényi állományok a szántóföldeken.
Az úgynevezett álló kultúrákban – gyümölcsösök, szőlő – a rövid ideig tartó nagyobb tél hideget elviselik a növények, mivel mélynyugalmi állapotban vannak. Fajonként eltérő a fás növények téli hidegtűrése, de károsodást csak a hosszú ideig – mintegy 12-15 napon keresztül – tartó mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérséklet okoz.
A szántóföldi növénykultúrák is jól bírják a fagyot, ha vastag hótakaró alatt telelnek. A felfagyás akkor veszélyezteti, például az őszi gabonát, ha a nedves telek alatt az enyhe és a keményen hideg napok hirtelen változnak. A hó nélküli nagyon hideg teleken a gabonafélék kifagyhatnak. Kifagyáskor a növény sejtnedvei lehűlnek, jégkristályok képződnek bennük, majd a sejteket a jégkristályok növekedésükkel szétfeszítik és a növény elpusztulhat.
Fotó: Varga György/MTI
A tapasztalatok szerint a 2017-es januári időjárás nagyságrendekkel hidegebb, mint az előzőek voltak. Az ország legnagyobb részén esett a hó, így vannak területek, ahol összefüggő hóréteg is kialakult, de sok helyen a viharos szél elfújta és elhordta a vetésekről a havat. A nem összefüggő hó miatt az őszi kalászosok és a repce sok helyen védtelenek maradtak a nagy hideggel szemben.