Amália, Bekény2024. október 07., hétfő
Természet

Az ősi pingvinek jóval nagyobbak voltak a maiaknál

2017.02.23.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Óriáspingvin 61 millió éves kövületére bukkantak Új-Zélandon, a lelet alapján az eddig véltnél jóval korábban fejlődhettek ki a pingvinek, talán már a dinoszauruszok korában.

Művészi elképzelés a Waimanu pingvinekről.
Illsztráció: Chris Gaskin and Geology Museum University of Otago

A paleocén korból (65,5 – 55,8 millió évvel ezelőtt) származó lábcsontokról a The Science of Nature című tudományos lapban számoltak be a szakértők.

Gerald Mayr, a frankfurti Senckenberg Intézet kutatója elmondta, a leletet egy hobbigyűjtő találta Új-Zéland Déli-szigetén, a Waipara folyó tengeri üledékében. Ezen a területen találták az eddig ismert legrégebbi pingvinfosszíliákat, a Waimanu nevű primitív faj egyedeit is, melyekben kevés a közös vonás a ma élő pingvinekkel.

Az újonnan felfedezett faj érdekessége, hogy jóval nagyobb rokonságot mutat a mai modern pingvinekkel, mint a Waimanu-kövületek. A lábcsontok vizsgálata alapján a szakértők úgy gondolják, a 150 centiméteres óriáspingvinek már a mai rokonaikra jellemző, felegyenesedett, kacsázó járással közlekedtek. „Ez arra utal, hogy a pingvinfajok közti különbségek lényegesen nagyobbak voltak, mint azt eddig hittük” – mondta Mayr.


Balra az ősi óriáspingvin lácsontjai, jobbra pedig a mai császárpingviné.
Fotó: Senckenberg

A lelet nagy jelentőségű mind a pingvinkutatás, mind a madarak evolúciótörténete szempontjából. „Az egyik legvitatottabb kérdés, hogy mikor jelentek meg a modern madarak ősei és vajon léteztek-e már a dinoszauruszok korában, vagy csak a kréta kori tömeges kihalás után keletkeztek” – fejtette ki a tudós.

A 61 millió éves lábcsontok a ma legnagyobb, császárpingvinekéhez (Aptenodytes forsteri) hasonlatosak. Másfél méterével az ősi állat azonban jóval magasabb lehetett a jelenlegi egyedeknél, melyek átlagosan egy méternyi magasak. Ez az óriáspingvinek jelenlétének legrégebbi bizonyítéka, az első lelet a paleocén korból.

Mivel az őshüllők kihalása és a most megtalált lelet között mindössze négymillió év a különbség, a kutatók úgy vélik, hogy a pingvinek már a dinoszauruszok korában kifejlődtek. A lelet mérete csaknem eléri az eddigi rekordtartó, az Anthropornis nordenskjoeldi nevű fajét: ez a jóval fiatalabb, 45-33 millió éve élt állat 180 centiméteresre is megnőtt.

Hozzászólások

A virág céltábla a méhek szemében

A virág céltábla a méhek szemében

Nem mindegy, mekkora a virág középső, sötét mintázata, ennek fényében válik kevésbé vagy épp jobban vonzóvá a méh számára.

A botanika is lehet extrém sport

A botanika is lehet extrém sport

Hátimotoros siklóernyők segítségével keresték fel a perui sivatag távoli zugait egy-egy ritka növény miatt, és egyúttal a módszert is tesztelték.

Ez a világ egyetlen, napenergiával működő gerinces állata

Ez a világ egyetlen, napenergiával működő gerinces állata

A szalamandrák számos fantasztikus tulajdonsággal rendelkeznek, azonban mind közül egy észak-amerikai faj a legkülönösebb: algákkal él szimbiózisban.

Ritka növényfaj nő Nagyvázsony határában

Ritka növényfaj nő Nagyvázsony határában

A tojásdad csetkáka egy sor nemzetközi természetvédelmi egyezményben szerepel.

Ausztrália legrejtettebb életmódú madarát keresték

Ausztrália legrejtettebb életmódú madarát keresték

Az éjjeli földipapagáj (Pezoporus occidentalis) a déli kontinens egyik legritkább madara, amelynek egy új állományát fedezték fel őslakos vadőrök.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket