Jó hírek az orrszarvúakról, elefántok vigyázzatok!

2016-ban tíz százalékkal csökkent a Dél-afrikai Köztársaságban megölt orrszarvúk száma, de még így is ejtettek el állatokat a vadorzók.

Szélesszájú orrszarvú
Fotó: Profimedia
A múlt évben 1054 rinocéroszt öltek meg a szarváért, egy évvel korábban 1175-öt. A dél-afrikai környezetvédelmi minisztérium szerint a csökkenés gyakorlatilag egyetlen rezervátumra, a Kruger Nemzeti Parkra vonatkozik, ahol 662 orrszarvútetemet találtak a 2015. évi 826-tal szemben, vagyis 20 százalékkal kevesebbet. A javulás a vadorzók elleni hatékonyabb fellépésnek köszönhető, ezen a területen 2016-ban több mint kétszer annyi – 680 – orvvadászt és közvetítőt fogtak el, mint 2015-ben.
Már a második évben csökkent az elejtett orrszarvúk száma a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol a világ rinocéroszállományának 80 százaléka – 18 ezer szélesszájú és 2000 keskenyszájú orrszarvú – él. Az orrszarvútülökkel való üzletelést már négy évtizede tiltja nemzetközi egyezmény, az újgazdag ázsiai országok (Kína, Vietnam) csillapíthatatlan éhsége a gyógyhatásúnak és afrodiziákumnak tekintett testrész iránt azonban fellendítette a vadorzást, és a 2008. évi 83-mal szemben 2014-ben már 1215 orrszarvút öltek meg Dél-Afrikában.
Aggasztó jelenség ütötte föl a fejét tavaly óta, ami gondot okoz a helyi környezetvédelmi minisztériumnak. 2016-ban 46 elefántot öltek meg agyarukért a vadorzók a Kruger Nemzeti Parkban, ahol néhány éve még ismeretlen volt e jelenség.