A gilisztakomposzt után itt a gilisztás vécé!

Fotó: Profimedia

A fejlődő világ zsúfol szegénynegyedeiben és menekülttáboraiban a szennyvízkezelés okozza a legnagyobb problémát. Erre lehet megoldás az úgynevezett gilisztás vécék.

A giliszták tevékenységét a szerves hulladékok felaprózásában, a komposzt készítésében már kihasználjuk, most viszont az emberi ürülék lebontására veszik igénybe már több országban is. A gilisztás vécéket az Oxfam humanitárius civilszervezet vetette be elsőként Libéria fővárosa, Monrovia szegénynegyedeiben 2013-ban és azóta Etiópia, valamint Mianmar menekülttáboraiban is használják. Olyan leöntős vécéről van szó, amely összeköttetésben van egy betonkamrával. Ebben a betonaknában vannak a trágyagiliszták, amelyek lebontják az emberi ürüléket és a létrejövő anyagot trágyaként lehet hasznosítani.

A segélyszervezetek szerint mivel 2015-ben soha nem látott szintre – 65,3 millió főre – nőtt a háborúk és üldöztetés elől menekülők száma a világon, és a városok lakossága is egyre nő, jelentős innovációkra van szükség a menekülttáborok és közösségek víz-, valamint higiéniai ellátásának javításához.

Az Oxfam szerint míg a gödrös latrinákat rendszeresen kell üríteni, ami időigényes és drága, addig a monroviai gilisztás vécéknél erre ritkábban van szükség, kevesebb egészségi kockázattal jár és a növénytermesztéshez szükséges bőséges komposzt kerülhet a földekre.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint a fő visszahúzó erőt a kezdeti költségek jelentik, egy-egy ilyen vécéhez ugyanis két kilogrammnyi trágyagilisztára van szükség. „Ezek a vécék ígéretesek, de nem elegendőek az Afrikában uralkodó higiéniai helyzet megoldásához” – mondta Andy Bastable, az Oxfam vezető munkatársa, hozzátéve, hogy az a technológia lesz a befutó, amelyet az adott ország, az egyes közösségek igényeinek megfelelően lehet alakítani”.

A londoni székhelyű WaterAid nemzetközi jótékonysági szervezet tanácsadója, Remi Kaupp ugyanakkor rámutatott, hogy nem elég csupán bevezetni az új technológiákat, hanem azt is el kell érni, hogy az olyan területeken, ahol az emberek gyakran a szabad ég alatt végzik a dolgukat, használni is kezdjék azokat.